Holt lelkek
Vona Gábor, Jakab Péter, Márki-Zay után toppant reflektorfénybe Brüsszel legújabb üdvöskéje, Magyar Péter. Mintha Gogol Holt lelkek című regényéből lépett volna elő, onnan hozta volna az „álprofilokkal” (nem létező személyekkel) üzletelő ötleteit. Aggályok nélkül hamisítgatja, tetszése szerint fölkerekítve a megtévesztett, vagy csak balhét, ingyen cirkuszt kedvelő rajongói lajstromát.
Egyre gyakrabban látni a tévében, ahogy „belőtt” séróval vonul Soros-dollárokon tartott gorillái védőgyűrűjében. Ha tűzbe jön, hordószónoki virtussal szemétszállító platóra pattan, onnan gyalázza a templomból hazafelé tartó keresztény hívőket. Téveteg vándorként időnként kórházakban is megjelenik, ahol a gyermekosztályon talán gyufásdobozból kienged néhány csótányt, poloskát, pincebogarat, s miután mindezt lefényképezi, ordibálni kezd, hogy a jobboldali „fasiszta” söpredék tönkretette az országot.
Mindezt (s egyebeket) összevetve szellemi forrásait joggal sejthetnénk a Holt lelkek tájékán, de ahogy esténként látom a tévében, a szellemén nyomát se látni, hogy valaha Gogolt olvasott volna. Ha csak nem tudtán kívül, Weber Néppártjának tagjaként azonosítva Gogolt. Ha mosolyra derülnél olvasó, ne feledd, hogy ettől hajmeresztőbb szellemi mutatványokra is futotta Magyar Péterünk tehetségéből. Új nemzeti csalogányt avatva Rost Andrea személyében, aki pedig már-már a magyar himnuszt is a Szózatként énekelte el. De aztán inkább egyiket se (nem volt nála a szövegkönyve). Ám Péterünk, ha felköti a gatyát, Andrea helyett is énekelni kezd, s ott dobhártya, ablaküveg egészben nem marad! Hamisításait tekintve mondhatni Csicsikovval (a feudális cári világ szélhámosával) egy ritmusra jár az agyuk. A megtévesztő hasonlóságon felbátorodva Magyar Pétert akár Csicsikov Péternek is nevezhetnénk, de vigyázat, jobb, ha kerüljük a konfliktusokat!
A realista Gogol tehetsége iránti tiszteletből nem tudok említés nélkül elmenni a Holt lelkek további két igen karakteres szereplője mellett. Akár a teremtés koronként önmagát ismétlő példáiként is tekinthetném őket. Az egyik Nozdrjov, a notórius hamiskártyás. Remekbe szabott gogoli figura, már elkártyázta az egész vagyonát, és még mindig nem lőtte főbe magát! Közismert kötekedő, a kormányzósági bálok rémfigurája. A Holt lelkek hitelesítését követő bálban láthatjuk, amint az egyik ügyészbe belekarolva éppen gátlástalanul hazudik neki. Majd megpillantva és megölelve Csicsikovot, mindenáron „baisert” próbál Csicsikov arcára nyomni (a francia szó enyhébb változata csókot, a másik azonban szexuális aktust jelent). Botrány a levegőben. Ezt még valahogy sérülés nélkül kivédi Csicsikov, annál is inkább, mert közben Nozdrjov annyira lerészegedik, hogy a padlón ülve a táncolók ruhája után kapkod, olyannyira, hogy az őrök nyakon fogva kivezetik.
A regény másik karakteres szereplője (sietve közlöm, eszembe sem jutott Magyar Péterre célozni vele) Ivan Antonovics, a köcsögfejű, igen megbízható bírósági jegyző. Az igazságszolgáltatás talpig becsületes veteránja kifinomult modorban jelzi Csicsikovnak, hogy „Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen”. És Csicsikov a célzást rögtön megérti. Aranyifjak járják a mazurkát, s a társaság a Gogol korabeli (píszí) stílusban beszélget. Ha valami netán éppen bűzlött, a világért sem volt szabad kimondani (írja Gogol), hogy „bűzlik”. Az elfogadott formula szerint „nem jól viselkedett” vagy még inkább „viselkedése ezúttal nem a legjobban sikerült...”
Brüsszel ismét nagyot alkotott!
