Hová tűntek a férfiak?

Idei hír, hogy Magyarországon a negyven év alatti férfiak 70%-ának nincs gyereke. Ezt a Mikrocenzus 2016 nevű demográfiai felmérésből tudhatjuk meg, de ami még sokkolóbb, hogy a felnőtt férfiak 40%-ának nincs egy gyereke sem. Egy másik idei hír, hogy Szlovákia népessége a jövőben fokozatosan csökkenni fog, többen halnak meg, mint ahányan születnek, amiben nincs semmi meglepő, viszont a demográfusok szerint fokozatosan emelkedni fog a születésszám. Több gyerek születik majd, és az egy szülőképes nőre eső gyerekek száma elérheti az 1,6-1,7-et is. Ez a mutató persze még mindig távol van a 2,1-től, ami azt jelentené, hogy a társadalom legalább fenntartja magát számbelileg, illetve mérsékelten növekszik. Az talán még a gyengébbek számára is világos, hogy a gyerekek nem az égből pottyannak a földre, és a nő mellett szükség van férfira is. Ahhoz, hogy például Európa fennmaradjon, a férfiaknak el kellene köteleződniük a fenntartás mellett. De miért tegyék?

Gyerekek nemcsak azért nem születnek, mert feltalálták a fogamzásgátló tablettát, hanem azért is, mert a szexuális aktusok száma jelentősen csökkent, ez pedig a kapcsolatak számának csökkenéséből adódik. A férfiak többsége a közvélekedéssel ellentétben nem nőcsábász, épp ellenkezőleg, lényegében láthatatlanná, érdektelenné, unalmassá váltak a nők számára. Egyszerűen megfogalmazva, a szex a nő döntésén múlik, hiszen a kezdeményezést minden téren a férfiaktól várják el. A férfinak el kell viselnie a visszautasításból fakadó kudarcot már a kapcsolatteremtésnél, és a továbbiakban is ki kell állnia a próbákat. Az elköteleződés viszont a férfiak dolga, a nők és a hozzájuk csatlakozott kisebb férfislepp pedig komoly hangon számon kéri ennek hiányát. A férfiak közül egyre többen fordítanak hátat a nőknek, mert ahogy sokan megfogalmazzák, egyetlen értékük csupán a külsejük, amely ugyan gyönyörködtet, de mi értelme vesződni a deválválódott nők millióival.

Az ismert amerikai pszichológusnak, szociológusnak, Philip Zimbardónak 2015-ben – magyarul 2016-ban – jelent meg a Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? c. könyve, amelyet Nikita D. Coulombe-bal közösen írt. A nyolcvanöt éves szakember az 1971-es stanfordi börtönkísérlettel vált híressé, érdekes és okos kérdéseket vetett fel a könyvében, de olvasva azt, mintha egy kaptafára akarta volna felhúzni a válaszokat. A számítógépes játékokat és a pornót kiemelten kezelte, mondván, ezek az okai a férfiak „eltűnésének”. Talán épp fordítva kellett volna megközelíteni a kérdést, és a jó válasz az, hogy a játék és a pornó nem ok, hanem okozat, tehát egyrészt viszonylag olcsó, megfizethető, elérhető pótlékok, amelyek helyettesítenek, de messze nem teljesen. A játékra pedig talán emlékezhetünk, minden ember játszva ismeri meg a világot gyerekkorában, és tulajdonképpen a játék alapjaira épül a világunk. A játék tehát örömforrás is.

Megfigyelhető, hogy míg egyik oldalon a – fehér – férfiak hibáztatása zajlik teljes gőzzel, addig a másik oldalon azt látjuk, hogy miután ezek az elnyomónak, rasszistának, nácinak, nőgyűlölőnek, semmirekellőnek, mamahoteles kedvenceknek, erőszaktevőnek, szexistának bélyegzett férfiak úgy döntenek, inkább hátrébb lépnek, az emancipált nők és a velük szövetséget kötő siserehad hirtelen azt nehezményezi, hogy félrevonulnak pornót nézni, játszani, a szenvedélyeiknek élnek, esetleg pénzért veszik a szexet, utazgatnak és nem dolgoznak. Az elköteleződést márpedig a nőknek kell elérniük, ahogy a szexért vezető útig a férfiak küzdenek, a férfiak megtartása a nők feladata.

A nő azonban úgy gondolja, miután megadta magát a férfinak, nyert ügye van, a férfi örökre vele marad. A puszta létezése azonban nem jogosítja fel semmire, nőnek lenni nem kiváltság. Persze nyomban hozzátehetjük, a férfiak többsége az elköteleződés problémájáig el sem jut, hiszen ahogy a felmérésekből kiderül, a nők férfiak felé támasztott elvárásai teljesíthetetlenek. Amit sok férfi a tapasztalata útján megértett, azt a statisztikai hivatal, szociológusok vagy a társkereső oldalak által végzett felmérések csupán alátámasztják. A nők számára a férfiak 80-90, a társkereső oldalak szerint 95%-a érdektelen, cseppet sem vonzó és unalmas.

