Karácsony előtt
Estefelé, de már teljes sötétben kullogok hazafelé a barátnőmtől, aki – ahogy ő mondta – jódolgában lebetegedett. És mivel éppen a minap festették ki a nappaliját, jólesett neki, hogy megmosom az ablakot, rendet rakok a szobában, hogy ne idegeskedjen amiatt, hogy egy nyamvadt influenza így levette a lábáról, s ezért semmire sem képes.
A házunk felé ballagva a sűrű ködben, az utcai lámpák gyér fényében ráismerek egy fiatal házaspárra, akik a szomszéd bejáratban laknak. Nagyon kedvesek, mindig illedelmesen köszöntenek. A fiatalasszonnyal már többször is beszélgettünk, amikor sétáim során találkozunk. Ő olyankor kint lófrál a négyéves kisfiával, a babakocsiban a féléves kislányával, aki a délutáni alvást csakis a friss levegőn hajlandó megejteni. Most együtt ballag előttem az egész család, s már-már kielőzöm őket, amikor fülembe jutnak a szavaik. A férfi arról győzködi ifjú nejét, hogy neki rengeteg a munkája, ne várja el tőle, hogy hamarabb járjon haza, hiszen mindig túlóráznia kell. A feleség erre azt mondja, hogy nem csak arról van szó, hogy későn érkezik, hanem arról, hogy most már szinte menetrendszerűen italosan. – De hát jön a karácsony – így a férj – mindig hoz valaki valami piát, nem húzhatom ki magam a csoportból, ha a többiek isznak -– Hogyhogy, ti a munkahelyeteken alkoholt fogyasztotok? Apuci azonnal tisztázza magát: – De csak a munkaidő lejárta után! – Aha! Éppen erről beszélek: ahelyett, hogy hazajönnél, italozgatsz a kollégáiddal.
- mondta a nő szomorúan, emellett némi szemrehányással is a férje címére.
Az meg „igazi férfiúi bölcsességgel” kontrázott: – Olyan karácsonyod lesz, amilyet csinálsz magadnak! De az asszonyka ezt nem vágta zsebre, hanem bravúrosan visszadobta a labdát: – És miért nem olyan, amilyet együtt rendeznénk magunknak? Erre a férj nem tudott felelni. Kisfia, aki a kezét fogta, megcibálta a kabátját: – Apa, hát miért nem olyan lesz a karácsonyunk? Nincs válasz. Csak mereven a levegőbe bámulás. Megérkeztem a bejáratomhoz, ők a következőbe fordulnak majd be. Már hangfoszlányok sem hallatszanak, úgy látszik, a férj kifogyott az érvekből, a feleség pedig nem forszírozza a választ, tapasztalataiból tudva, úgy sincs értelme.
Sokáig gondolkoztam ezen a kis jeleneten. Igazán szomorú volt megtudnom, milyen gondok aggasztják a fiatal anyát. Ráadásul mennyi minden más is adja az okot az aggodalomra: a gyermekek épsége, a folyamatos áremelkedések, esetleg a szülők betegsége, vagy saját maguk testi és lelkiállapota… Mennyivel könnyebb mindezeken felülemelkedni, ha két egymást megértő társ közösen viseli a terheket, ha számíthatnak egymás segítségére, támogatására. Pedig tudom, nagyon sokan vannak, akik magukra maradnak gondjaikkal, aggodalmaikkal.
Karácsonyra mindenkinek azt kívánnám, hogy ne a csalárdság, sőt megalázás legyen az osztályrésze, hanem a kölcsönös szeretet, támogatás, valamint a munka és a gondok közös vállalása. De nemcsak karácsonykor, hanem mindennap.
Akinek pedig nincs házas- vagy élettársa, sem szerelme, ápolja kellőképpen a baráti kapcsolatokat, amelyek odafigyelést, segítségnyújtást, törődést is igényelnek, de emellett sok-sok kellemesen eltöltött idővel, kedves szóval, megértéssel és közös örömökkel gazdagítják az embert.
