Irtani vagy védeni?
„Siralmas énnéköm” idézhetnék sokan Bornemissza Péter versének első szavait a Csallóközben, ahol túlzás nélkül állítható, az emberek jó része sokkos állapotban van. Hatalmas vágóhíddá, mészárszékké vált e békés táj. Lassan másfél hete élünk az őrületben, amit úgy hívnak száj- és körömfájás. Az elmúlt napok arról szóltak, hogy több ezer haszonállatot öltek meg. Nem tettek különbséget a nagygazdaságok – ahol a betegség megjelent – és a háztáji vagy kisebb családi gazdaságok állatai között.
Bakán és három kilométeres körzetében – Dercsikán és Csallóköznádasdon – már haszonállatmentes övezetről beszélhetünk. Amit ennek a három falunak át kellett élnie alig öt nap alatt, azt nehéz lesz feledni…
Történetek tucatjai sorjáznak a fejemben. Kis emberek nagy tragédiái. Akik szeretettel nevelték és gondoskodtak állataikról, aztán egy szempillantás alatt megfosztották őket tőlük. Kézből etetett anyadisznóról, cumisüvegből táplált bikaborjúkról, háromóránkénti éjszakai felkelésekről meséltek… S mi történt? Kéthetes bocit, éppen ellő anyadisznót, a család kedvenc kiskecskéjét „küldték át a szivárványhídon”. Állatorvosok.
Akik arra esküdtek fel, hogy gyógyítani fogják az állatokat. Nekik sem lehet könnyű. Sőt. Biztosra veszem, hogy a legtöbbjük számára minden egyes nap, amikor a likvidálásra indulnak, kisebb fajta pokol. Az elbeszélések szerint van, hogy együtt sírnak azokkal az emberekkel, akiknek a házi állatait „el kell altatniuk”.
Az irdatlan pusztítás érző embert nem hagyhat hidegen. Hová lett a józan paraszti ész? A gazdák most azért tüntetnek, petícióznak, miközben egyre több politikus, közéleti személyiség, szakember áll melléjük, hogy a likvidálás helyett karanténba kerüljenek a háztájiban lévő, még egészséges állatok és állandó megfigyelés alatt lehessenek. Az illetékesek egyelőre kötik az ebet karóhoz, és nem lazítanak a drákói szigoron. Pedig előbb-utóbb muszáj lesz taktikát váltani, mert ha a betegség szétterjed, akár az ország egész állatállománya odalehet. Miközben a kár már most gigantikus, a nagy farmokat csak uniós pénzek felhasználásával lehet majd kártalanítani.
A sok rossz hír mellett van egy jó is. Az állataiktól megfosztott családok már ki is tölthették kártérítési igényüket. Állam bácsi tisztességes kárpótlást, fájdalomdíjat ígér nekik. Reméljük gyorsan megkapják, s némi sebtapaszt jelenthet számukra. Csak az a kérdés, hogy lesz-e még kedvük újrakezdeni. Akinek egy kiskecske a szívéhez nőtt és erőnek erejével elvették tőle, a szeme láttára megölték, majd egy dögszállító platójára dobták, mint holmi veszélyes hulladékot, az nem biztos, hogy még egyszer belevág.
Nehéz érzelemmentesen írni az elmúlt napok tragédiájáról. Miközben az ember azért igyekszik józan, hozzáértő véleményeket is találni. Ezek egy részben különböznek a mostani szlovákiai gyakorlattól. Nem irtanának ki minden állatot, csak a fertőzött telepekét. De hangsúlyozzák, hogy a preventív intézkedések szigorú betartása nélkül lehetetlen lesz megállítani ezt a láthatatlan ellenséget, amit száj- és körömfájásnak hívunk. Egy aprócska vírus, mint látjuk, képes tönkretenni több évtized munkáját, gyászba borítani családokat. Legyünk fegyelmezettek s bízzunk a józan döntésekben!
