Ingerültség

Megnyugtattam nővéremet, hogy

ez mindenütt jellemző, mintha a mogorvaság, ingerültség lenne a divat,

és elmondtam neki két idevágó tapasztalatomat.

Nemrég felújították a közelünkben a villamossíneket, s ez alatt az idő alatt autóbuszokkal pótolták a vonalat. A végállomás, illetve a kiinduló állomás közelében lakom, így rendszerint az első utasok között szállok fel. Egyszer a buszvezető egy kolléganőjével (onnan tudom, hogy ugyanolyan egyenruhát viseltek) tereferélt. A sofőr valamivel hamarabb állt be a megállóba a menetrendhez képest, s amíg bevárta az indulási időt, vígan cseverésztek. Eközben megláttuk, ahogy egy középkorú nő lóhalálában rohan szemből a busz felé, még integet is, hogy várják meg őt. A sofőr odaveti beszélgetőtársának:

– Hát ez majd´ agyoncsapja magát. Így rohanni! Hiszen két perc múlva indul a következő autóbusz. – Egyetértően csóválták a fejüket. Mivel a hozzájuk eső legközelebbi ülésen ültem, mindent jól hallottam, s nem állhattam meg, hogy meg ne szólaljak. Maximálisan naiv hangvétellel, tettetett csodálkozással kérdeztem:

– Kétpercenként járnak az autóbuszok?

– Na jó, három- vagy négypercenként – vetette oda a buszsofőr.

– Az internet és a kifüggesztett menetrend is hat perces időközöket tüntet fel – vágtam vissza.

– Jó, akkor hatpercenként – szögezte le dühösen a férfi. Kuncogtam magamban egyet a győzelmemen, és örültem, hogy a sietős hölgy is elérte a buszt.

A másik eset a mobiltelefonommal kapcsolatos. Vettem egy menő mobilt, amelyik kezdetben elég sokszor megszégyenített. Időbe telt, amíg kifundáltam, mit akar éppen tőlem. Néhányszor vissza is mentem a boltba, hogy tisztázzunk egy-két, számomra bonyolultnak tűnő lépést. Lassan belejöttem a kezelésébe, de a minap megjelent a telefonos kapcsolatok „szendvicsének” felső pontja mellett egy N betű. Próbáltam ignorálni, de egyre jobban idegesített. Némi próbálkozás után sikerült eltüntetnem, de rövid volt az örömöm, mert újra megjelent. A szolgáltató árusítóhelyére (ahol vettem) nem volt kedvem elmenni. De a közeli áruház oldalcsarnokában van egy olyan árusítóhely, ahol mindenféle mobilhoz szükséges kiegészítőket lehet venni. Ottjártamkor célba vettem az elárusítót. Elővettem legkedélyesebb mosolyomat, és válogatott szavakkal mondtam:

– Elnézést kérek, ön minden bizonnyal jártas a mobiltelefonos dolgokban, nem úgy mint én, lenne szíves segíteni egy dologban?

Hogy mi volt a válasz? Egy kőszobor beállás, egy mosolytalan tekintet – de nem rám vetett tekintet, hanem valahová mögém, a fejem fölé. Egy másodpercre ledöbbentem, de aztán összeszedtem magam.

– Felejtse el – szóltam. – És bocsánat, hogy megzavartam a vevőkre való várakozásban. – Azzal elviharzottam. Megállj, te, mondtam magamban. Van itt egy másik hasonló cég is, amelyik felvásárolja a régi mobiltelefonokat, majd ott próbálok szerencsét.

Az itteni fiatalember készségesen próbálkozott megoldani a gondomat.

– Ezzel még nem találkoztam – mondta –, de van egy tippem. Nézzük csak…

És láss csodát! A tolakodó N betű eltűnt. Még arra is volt gondja a férfinak, hogy próbáljam ki, nem jön-e elő újra, ha lecsukom, majd megint kinyitom a telefont. De nem, a művelet tökéletes volt.

Tehát vannak azért kellemes, jóleső emberi gesztusok is. Persze, csak kisebbségben. De ehhez mi már igazán hozzáedződhettünk!