Kétnyelvűség helyett önfeladás?
Anyanyelvű tájékoztatás az elektronikus kommunikációban a dél‑szlovákiai önkormányzatoknál. Ezzel a címmel készítette el legújabb felmérését a csallóközcsütörtöki székhelyű Pro Civis Polgári Társulás.
Az Őry Péter által vezetett társulás úttörő munkáját nehéz lenne pár sorban összefoglalni. Talán a legfontosabb, mint a neve is jelzi, hogy minden téren igyekszik segíteni a magyar önkormányzatok munkáját. Pótolva az állam mulasztását, az elmúlt években több ezer oldalnyi törvényt fordított le magyarra, magyar nyelvű űrlapokat és figyelmeztető táblákat készít, negyedévente megjelenő, az egész Kárpát‑medencében párját ritkító szakfolyóirattal (Önkormányzati Szemle) segíti a tájékoztatást. A Pro Civis minden ősszel önkormányzati szabadegyetemet szervez a magyar polgármestereknek és önkormányzati képviselőknek, kutatásokat és felméréseket végez. A társulás munkatársai több száz panaszt nyújtottak be a kormányhivatalhoz az anyanyelvhasználat jogának megsértése ügyében, és minden téren a hőn áhított kétnyelvűség eléréséért dolgozik. A Pro Civis munkatársai hét éve követik figyelemmel, és minden évben publikálják például azt a felmérést, amely a magyarlakta települések honlapjainak kétnyelvűségét veszi számba. Az alábbiakban a legújabb, 2018‑as felmérés eredményeit ismertetjük legalább nagy vonalakban.
Szlovákiában 513 olyan település van, amelyek önkormányzatai a hatályos törvények és az ország kormányának vonatkozó rendeletének értelmében a lakosok az államnyelv mellett az anyanyelvüket (esetünkben természetesen a magyar nyelvet) is használhatják az ügyintézés során. A Pro Civis polgári társulás 2012 óta, tehát hetedik éve végez rendszeres felmérést, hogyan érvényesül ezekben a községekben a polgárok anyanyelven történő tájékoztatása, tudnak‑e élni a kor kihívásával és a törvény adta lehetőséggel az egyes önkormányzatok. A felmérés célja természetesen nem a weboldalak tartalmának vizsgálata, hanem hogy az érintett települések lakossága hozzájut‑e az alapvető, a mindennapjait érintő információkhoz az anyanyelvén is. Magyarán: mennyire érvényesül a hőn áhított kétnyelvűség a Felvidéken.
Az említett 513, nemzetiségek által is lakott településéből jelenleg 491‑nek van saját honlapja. Vagyis mindössze 22 olyan, magyarok lakta település van a Felvidéken, amelynek nincs saját weboldala. A legutóbbi felméréshez képest ez a szám 1‑gyel növekedett, de a vizsgált időszak kezdetéhez képest is csak enyhe emelkedést tapasztalhatunk. Közelítünk tehát, ha lassacskán is, a teljes körű elektronikus tájékoztatás gyakorlatához, falvaink, városaink egyre inkább élnek a modern kor lehetőségével, és igyekeznek a lakosaikat ilyen módon is tájékoztatni.
A felmérésből azonban hamar kiderül, hogy bár az digitalizáció öles léptekkel halad Szlovákiában, az anyanyelvi jogok érvényesülése ezen a téren is – enyhén szólva – sok kívánnivalót hagy maga után. A felmérések eredményei évről évre kiábrándítóak. A magyarok lakta dél‑szlovákiai települések polgármesterei, önkormányzatai sok esetben egyáltalán nem tartják fontosnak az anyanyelven történő tájékoztatást. Teszik ezt az olyan típusú tájékoztatás esetében is, amikor nem csak joguk, de kifejezetten kötelességük az anyanyelven, tehát a magyarul történő tájékoztatás!
A 491 településből ugyanis magyar tartalommal a weboldalaknak a fele sem rendelkezik: ez a szám az idén pontosan 232. Vagyis 260 magyarlakta település önkormányzata nem él az anyanyelven történő tájékoztatás jogával ezen a téren.
Alapvető információkat a weblapok közül az idei felmérés szerint 485 közöl, ebből magyar nyelven 210. Magyarán: a fele sem.
Közérdekű információkat 264 weboldalon olvashatunk, ami enyhe növekedés az utóbbi évekhez képest, ezen belül azonban a magyar nyelvű közérdekű információk jottányit sem változtak (97 honlap). Ennél is rosszabb a helyzet a kérvények mintái internetes hozzáférése esetében, amit mindössze 212 önkormányzat tart fontosnak. Igaz, hogy két év alatt ez a szám 34‑gyel emelkedett, tehát a tendencia pozitív, de túlzás lenne azt állítani, hogy ez megnyugtató. Közérdekű információkat mindössze 97 weboldalon olvashatunk magyarul!
