Billstöm arra is kitért, keddi egyeztetésük során Szijjártó Péter külügyminiszter megerősítette, hogy nem Magyarország lesz az utolsó, amely ratifikálja a svéd tagságot.
Jens Stoltenberg szerint Svédország novemberben a NATO tagja lesz. A török parlamenti szavazás időpontja egyelőre nem ismeretes, ahogy Magyarország hivatalos álláspontja sem az ügyben.
Az Iszlám Állam 21 terroristája dolgozik jelenleg svéd óvodákban és iskolákban gyerekekkel, fiatalokkal vagy más kiszolgáltatott állampolgárokkal.
A svédek a NATO-csatlakozás ratifikációját sürgetik, miközben mást sem hallani a részükről, mint hogy Magyarországon nincs demokrácia.
Összecsapások törtek ki Malmö egy bevándorlók lakta negyedében, miután egy iszlámellenes tüntető Koránt égetett.
Volodimír Zelenszkij ukrán elnök előre be nem jelentett látogatásra érkezett Svédországba, ahol Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel, a királyi családdal vagy a parlament vezetőjével, Andreas Norlénnel folytat tárgyalásokat.
A svéd biztonsági és hírszerző szolgálat (SAPO) csütörtökön közölte, hogy az ország terrorkészültségét megemelik a négyes szintre az ötös fokozatig terjedő skálán.
Hat idényt követően újra Svédországban védhet majd Németh Anikó, a magyar jégkorong-válogatott elsőszámú kapusa.
A svéd állam elítéli és nem támogatja a Korán-égetést, ám az ország szólásszabadságot garantáló törvényei ezt lehetővé teszik.
Szaúd-Arábia, Irán és Katar külügyminisztériumai bekérették a rijádi, a teheráni és a dohai svéd nagykövetet a csütörtöki stockholmi tervezett Korán-égetés miatt.
Az összeget Ukrajna infrastruktúrájába, elsősorban az egészségügyi és az oktatási rendszerbe fektetnék, valamint elősegítenék Kijev hozzáférését a megújuló energiaforrásokhoz.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban közölte, országa akkor hagyja jóvá Svédország NATO-csatlakozását, ha az Európai Unió újrakezdi Törökországgal a csatlakozási tárgyalásokat.
Jövőre a svédországi Malmőben rendezik meg a 68. Eurovíziós Dalfesztivált.
Svédországban a szólásszabadságra hivatkozva nem tiltották meg a Korán nyilvános elégetését.
A Korán-égetést széles körben elítélte a nemzetközi közösség, köztük Törökország is, amelynek még ratifikálnia kell Svédország NATO-csatlakozását.
A park tájékoztatása szerint a Jetline nevű hullámvasút 90 kilométer óránkénti sebességgel száguld egy 800 méter hosszú, helyenként 30 méter magas hullámpályán.
Svédország engedélyezni fogja, hogy a NATO csapatokat állomásoztasson területén, még azelőtt, hogy a skandináv ország hivatalosan csatlakozna a védelmi szövetséghez.
Moszkva Stockholm részéről nyíltan ellenséges cselekedetnek minősítette, hogy április 25-én a svédországi orosz diplomáciai képviselet öt alkalmazottját nemkívánatos személynek minőstették.
A dokumentumban Svédország garantálja, hogy a harckocsik legyártását legalább 40 százalékban cseh cégekkel végezteti el.
A magyar jégkorong-válogatott 7-1-es vereséget szenvedett Svédországtól.
Svédország az északi Esrange űrközpontból indított kísérleti rakétát, amely meghibásodás miatt a szomszédos Norvégia területén csapódott be.
Svédországnak további lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy Törökország ratifikálja a skandináv ország NATO-csatlakozását - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
Illegális migráció: amíg a határvédelemben részt vevő erők kiképzésére és felszereléssel ellátására igen, a kerítés megépítésére, illetve megerősítésére nem lehet uniós támogatást igénybe venni, fordulatról nem lehet beszámolni.
Amennyiben rajtuk múlik, Svédországgal "kéz a kézben" akarnak az észak-atlanti szövetséghez csatlakozni.