Kenyér és cirkusz – New York-i módra
November elején politikai földrengés rázta meg az Egyesült Államokat. A korrupciós botrányaiba belebukó Eric Adamst Zohran Mamdani váltja a New York-i polgármesteri székben, az ugandai születésű, magát „demokratikus szocialistának” valló 34 éves muszlim politikus lesz a Nagy Alma 111. városvezetője.
Mamdani programja ambiciózus: meg akarja állítani a lakbérek emelkedését, 2030-ig óránként 30 dollárra kívánja emelni a minimálbért, és támogatni tervezi a tömegközlekedés és a gyermekfelügyelet ingyenessé tételét, sőt államilag szubvencionált élelmiszerboltok létrehozását is. A megosztó témák, például a nemváltó műtétek pajzsra emelése és fokozott támogatása pedig tovább élezi az amúgyis elviselhetetlenné váló társadalmi feszültségeket. Nem véletlenül fogalmazott úgy a városszociológiával is foglalkozó amerikai szerző, Joel Kotkin, hogy a nyakló nélkül osztogatott szociális juttatások és a hiperprogresszív ideológia keveréke New Yorkot a „fejlett világ Havannájává” tehetik.
Ahogyan az lenni szokott, még az elsőre tetszetősnek tűnő intézkedések legnagyobb vesztesei nem a leggazdagabbak, hanem a középosztályhoz sorolható ingatlantulajdonosok, valamint a kis, helyi üzletek lehetnek, amelyek versenyhátrányba kerülnek a szubvencionált boltokkal szemben. A progresszív ideológia által átitatott, rendfenntartás-ellenes ideológia térnyerése óhatatlanul a közszolgáltatások színvonalának romlásához, összeomló közbiztonsághoz és a társadalom további széttöredezéséhez vezet, amelyek a legkiszolgáltatottabb rétegeknek ártanak leginkább.
New York első muszlim, ráadásul szélsőbaloldali polgármesterének megválasztása mindazonáltal egy globális léptékben is jelentős politikai átalakulás jele, amely nemcsak New Yorkra, de a Nyugat valamennyi nagyvárosára kihatással lehet. Mamdani inkább a „közösségi média-politikus”, mint gyakorlati döntéshozó, mégis megtestesíti a fiatalabb generáció lakhatási költségekkel kapcsolatos aggodalmait, amelyek az utóbbi években térségünkben is meghatározóvá váltak.
New Yorkban az emberek hatalmas része jövedelme nagy részét lakhatásra költi, az adók már most is magasak, a saját tulajdonú otthonok aránya pedig a legalacsonyabb az amerikai nagyvárosok között. Emellett a munkahelyek növekedése egyre inkább alacsony bérű szektorokra korlátozódik, miközben a középosztály eltűnik: csak 2020 óta New York mintegy 76 000 középosztálybeli munkát veszített el. Mindez pedig elsősorban a fiatalokat érinti: nem véletlen, hogy az NBC szerint a 18-29 évesek közel nyolctizede, a 30-44 év közöttiek kétharmada szavazott a szélsőbaloldali jelöltre.
Mamdani győzelme valószínűleg felgyorsítja a középosztály elvándorlását a városból. Sok tehetősebb család elköltözik külvárosokba, mások pedig a konzervatívabb, családbarát tagállamokba, például Floridába távoznak, ahol a megélhetési költségek, a szakpolitikai környezet és a közbiztonság is kedvezőbbek. Az Izrael-kritika köntösébe bújtatott és a keresztényellenességgel kéz a kézben járó antiszemitizmus eredményeként pedig a több mint egymilliós zsidó lakosság jelentős része akár végleg elhagyhatja New Yorkot, ha nem érzi biztonságban magát az új városvezetés alatt. Ezzel párhuzamosan meghatározóbbá válhat a muszlim népesség jelenléte a városban.
A világ első számú pénzügyi-kulturális központja mindennek eredményeként elveszítheti gazdasági dominanciáját, ez pedig trendként szolgálhat más nagyvárosok számára is. A jövő világvárosai „szórakoztatógépekké” válhatnak – olyan helyekké, ahol a családos középosztályt kiszorítják a fiatal, trendi, jórészt egyedülálló és ideiglenes lakosok, akik számára a nihilizmusba hajló szabadosság és az új élmények folyamatos hajszolása az élet rendezőelve. Ennek folyományaként pedig a politika maga is mindinkább a szórakoztatóipari gépezet részévé válik, a hozzáértés, a higgadtság és a tapasztalat pedig olyan tulajdonságokká, amelyek inkább hátráltatják, mint segítik egy vezető érvényesülését.
A szavazókörzetek térképe alapján egyértelmű, hogy az elit családi hátterű Mamdani támogatói nem a hagyományos munkásosztályból, hanem a dzsentrifikált, fiatalos lakónegyedekből, különösen például a kreatívipar Mekkájának számító Brooklynból kerülnek ki. Mindez szélesebb léptékű társadalmi változásokat tükröz: Mamdani egy olyan baloldali politikusgeneráció képviselője, amelynek retorikájában már nem csupán a haza, a szülőföld és a nemzet, hanem az állam és annak szimbólumai is alig-alig jelennek meg.
A nemzeti keretek lebontása, a nagyváros-vidék ellentét további élezése nem a neoliberális kapitalizmus veszteseinek, hanem kizárólag a Mamdanihoz hasonló opportunista demagógok érdekeit szolgálja. A patrióta erők feladata az, hogy a józan ész hangján szólva gátat vessen a neomarxista kalandorok veszélyes menetelésének – Amerikában és Európában egyaránt.
