Jeanne d’Arc és az elvi politizálás
Volt annak valami megismételhetetlen bája, amikor Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt vezére felrakott egy videót a közösségi oldalára, amelyen a tatabányai Turul-szobor alatt vallott színt a magyarokhoz való vonzalmáról. Bár bolond korban élünk, amikor az ember már semmin sem lepődik meg, hiszen elődje, Ján Slota még gorál kalap lengetése helyett tankokkal ment volna Budapesre, azért illik fenntartásokkal kezelni az ilyen politikai színjátékokat.
Danko kapitány arról beszélt a hegy alatti fogadó parkolójában, hogy a magyar országgyűlés elnökéhez, Kövér Lászlóhoz megy Budapestre, és elmondja neki, hogy Szlovákiában sem bolondult meg mindenki, és tanulni szeretne a magyaroktól, hogyan kell harcolni a progresszívek ellen.
Pontosan nem emlékszem, de ez valamikor 2022-ben történt, azt követően, hogy Igor Matovič kénytelen volt felemelni az ülepét a miniszterelnöki székből, hogy átadja barátjának, „Edónak”, aki folytatta a káoszkormányzást. Akkor még a progresszívek (és a mögöttük toporgó liberálbolsevik brüsszeliták) vérmes reményeket dédelgettek, hogy megtarthatják az ország gyeplőjét. Aztán a gyeplőből csak a szár maradt a kezükben, a lovakat pedig mások kötötték a szekerük elé. A Fico–Danko–Pellegrini trió a következő körben mindent vitt, s bár közülük az utóbbi átnyergelt egy kényelmesebb pozícióba, és a Hlas ettől kissé meg is rendült, azért nem annyira, mint Danko szedett-vedett csapata.
Az arculatát egyre fakóbbra váltó nemzeti párt utóbbi éve szinte másról sem szólt, mint a botrányos huzavonákról, zsarolásokról, a kormány nagyobb és erősebb pártjai elleni hadakozásról.
Ezek taglalásától most eltekintenék, megteszik ezt az erre szakosodott elemzők. Hanem a párt közeljövő krónikájába talán az egyik harcos amazon párttag fog leginkább bekerülni. Martina Šimkovičová, aki a francia Jeanne d' Arc szlovák alteregójának véli magát, olyan színdarabot mutat be a szlovák politikai színházban, amire kevés példa volt eddig. Ezt sem sorolnám. Elég megemlítenünk, amit Betlérben művelt, ám a legutóbbi jelenései minket, felvidéki magyarokat is felháborítottak. A Kisebbségi Kulturális Alapnál eljátszott igazgatóválasztás mindenről szólt, csak nem a nemzeti (vagy számbeli, kinek mi tetszik jobban) kisebbségek iránt gyakorolt gesztusról, arról nem is szólva, hogy a titkos választással az eddigi status quo is megingott. Márpedig az ígéretek arról szóltak, hogy ahhoz nem nyúlnak.
Az ember elgondolkodik, hogy is van ez? A szlovák államiságért harcoló nemzeti párt elnöke, akinek egyik legmeghittebb barátja a Pomlé géniusza volt, szabadon hagyja garázdálkodni miniszterét. Még csak rá sem pírít, hogy szembemegy a kapitány által képviselt „értékrenddel”, ráadásul a Pellegrinivel történt találkozó után hazudott is.
Vagy felejtsük el a 2022-es Dankót, aki felnézett a magyar törvénykezésre? Melyik volt az őszinte, az akkori vagy a mostani? Tovább ragozva: felejtsük el Ficónak, aki most hirtelen nagy barát lett a magyar miniszterelnökkel, a Malina Hedvig-ügyet? Felejtsük el az állampolgársági törvényt, amely továbbra is mérgezi a hétköznapjainkat? Nem szólva a (természetesen nem létező) Beneš-dekrétumokról, amelyek rendezését egyetlen kormány sem merte vállalni. Egy ponton mindig rá kell jönnünk, hogy a többség részéről irántunk megnyilvánuló igazságérzet finoman szólva nemigen létezik.
Dehát ilyen a politika: a saját pozíció érdekében mindent fel lehet rúgni és el lehet felejteni. Martina asszony pedig úgy parádézik, mintha ő lenne a szlovák nemzet megmentője (többek közt más államalkotó kisebbségek rovására is).
És itt jön a képbe az, amit Gubík László pártelnök mondott, hogy – szabadon fogalmazva – nem a haverkodás és az árucsatolások fogják jelenteni a Magyar Szövetség politikáját, hanem a gyakorlati lépések, amelyek pártfüggetlenek. Ezt hallva sokan felkapták a fejüket, és azonnal klaviatúrát ragadtak, hogy helyre tegyék a „kis Gubíkot”. Mi az, hogy nem helyezkedünk? Miért nem vallunk színt, ki a közelálló, és kitől kell óvakodni? A fenti példák világos választ adnak a kérdésekre, pontosabban megvilágítják, miről beszélt Gubík László. A párt legutóbbi lépései is ezt tükrözik: a Szövetség határozottan és elvszerűen áll ki a minket érintő kérdésekben, nem mérlegelve, kinek fog tetszeni és kinek nem, ha például nemzetközi fórumok elé viszi a jogsérelmeinket. És ez az, ami sok bekiabáló, sunnyogó, virágcsokrokkal futkosó, hátsó ajtókat nyitogató „képviselőnknek” nem tetszik. Ezt hívják elvi politizálásnak, ami ugyan napjainkban nem igazán divatos, de legalább egyenes és gerinces. Nem fújja el a szél, akár egy gorál kalapot.
Megjelent a Magyar7 2025/32. számában.
