Iskolafoszlányok
Vitagerjesztő és nagyon aktuális B. Vida Júlia „Mentsük meg magunkat” című írása honlapunkon, a ma7.sk-n, hiszen szemlátomást szűnnek meg vagy sorvadnak el iskoláink. Főleg középiskoláinkat sújtja a kapuzárás – Tornalja, Nagymegyer, Léva, Udvard – , de alapiskoláinkat sem kíméli a sors. Az elmúlt tanévben hat alapiskolánk szűnt meg. A magyar tannyelvű alapiskolák diáklétszáma stagnál, miközben a szlovák iskoláké radikálisan növekszik.
Nyitra megyében például veszély fenyegeti az érsekújvári, a párkányi, a zselízi és az ipolysági gimnáziumot is. Tíz tanév alatt Érsek-
újvárban 68%-kal, Párkányban 76%-kal, Zselízen 67%-kal, Ipolyságon 53%-kal csökkent a magyar tannyelvű gimnáziumi osztályokban a diáklétszám. Felvidéken jelenleg 23 magyar gimnázium működik, közülük tizenkét tanintézményben kevesebb mint száz diák tanul, fenntartásuk komoly gondot okoz. Nyitra megyében sajnos a kedvezőtlen helyzetet tovább fokozza az a tény is, hogy a képviselő-testület döntése alapján csak a 150-nél több diákkal működő középiskolák kaphatnak anyagi támogatást felújításokra, korszerűsítésekre a megyétől, ami eleve a hátrányban lévő intézményeket sújtja, mert korszerűsítés hiányában sokkal nehezebb a felzárkózás az elit középiskolákhoz. Az ördögi kör tehát itt bezárul! A tanulószámban 100 fő alá eső középiskolák esetében pedig bármelyik pillanatban összevonások várhatók a fenntartó részéről.
Kétszáz főnél több diák csupán öt felvidéki magyar gimnáziumban van. Fodor Attila oktatásügyi szakemberünk szerint az elmúlt tizenöt évben közel ötven százalékkal csökkent a magyar gimnazisták száma. Az elmúlt tanévben az eltelt harminc év legrosszabb átlagát értük el, az összlétszám 4,33 százalékát teszik ki csak a magyar gimnazisták.
Mi lehet mindennek az oka? Nem lehet mindent a demográfiai hullámvölggyel magyarázni, mert az ugyanúgy sújtja a szlovák iskolákat is. Az sem magyaráz meg mindent, hogy egyre több magyar fiatal kerül külföldre, ott alapít családot, és nem tér vissza a szülőföldjére. Bár ez már kicsit közelebb hozza hozzánk a valóságot. Ritkaságba megy az olyan 10-20 éves érettségi találkozó, amelyiken az egykori diákok többsége nem arról számol be, hogy ebbe vagy abba az országba vetette őt a sors. Jobb esetben az anyaországba, rosszabb esetben egészen a tengeren túlra. Úgy érezhették, hogy a szülőföldön való boldogulásuk nem adatik meg számukra. Itthon nem találtak iskolai végzettségüknek megfelelő, jól fizető munkahelyet. Ezt esetleg még súlyosbíthatja, ha az állásinterjúkon éreztették velük a magyar nemzetiségüket. A legtöbb esetben ilyenkor telik be a pohár.
Az egészen biztos, hogy nem az iskoláinkkal van a baj! Ott harcolnak, küzdenek a pedagógusok a gyerekekért! A magyar iskola tanára nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy lazsáljon a tanítási órákon, rontva ezzel az iskola hírnevét. Inkább rátesz még egy lapáttal – bizonyítják ezt az iskoláink diákjainak kimagasló eredményei is a különböző tanulmányi versenyeken.
Még el sem kezdődik az új tanév, amikor a pedagógusok már a következő év beíratási programját állítják össze, és tesznek mindent azért szinte erőn felül egész évben, hogy a magyar gyerekek szülei az anyanyelvi tanulást részesítsék előnybe. Az alacsony diáklétszámmal küzdő középiskolák vezetői, nevelési tanácsadói pedig már kora ősszel elkezdik látogatni a vonzáskörzetükbe tartozó alapiskolákat, és helyben hirdetik az igét. A szülői értekezleten néha több a külsős tanár, mint az érdeklődő szülő, akik többségéből sajnos már kiveszett a lokálpatriotizmus, és sokan inkább naponta messzebbre utaztatják a gyereküket, mintsem a helyi középiskolát és a tartalmas diákéletet részesítenék előnybe. Aztán lassan, de biztosan elkezd sorvadni az adott iskola, és onnan már nem egyszerű a visszaút, sőt, inkább lehetetlen. Előbb a szakos tanárok általi lefedettség bomlik meg, majd folytatódik a lejtmenet, a diákokkal együtt fogynak a tanárok is. Pedig nem a szívvel-lélekkel és odaadóan oktató, közösséget építő tanáron múlik a leépülés. Majd bolond lenne maga ellen dolgozni!
Iskoláink térvesztési folyamata már a beíratásoknál kezdődik. Hiába hivatkoznak egyesek arra, hogy stagnál a magyar iskolákba beíratott gyerekek száma, amikor érezzük, hogy a valóság más. Az Érsekújvári járásban az elmúlt évek során sorban szűnt meg a magyar tannyelvű alapiskola Csúzon, Kamocsán, Pozbán, Barton és Fűrön is. Nyitrakéren közös igazgatóságú alapiskolában van pár magyar gyerek az összevont osztályban. Zsitvabesenyőn és Szímőn is évek óta küzdenek a gyerekhiánnyal.
A járás (és az ország) két legnépesebb falujában, Udvardon és Tardoskedden is megküzdenek a magyar gyerekekért, pedig mindkét településen még 60 százalék fölött van a magyarok aránya, de az iskolákban ez már fordítottan mutatkozik meg. A járási székhelyen a legutóbbi népszámláláskor a helyi lakosok 22,36%-a (8863 ember) vallotta magát magyarnak. Jelenleg a város egyetlen magyar iskolájába a gyerekek 12%-a jár. Látni a jövőt? És ez csak egy járás a Felvidéken!
Nem lehet persze sarkítva kijelenteni azt sem, hogy a magyar iskolákban a gyerekszám csökkenésének oka elsősorban a gyengülő magyar identitástudat következménye, és a megváltozott szülői gondolkodásban keresendő. Ez ennél sokkal összetettebb, számos szubjektív és objektív oka lehet. Azzal viszont érdemes lenne foglalkozni, hogy minek a következtében gyengült a magyarságtudatunk, ám hogy a térségünkben térerőt nyert liberalizmus, valamint a vegyes politika évekig tartó befolyása ebben közrejátszik, az biztos. Védjük, ami még menthető!
Megjelent a Magyar7 2020/32.számában.
