Iskolanyitogató
Még szinte el se kezdődött, és már vége. Mi lehet az? Csak nem a vakáció? A hónapok közül miért pont a július és az augusztus telik a leggyorsabban? A többi pedig lomha, talán még a december éri utol leginkább a gyors elmúlásban a nyári hónapokat. De akkor karácsony van, és oly rövidek a nappalok…
A nyár végi, kora őszi hangulat velejárója az iskolakezdés. Minden diák kicsit izgatottan várja, de legjobban az óvodáskortól búcsúzó iskolakezdők. A hátukon a könyvekre, irkákra és ceruzákra váró új, színes iskolatáska, megszeppent, de várakozással teli arcocskák tarkítják az iskolákba vezető utcákat. Kedves szülők! Nem szabad nekik csalódást okozni a nyelvváltással, könnyebb lesz nekik a beilleszkedés, az ismeretszerzés anyanyelven, az óvodai barátokkal együtt!
A másik, hogy a szülők ezentúl öt egymást követő napon igazolhatják gyermekük iskolai hiányzását. Ezzel szeretnék egyrészt csökkenteni a túlterhelt gyermekorvosok adminisztratív terheit, másrészt ezzel a lépéssel növelni szeretnék a szülőkkel szembeni bizalmat. Megfosztják azonban a diákokat az orvosi segédlettel eddig működtetett iskolai lógás évtizedek óta tartó lehetőségétől, amelyről sok esetben a szülőknek nem is volt tudomásuk… Ennek az új intézkedésnek viszont jó esetben kölcsönös bizalomnövelő hatása lehet: az iskolának a szülők irányába, és reméljük, hogy a szülők sem fognak visszaélni vele.
Egykor minden osztályteremben a tábla felett ott díszelgett a csehszlovák címer, a köztársasági elnök bekeretezett fényképével együtt. Én még láthattam a padból Antonín Novotnýt, Ludvík Svobodát és Gustáv Husákot is, sőt az egyetemen még Kádárral is szembesültem. Itthon Kováč, Schuster, Gašparovič, Kiska, Čaputová…Vajon ki következik jövőre a falon?
Az írásvetítő volt akkoriban az iskolai csúcstechnika, a hetesek a tanári szoba előtt sorakoztak, hogy becipeljék, betolják a tanterembe a nehéz segédeszközt, amellyel a tanárok igyekeztek szemléletesebbé, érdekesebbé tenni a tanórát. A hatalmas, táblára akasztható földrajzi és történelmi térképekért is sorakozni kellett. A menzán a legmenőbb kaja az elemi tagozaton az aranygaluska volt vaníliaöntettel, a felső tagozaton és a középiskolában inkább már a rántott hús vagy a csirkecomb. A többit vagy megettük, vagy nem…
Élményszámba mentek a közös papír- és vasgyűjtések az ismeretlen házakban tett látogatások során. Tárva-nyitva voltak az iskolakapuk, bárki bármikor kimehetett, de nem akart, nem volt szükség különböző óvintézkedésekre, biztonsági őrökre sem. A gyerekek maguk, vagy csoportokban, szülői kíséret nélkül mentek haza az iskolából. A lurkók tisztelték a tanáraikat, visszabeszélni nem volt értelme, még a szülők részéről sem.
„Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?” Minden gyermek egy nagy csoda. Óvjuk őket!
Megjelent a Magyar7 2023/36. számában.
