Jó emberek zsarnoksága
A köztudatba mélyen bevésődött az a mítosz, hogy a diktatúrát és a politikai elnyomást a rossz emberek csinálják. Amikor viszont elindulunk, hogy visszavezessük ezt az elméletet, mint folyót a forrásáig, és megtaláljuk ezeket a gonosz személyeket, furcsa mód legtöbbször csak ama hírhedt anyókához jutunk el, aki Jan Hus máglyáját egy kis csokor égő rőzsével segített meggyújtani, amikor a rossz embernek, magának a hóhérnak, kialudt a tüze. Eljutunk ahhoz az együgyű, jó szándék által vezérelt naivitáshoz, amit a cseh mártír utolsó lélegzetével csak úgy nevezett meg, "sancta simplicitas". És így lassan elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor tudatosítanunk kell, hogy a „rossz ember”, a zsarnok és diktátor is csak egyfajta szimptóma, a szinte banálisan jó szándékú, társadalmi tömegpszichológia könyörtelen törvényeinek engedelmeskedő egyszerű, tisztességes emberek túlélési ösztöneinek terméke.
Amikor utazik az ember a budapesti tömegközlekedésen, így a választások után, minden erejével neki kell feszülnie saját erkölcsi ösztöneinek, hogy ne az ellenséget lássa a körülötte immár elégedett mosollyal ülő tisztességes polgárokban. Amikor látja, hogy mit sem sejtve tovább isszák azt a lassú, önfeladásba bódító mérget a telefonjaik képernyőin keresztül, amely a hírportálok és közösségi média csatornáin vezeti rá őket arra, hogy még szorosabbra húzzák a selyemhurkot a saját nyakuk körül. Vajon hogyan lehetne nekik elmagyarázni azt, hogy ez hová vezet? Hogy pár száz kilométerre tőlük nyugatra már létezik egy olyan világ, ahol a jó embereket úgy elérzéstelenítették az őket körülvevő totális anarchia és ipari szintű szenvedés iránt, hogy már a saját gyermekeiket érintő közvetlen fenyegetést sem képesek regisztrálni?
Nyugaton a hozzájuk hasonló egyszerű, művelt orvosok, tanárok, hivatalnokok, tisztességes átlagemberek, normális életet élő, adóikat fizető, gyermekeiket szerető polgárok, a jó emberek, építettek ki végül egy olyan társadalmat, ahol mára ezrek veszítik el életüket erőszakos körülmények közt, ahol soha nem látott mértéket ölt a nemi erőszak, amelyben az elkövető és áldozat szerepe felcserélődött, ahol a meg nem született magzat megölése már nem vészbeavatkozásnak, hanem erénynek számít.
Eszembe jut az a fiatal New York-i aktivista fiatalember is, aki pár hete megafonnal üvöltötte az utcán egy tüntetésen, hogy minden bevándorlót szeretettel fogadnak Amerikában, amikor egy arab terrorista a vállára támaszkodva gránátot dobott át a feje felett az ott álló rendőrök felé. Egy nappal később aztán úgy nyilatkozott, hogy semmit sem változtat a véleményén, még mindig mindenkit befogadna Amerikába. Mert ő is jó ember volt. Együttérző, szolidáris, befogadó.
Immár elérkezett Magyarországra is a jó emberek uralma, és most már mi is az arctalan, személytelen boldogság társadalma lehetünk. Eltávolítottuk a „korrupt”, mindig akadékoskodó rosszakat, így most már nincs akadálya annak, hogy mi is az ingyenes, felelősség nélküli globális szolidaritásban elmerüljünk. Tudjuk, cserébe engednünk kell, hogy meghurcolják és börtönbe zárják azokat a vezetőinket, akik eddig csak ellenállásra buzdítottak minket. Idővel aztán fel kell adnunk létterünket is idegen népeknek, hitünket és nemzeti identitásunkat egy mindenkire egyformán szabott önazonosságra. De ti azért „ne féljetek”, ne féljetek a félelemtől.
A túlélés, az identitás, a szeretet, kötődés és kritikus gondolkodás önző dolgok, üzeni a korszellem. A jó embernek ezt delegálnia kell egy korrupciótól, önérdektől és mindenféle előítélettől mentes demokratikus elitre. Mert ugye ilyen is van. És amikor a dolgok rosszul sülnek el, ott az egyetemes magyarázat, amivel azonnal könnyíthetünk magunkon anélkül, hogy felelősséget kéne vállalnunk, vagy irányt változtatnunk: hibáztasd a jobboldalt, és büntesd könyörtelenül saját döntéseid következményéért.
Mi, bajkeverők, viszont küzdünk tovább, belőlünk úgysem csinál senki jó embert. Bűnösök vagyunk, és ezzel teljesen tisztában vagyunk. Ebből is ered kiolthatatlan szomjunk a megváltásra és szüntelenül megbocsátást kereső lelkiismeretünk. Tudjuk, olyan idők jönnek, amikor majd személyes áldozattal lehet csak elkerülni, hogy ránk erőszakolják azt az ingyenes ajándékot, amelyért cserébe végül is mindenünket elvesznek. De ha ma kisebbségben is, megbélyegezve, kipellengérezve, azért mi maradunk magyarok, konzervatívok.
