Kijavíthatóak a politikusok hibái?
Az ókori Rómában az ezerfejű ceasar, az arctalan tömeg, a legdurvább sértéseket vághatta a császári bíbor viselőjéhez – anélkül, hogy haja szála görbült volna. Ez volt a ius murmurandi – a mormogás joga. Róma város népe cirkuszt és kenyeret kapott, arctalanul még ellenvéleménye is lehetett. Napjaink tömegdemokráciáját előszeretettel fitymálják értelmiségi szalonokban.
Vannak, akik a választókat a Colosseum homokjára kiömlött vér látványára felhördülő és az ingyen gabonával jóllakatott ezerfejű ceasarral azonosítják. Mások a politika, korokon átívelően, urambátyám világát látva ágálnak a posztmodern népuralom ellen. Vitán felül áll:
a tömegdemokrácia messze nem tökéletes, de a kritikusok sem tudnak meggyőzően érvelni egy a népakaratot jobban kifejező, működőképes rendszer mellett.
A rendszer működőképességének záloga a felelős döntést hozó polgár, de a tömegdemokráciában helye van a felelőtlen döntést hozó akaratnyilvánítónak is. Ha nem így lenne, a választás szabadságának elvét kérdőjeleznénk meg. Egyszóval a rendszerben benne van a rossz döntés, a tévedés lehetősége is. Mint ahogy a korrekció lehetősége is a soron következő választáson.
Egyszerűen leírható a tömegdemokrácia igazsága: egy választást megnyerni jóval könnyebb, mint a pozíciót megőrizni. A posztmodern népuralom ebben is hasonlít a gazdaság világához: a felfújt lufi hamar kipukkan.
A tömegdemokrácia szerepjátékosa, a választott pozícióért harcba szálló politikus, a reklámipar szabályai szerint váltja aprópénzre tehetségét, karizmáját vagy a benne fantáziát látók szellemi és anyagi tőkéjét. Valljuk be, színház ez a javából – nem csoda, hogy a hosszúra nyúló felvonások végére elfárad a közönség. A tömegdemokrácia alanya, a választópolgár néha lelkesedik – főleg, ha a választott politikus valóban tömegeket sorakoztat fel maga mögé. Ez a rendszer erre is alkalmas.
A csillogó szemek ellentétpárja a közöny. Az elfásult emberek sokaságát rendszerhiba szüli, vagy csak a karbantartás hiánya?
Gyanítom, az utóbbi, hiszen a közöny a politikusok teljesítményének fokmérője. A hiba tehát nem a rendszerben, hanem annak működtetőjében van.
Tagadhatatlanul vannak szórakoztató elemei, amikor a politikus agyafúrt módon a választó fejével szeretne gondolkodni, s ebben a posztmodern marketing is segítségére siet változatos eszközeivel. A szociálpszichológia a tudója, miért lehet olyan gyakran befutó a csetlő-botló kisember a profinak maszkírozott politikussal szemben. A rendszer visszacsatolása lehet erre a jelenségre a magyarázat: a tömegdemokrácia alanya végső soron a saját képére formálja a választott pozíciót megcélzó szerepjátékost. Magyarán, legtöbbször az átlaghoz jobban közelítő jelölt nevet a végén.
Kétségkívül a politikától elfordulók számát növeli, ha felszínre kerül a tömegdemokrácia velejárója, a karakterrombolás. A negatív kampány a posztmodern népuralomban mégis nélkülözhetetlen, hiszen a riválissal szemben felkeltett ellenszenv a leghatékonyabb mozgósító erő a saját tábor számára. A karaktergyilkosság a tömegdemokrácia szerepjátékosának halála – láttunk már ilyet. Az eldobott sár azonban bumerángként üthet vissza. A negatív kampányt ezek szerint a Fekete Péter szabályai szerint játsszák, akinél ottmarad a kártyalap, veszített.
A tömegdemokrácia karbantartója maga a választó. Nem egyszer bebizonyosodott már, hogy a politikusok által előidézett hibákat a voksokkal korrigálni lehet. A rendszer alapja, hogy
a választó döntése megfellebbezhetetlen. Ez így lesz jövő februárban is!