Az önkormányzati rendeletek, határozatok, általános rendeletek esetében még lesújtóbb az arány; a magyarok által lakott települések weboldalain 390‑en olvashatók államnyelven, míg magyarul mindössze 9 honlapon!
A polgárokat nyilván érdekelné a községük önkormányzati üléseiről írt jegyzőkönyvek tartalma is. Ezeket a dokumentumokat szintén elenyésző mennyiségben teszik közzé magyarul az interneten. Míg szlovákul 271 (ami 40‑nel több, mint például két éve), magyarul csak 19 weboldal közli ezeket (ami alig 4‑gyel több a hasonló időszak vonatkozásában.)
A fent vázolt összkép tehát több mint lesújtó. Elmondhatjuk, hogy ha valaki csekélyke pozitív változást remélt az elmúlt hét év során, az ismét csalódott. Többször elhangzik, hogy a felvidéki magyarság jelenlegi állapota mélyenszántó elemzést igényelne. Tekinthetjük jelen – pontosabban a hetedik éve rendszeresen végzett – felmérést akár szellemi állapotaink egyik fokmérőjének is. Ebbe a tükörbe tekintve láthatjuk, hogy eltűnt az önreflexiónk, megkopott az életösztönünk, morális, erkölcsi válságba jutott a felvidéki magyarság. Hovatovább az önbecsülésünket is feladjuk. Hiszen még annak a minimumnak sem tudunk megfelelni, amire ráadásul a törvény is kötelez bennünket.
Kétségtelen, hogy a magyarság ott, ahol a számaránya nem éri el a húsz százalékot, nehéz helyzetben van. De hogyan értékeljük azokat az önkormányzatokat, polgármestereket, egy‑egy kis és nagyobb közösség vezetőit, amelyek/akik szinte színmagyar települések elöljárói, és ennek dacára nem tartják fontosnak a közösség anyanyelvét? Ha a falujuk, kisvárosuk polgárainak elemi jogait sem képesek biztosítani? Az anyanyelv nemcsak a puszta kommunikáció egyik eszköze, hanem olyan kincsünk, amelyet meg kell őriznünk. Hogyan akarunk megfelelni a huszonegyedik század Európájában a kor kihívásainak, ha akár nemtörődömségből, tunyaságból, akár félelemből feladjuk (eladjuk?) magunkat, illetve azokat, akiket képviselünk?
A legtöbb weboldalt évek óta a Dunaszerdahelyi járásban találjuk, ahol jelenleg a 67 községből 65‑nek van saját honlapja, ebből azonban 2018‑ban csak 45 rendelkezik magyar verzióval is. Igaz, a felmérések elején, 2012‑ben 41 település weboldala volt magyar is, ez a szám tehát időközben 4‑gyel növekedett, de hol van ez még mindig a 65‑től!
Ezzel szemben a Galántai járás 21 községéből mind a 21‑nek van saját weboldala, amiből 18‑nak van magyar megjelenése. A legjobb helyzet ezen a téren tehát a Mátyusföldön található.
A Komáromi járás 37 községéből egy kivétellel mindnek van saját honlapja, ebből azonban csak 26 tartja fontosnak a magyar nyelvű tájékoztatást. Igaz, a felmérés kezdetekor, 2012‑ben ez a szám 17 volt, a Komáromi járás tehát javuló tendenciát mutat.
Elektronizáció tekintetében jónak mondható a helyzet az Érsekújvári járásban is, ahol a 35 község közül 34‑nek van saját honlapja, az ezeken történő magyar nyelvű tájékoztatás azonban éveken keresztül csak 24‑ben volt tapasztalható. Ez a szám jelenleg 25.
A Nyitrai járás 15, magyarok által is lakott településének mindegyikén találunk weboldalt, de csak 6‑ban tartják fontosnak, hogy magyarul is tájékoztassanak. A Lévai járás 53 településéből az 50 (50) weboldalból csak 18‑nak (17) van magyar tartalma.
Aztán ahogy haladunk kelet felé, úgy lesz egyre ráncosabb a homlokunk. A Nagyrőcei járás 16, magyarok által lakott községében mindenütt van weboldal, ám ezek közül mindössze 4‑nek volt magyar tartalma, ráadásul ez az idén 3‑ra olvadt. Megérjük‑e, hogy a botcsinálta járásban hamarosan egy magyar weboldal sem lesz?
Nagyon lehangoló és egyre romló a helyzet a Rimaszombati járásban, ahol a 72 magyarlakta községből ugyan 69 rendelkezik saját weboldallal, ebből azonban mindössze 20‑nak van magyar tartalma, ráadásul a csökkenés folyamatos (2014: 26, 2015: 27, 2016: 27, 2017: 22, 2018: 20). Szemmel látható, hogy 2017‑ben jókora törés állt be ebben a tekintetben a gömöri magyaroknál.
Nem kedvezőbb a helyzet a Rozsnyói járásban sem (32 község, 30 honlap), ahol a meglevő weboldalaknak mindössze az egynegyede (8) rendelkezik magyar megfelelővel is. Ráadásul a vizsgált időszak elejétől (2012) napjainkig egyfolytában nincs elmozdulás.
