Hozzá lehet szokni a túlkapásokhoz?
Könnyű az akasztófát megszokni, mondja egyik régi szólásunk, arra utalva, hogy minden rosszhoz hozzá lehet szokni. Napjainkban javában próbálunk hozzászokni a kormányban végbemenő történésekhez, s ha azok kezdetben rendszerint meglepetést, felháborodást okoztak, most már egyre inkább az apátia felé sodorják az embert. Most tudtam meg, hogy egy felmérés szerint az ország lakosságának négyötöde – lelki békéjét óvva – elhatárolja magát a politikától, nem érdekli, mi megy végbe a politikai elit színterén. De azért vannak kitartó fel-felháborodók, mint jómagam is.
Kezdetben az egyes miniszterek tisztogatásai döbbentettek meg a minisztériumokban és az általuk irányított intézményekben. Mondhatnánk, ez minden kormányváltáskor így szokott lenni. De az új emberek kinevezése már nemcsak felháborodást váltott ki, egyenesen sokkolta a nyilvánosságot, az akkor még érdeklődő választókat.
A példamutató a belügyminiszter volt, aki szemrebbenés nélkül hajtotta végre a leváltásokat, és ugyancsak szemrebbenés nélkül (esetleg egy kis hunyorítással, amikor a szemébe sütött a neonfény) vette védelmébe az ő mintájára eljáró többi minisztert.
A kulturális miniszter lépéseit egyenesen sokkolónak tartom. Aki nem sokkal kinevezése után kijelentette, hogy a szlovák kultúra a csúcs, amelyet ebben az országban fenntarthatunk, és majd ő mondja meg – mint a szlovák kultúra legmagasabb képviselője –, melyik az a bizonyos szlovák kultúra, amelyiket mi most itt ápolhatunk. Most pedig a nyelvtörvény megreformálásával riogat. Hogy tehetnénk, hogy nem figyelünk oda a történésekre, különösen akkor, amikor identitásunk legelemibb tárgya a támadási célpont?
A környezetvédelem is javában jeleskedik, és nemcsak a fakitermelés terén. Tevékenysége megkérdőjelezéséhez nagyban hozzájárul az I-es és a II-es államtitkár (fia és apja – kettős) hozzáállása saját tisztségükhöz, akik rendíthetetlenül hiszik magukról, hogy ők a megkérdőjelezhetetlenek.
Az egészségügyi reszort lehetne a következő célpontom, sorolnám is az elmarasztalható helyzeteket, intézkedéseket. De minek? A miniszterasszony már lemondott, a háta mögött hagyva a fejetlenséget, az új miniszter még csak a bemelegítőnél tart. Természetesen a többi ágazat melléfogásai és túlkapásai is megérnének egy misét. Ezer szónak egy a vége: valami nincs rendben a kormány háza táján. A Büntető Törvénykönyv módosításának valahányadik módosítása a kézenfekvő bizonyítéka annak a káosznak, amely az egész kormánykoalíciót övezi. A konszolidációs csomagról meg már annyit beszélünk, hogy nincs kedvem újra visszatérni ehhez a témához. Meg aztán a továbbiakban lesz még róla szó bőven.
A koalíciós partnerek agresszív, sőt vulgáris stílusban kommunikálnak egymással. Ez a választókat még inkább elbizonytalanítja, és aláássa a demokrácia alapjait. A heves viszályok visszatetszést váltanak ki az emberekben, de ez még a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy az eddig sem éppen egységes társadalom a „fenti” torzsalkodás következtében tovább polarizálódik. A „példamutatás” akár akarjuk, akár nem, ránk is kivetítődik.
Na, és ezek a „kicsi” lopásügyek. Á, nem szaporodtak meg augusztus óta, amióta érvénybe lépett az új Büntető Törvénykönyv. Nem, csak megsokszorozódtak!
De nem az új törvények következtében, dehogy, hanem azért, mert a forró augusztusi és ugyancsak forró szeptember eleji időjárás ösztönözte erre a tolvajokat. Lehűlés idején pedig mi az oka a tolvajlásoknak? Hát persze hogy megint az időjárás. Vagy bármi más, csak nem a laza törvények.
Most már tényleg elege van mindenkinek a túlkapásokból. Ami az embereket leginkább érdekli, az a szociális szféra, a megélhetés. Azt pedig ez a kormány óriási veszélynek tette ki. De a gatyamadzag szorosabbra húzásán kívül más valami is várható: a javára zuhanó preferenciáik további csökkenése.
Vagy mégsem? Számítanunk kell rá, hogy a legközelebbi parlamenti választás előtt megint felhangzanak a szédítő mesék, megjelennek a mézesmadzagok. A kérdés csak az, hogy mennyire manipulálható a választó állampolgár, illetve hogy meddig ér el az emlékezete, s hogy mennyire győzedelmeskedik benne a józan ész. Nekünk, szlovákiai magyaroknak különösen ébereknek kell lennünk, hiszen nemcsak fizikai, hanem szellemi létünk is a tét.
