Kérdések, válaszok helyett
Éppen tavaly volt negyven éve, hogy megjelent Duba Gyula Látni a célt című esszékötete. Az első fejezetben helyet kapott, címadóvá emelt esszében még ennél is tovább megy a tavasszal, épp hogy csak öt hónapja elhunyt Kossuth-díjas írónk, ennek címe ugyanis: Tisztán látni a célt. Az orosz–ukrán háború két és fél évének napi szintű, passzionátus megfigyelőjeként e sorok írója is szeretné tisztán látni az ukrán csapatok kurszki betörésének a célját, de a háború köde és/vagy az érvényesként is olvasható interpretációk sokasága inkább egy későbbi, utólagos megértés lehetőségét kínálja.
Augusztus 6-át követően úgy is tűnhetett, az ukrán páncélosok és gyalogság behatolása orosz területre inkább huszárcsíny, a gerillahadviselésre oly jellemző „üss és fuss" taktika alkalmazása. A végrehajtás módjából és a felvonultatott erőből kezdetben így látszott. A betöréssel rávilágítottak: Oroszország nem képes maradéktalanul megvédeni saját területét. Még ha egy, az ország teljes méretéhez képest elhanyagolható nagyságú területről is van szó, a lélektani hatás kétségkívül működhetett, a katonai hírszerzésnél valószínűleg már megfizették ennek az árát.
A hadművelet javította az ukrán haderő morálját, és lehet, hogy a lakossági hangulaton is dobott valamit. Rámutatott, a műholdakkal felparcellázott ég, és az elektronikus hadviselés korában is létezik a meglepetés ereje. Azóta viszont az ukrán erők „ideiglenesen" Oroszország területén állomásoznak. A kérdés napjainkban inkább az: vajon meddig?
A kurszki területen a harcedzett ukrán egységekkel motiválatlan, háborús tapasztalatokkal nem rendelkező, sorállományú orosz sereg nézett szembe, valószínűleg a meglepetés ereje mellett ez az oka a gyors területvesztésnek, és a hadifoglyok nagy számának. A kérdés azonban az, a rövid távú taktikai siker valamilyen átfogóbb, a kívülálló számára még nem olvasható stratégia része-e, vagy csak az, aminek látjuk? Ukrajna jól kommunikálható helyi hadisikert ért el. Hogy pontosan mekkora területet foglaltak el, arról az egyes híradások eltérnek, még az ukránok és az amerikaiak is más számokat mondanak, pedig ők valószínűleg egyeztetnek.
Ebből azonban hiba volna arra következtetni, hogy a taktikai siker miatt továbbra is nyitva maradt nyugati csapokból folyó támogatásnak köszönhetően Ukrajna akár a Krímet, akár Donbászt vissza tudná foglalni. Oroszország ugyanis keleti szomszédunk területének mintegy ötödét tartja megszállva, míg neki Oroszország teljes szárazföldi területének hozzávetőleg 0,006 százalékát sikerült elfoglalni.
Ez körülbelül a köröm alatt a piszok...még akkor is, ha David Cohen, a CIA igazgatóhelyettese egy washingtoni konferencián arról beszélt, az ukránok a megszállt területek megtartására rendezkedtek be. A megszállt vidék nagyjából sík, a tereptárgyak közelében ideiglenes erődítéseket készítenek. És, annak ellenére, hogy a behatolás óta már több mint egy hónap telt el, az orosz ellentámadás még nem kezdődött meg, csak kisebb egységeket vezényeltek a régióba. Arról, hogy ennek a mintegy 780 négyzetkilométernek a visszafoglalásához és az ukránok kiűzéséhez mekkora katonai erőre volna szükség, több, valószínűleg eltérő módszertanon alapuló becslést is olvashattunk, a számok 20 és 50 ezer között voltak. Oroszország Dél-Ukrajnából, nem a leghevesebb frontzónából csoportosít át erőket, illetve az Afrikában tevékenykedő zsoldos állomány létszámát csökkenti.
Az érintkezési vonalon azonban inkább utcai harcok zajlanak, a hadműveleti szintű ellenlökést Oroszország nem tudja vagy nem akarja megvalósítani.
Ehelyett fokozta az erőkifejtést a donbászi frontvonalon, és növelte az ukrajnai katonai és polgári infrastruktúra devasztációját. Csak augusztus 26-án 127 rakétát és 109 támadó drónt indítottak ukrajnai célpontok ellen… Az ukrán csapatok pedig, miközben Oroszországban lehet, hogy elfoglalnak egy újabb falut, a saját területükön visszaesést kénytelenek elkönyvelni. Érdemes-e a medve bajszának húzogatására időt és energiát fordítani, miközben az felzabálja a spájzot? A kurszki műveletnek olyan szakaszában vagyunk, amikor egyelőre több a kérdésünk, mint a válaszunk.
Megjelent a Magyar7 2024/36.számában.