A Szenci járásban a magyarok lakta falvakban hajszálnyival javult a helyzet, itt a 15 weboldalra tavaly még 5, az idén 7 magyar verzió társult. De még ez is csak durván a fele az egésznek!
Lehangoló képet mutat a Losonci járás is, ahol a 28 magyarlakta település közül mindössze 4‑ben van a szlovák honlapnak magyar megfelelője. Ez, akárhogyan is számolunk, a településeknek kereken az egyhetede!
Végül ugorjunk a keleti végekre. Tőketerebesi járás: 35 szlovák weboldal – 13 magyarul is. Nagymihályi járás: 16 weboldal, ebből pontosan a fele, 8 magyar tartalommal.
Ez az eredmény ismét arról árulkodik, hogy sok településen a kétnyelvűség és az anyanyelven történő tájékoztatás enyhén szólva nem tartozik a prioritások közé, és nem tisztelik a polgárok nyelvi jogait. Teszik ezt annak ellenére, hogy, mint a bevezetőben említettük, ezt a jogot a Szlovák Köztársaság Alkotmánya 34. cikkelyének I. bekezdése biztosítja. Mi több, az információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény 6. §‑ának 5. bekezdése kötelezi a községeket, hogy az alapvető információkat (önkormányzati ülés időpontja, programja, jegyzőkönyvek, rendeletek stb.) a kisebbség nyelvén is megjelentessék, amennyiben azt az államnyelven megteszik.
A legtöbb honlap esetében leginkább a település leírását, történelmi bemutatását találjuk meg (sok esetben gyatra fordításban, ráadásul komikusan hat a magyar történelmi múlt szlovákból történő magyarítása), de hiányoznak a közérdekű értesítések, mint a már említett önkormányzati rendeletek, jegyzőkönyvek, szerződések, a község gazdálkodását tükröző információk és egyebek. Hogy a kétnyelvű űrlapokat ne is említsük. Sorolhatnánk a nullákat például a magyarul is közzétett önkormányzati rendeletek esetében. Ezeket még ott sem közlik magyarul, ahol a magyarság többséget alkot. Még a Dunaszerdahelyi, Komáromi járásban is alig‑alig találunk pozitív példát.
A kétnyelvű honlapok között is kuriózumnak számítanak azok, amelyeknél az eredeti szlovák tartalmat google‑fordító „magyarítja”. Aki nem akar gutaütést kapni, lehetőleg kerülje el például Vágsellye honlapját, ahol olyan értelmetlenségeket olvashat, mint: „A futóknak és az iskolásoknak van valami várakozásukra”; „Artézska víz visszatért a természetbe”; „Ne várjon, van szükséges, kapcsolattal!”; „Primátor megváltoztatása”. Ugye, milyen szórakoztató? Az értelmetlen habaréknyelv természetesen olyan messze van a kétnyelvűségtől, mint Makó Jeruzsálemtől.
Persze, nem szabad elhallgatni azt sem, hogy az eddigi szlovák kormányok egyikének sem fordult még meg a fejében a „bűnös” gondolat, hogy a kétnyelvűségnek anyagi vonzatai is vannak. Magyarán: hiába megengedő a törvény, ha nem rendel hozzá forrást. Az önkormányzati rendeleteket, az ülések jegyzőkönyveit, a polgárok által használt űrlapokat, kérvényeket, beadványokat, a község által készült számlákat, szerződéseket és minden egyebet magyarra fordítani anyagi források hiányában szinte lehetetlenség. Sokszor tehát nem is annyira az önkormányzatokat, polgármestereket kellene kárhoztatni, hiszen nem ők tehetnek róla, hogy az állam csak parancsolni és tiltani tud, de a saját törvényei betartatását nem tartja fontosnak.
A legutóbbi parlamenti választások után a Most‑Híd vegyespárt a kormánykoalíció egyik tagjaként nagy vehemenciával állt hozzá a szlovákiai magyarok „majdnem kulturális autonómiájának” megvalósításához. Ez a ténykedésük gyakorlatilag abban merült ki, hogy a parlamentben sikerült elfogadtatniuk a kisebbségi kulturális alap létrehozását, amelynek pénzosztó „elfogulatlansága” azóta is enyhén szólva kérdéses.
De egy árva szó nem esett az elmúlt két és fél évben arról, hogy a kétnyelvűség érvényesülésének érdekében az önkormányzatoknak is szükségük lenne anyagi forrásokra, hogy maradéktalanul el tudják látni törvényből eredő feladataikat, s a polgárok anyanyelven történő tájékoztatását meg tudják valósítani.
A Pro Civis Polgári Társulás legújabb felmérése mindenesetre szomorú állapotokat tükröz, amin a magyarok által lakott községek polgármesterei legalábbis elgondolkodhatnának. És nemcsak az önkormányzati választások közeledtével…