Az oktatás elnőiesedett, és ha már megtörtént, nem csoda, hogy az elvárások a nők ízlésének megfelelően alakultak. A neves pszichológus, Ranschburg Jenő úgy fogalmazott, hogy amíg a fiúk ütközve ismerik meg a világot, addig a lányok trécselve. Vagyis a fiúk mozgékonyak, a lányok pedig inkább passzívan szemlélődnek. Csakhogy a férfias ismeretszerzés bűn, és a túlságosan aktív fiúkat le kell szedálni gyógyszerekkel, ahogy az tőlünk nyugatabbra bevett szokás.

Az oktatás a lányokhoz igazodott, a biflázás átvette a kreativitás helyét, aminek az a következménye, hogy a férfiak már itt hátrébb lépnek, és ez folytatódik a középiskolában és az egyetemeken. Miért van szüksége a társadalomnak 50 százaléknyi diplomásra, mennyit ér a diploma, és az egyetem, ahova a nőket akár kvóta alapján is felveszik? Egyetemi oktatásról nem beszélhetünk többé, ha minden egyes nemzedék fele diplomás. Nem meglepő módon bezuhan ilyenkor a tényleges értelmiségiek színvonala, és a középszer veszi át az uralmat. Persze jól hangzik a 60 százaléknyi diplomás nő, de mit kezdünk ennyi bölcsésszel, ki fog megfelelni ennyi „öntudatos, erős” nőnek? Ne feledjük, a nők mindig jobbat, erősebbet, szebbet akarnak önmaguknál társnak. Erről írt a kanadai professzor, Jordan B. Peterson is a könyvében. Ezek a nők nem kellenek hosszabb távra a férfiaknak, de az ő elvárásaiknak valóban kevesen felenek meg.

Természetesen minden társadalomnak szüksége van a férfiak erejére, hiszen nélkülük az egész összeomlik. Jó példa erre a nyugati civilizáció hanyatlása. Nem csoda, hogy név nélküliek hada átvonulhat az egész kontinensen, és nem állítja meg őket senki. A férfiak erejére nincs szükség, állítják a nők, hiszen ők erősek. Amikor bizonyíthattak volna, emlékezzünk 2015 szilveszterére, a cselekvés pillanatában a női erő csődöt mondott, az idegenek kedvükre erőszakoskodhattak az „erős” nőkkel. El kellene gondolkodni a jogi háttéren is. Ki akar az elvált férfiak sorsára jutni?

A válások 70%-át a nők kezdeményezik, a gyerekek 90%-ban a nőknél maradnak, miközben a hajléktalanok között a férfiak aránya 80% körüli. Ennyit ér a házasság és az eskü? A feminizmussal nem felvértezett keresztanyám néhány évvel ezelőtt megállapította, hogy egy férfinak harmincéves korára mindennel kell rendelkeznie, míg a nő ebbe a készbe akar beleülni. Amikor ők voltak fiatalok, húszévesen házasodtak, nem volt semmijük, mindent együtt értek el a keresztapámmal, és ezt mindketten értékelik a mai napig. Az elvárások, körülmények persze változtak, a liberalizmus a férfit és a nőt is beterelte a piacra, ahol mindenki áruvá degradálódik, és beárazzák. A kereskedelem lényege a vágyak végtelenítése, a minél nagyobb profit, annak maximalizálása, ami valójában nem létezik, a megunt áru rövid idő után elveszíti a varázslatát, megkopik, unalmassá válik, lecserélendő. Valójában a liberális társadalomban az egyedülálló nő értékesebb fogyasztó, a többszörösét költi az egyedülálló férfinál, más kérdés, hogy a sok egyedülálló után csak az űr marad.

A férfiak alapvetően védelmezők, míg a nők gondoskodók. Sosem fog eljönni olyan őrült világ, amelyben a fiatal nőket besorozzák katonáknak, vagyis potenciális halottjelöltekké minősítik őket, mert a nők szülik a gyerekeket, és mi lehetne nagyobb ostobaság annál, mint megszabadulni a szülőképes nők jelentős hányadától. A férfinak és a nőnek nem versenyeznie kell egymással, hanem egymás társaivá kell válniuk. Ha továbbra is ez folytatódik az élet minden területén, akkor szövetségesek helyett ellenségek lesznek, és keresztet vethetünk végleg a nyugati világra.