Hol késik a pedagógusok megbecsülése?
Érik a ropogós cseresznye. Hétágra süt a nap. Mindez pedig biztosan jelzi, hogy hamarosan itt a vakáció. Amit a lurkók eddig nem tanultak meg, azt már aligha fogják. Nagy a csábítás, ki a szabadba, kerékpárra pattanni, vagy éppen futballozni. Lassan vége az év végi nagydolgozatoknak és feleltetéseknek is… Jön a nyár, a megérdemelt pihenés. Gyereknek és pedagógusnak egyaránt.
Gondoktól terhes volt ez az iskolaév is. A pandémia megint keresztülhúzta a számításokat, egy időre újra az online térbe került az oktatás. De most már rutinosabban ment az átállás, és hamarabb véget is ért a bezártság.
A gyerekek lelkivilága sokat sérült az elmúlt bő két év során. Olyan sebeket kaptak, amelyek talán sosem gyógyulnak be.
A hosszú bezártság után szinte idegenül fogadták egymást újra az osztálytermekben, a csapatszellem teljesen kiveszett… Elmagányosodtak. Hogy ez milyen lenyomatot hagy további, felnőtt életükre, azt pontosan még a lélekgyógyászok sem tudják. De hogy semmi sem múlik el észrevétlenül, következmények nélkül ebben az érzékeny, jellemformáló korban, az biztosra vehető.
Két év kihagyás után végre ismét hagyományos érettségiken bizonyíthattak a végzős középiskolások is. Az írásbeli nehéznek bizonyult, hiába ígérte a minisztérium, hogy figyelembe veszi a két év távoktatást. Szerencsére a szóbelik már az iskolák „rendezésében” zajlottak, és a tanárok jól tudták, milyen terhelést bírnak a diákok, milyen magas lécet tudnak átugrani.
A témák maradtak, ám mélységük csökkent. A kevesebb is elég volt, hisz online nem tudtak annyi tananyagot átvenni, mint az iskolában.
Az egyetemisták téli szemesztere felemásra sikeredett, az első egy-két hónapban még viszonylag normális mederben folyt az oktatás, de később már itt is át kellett állni online üzemmódba és a vizsgák is így zajlottak. Szerencsésre a nyári szemeszterre itt is helyreállt a világ rendje. Mi több, végre újra rendes államvizsgákra, záródolgozat-védésekre is sor kerülhet és diplomaosztókra is, amelyek az elmúlt években nem, vagy csak szigorú korlátozások mellett történhettek.
Helyreállni látszik a világ rendje. De ami nem változott, az a pedagógusok megbecsülése.
Az erkölcsi és anyagi egyaránt fontos, hogy motiváltak maradjanak hivatásuk gyakorlásában. Az elsőt még talán hellyel-közzel, időnként meg is kapják, de megérdemelt anyagi megbecsülésről még mindig nem beszélhetünk. Mert amikor a kezdő, öt évig egyetemre járó fiatal pedagógus kevesebbet keres, mint a gyári munkás, vagy a bolti eladó, akkor legfeljebb csak szemlesütve szégyenkezhetünk.
A pénzügyminiszter jobbra-balra osztogat, kompenzál, de tőlük valahogy sajnálja még a 10 százalékot is. Egy százast sem érdemelnek pluszban azok, akik a jövőért dolgoznak? Ezt már a pedagógusszakszervezet sem hagyja annyiban. Az utcára vonulnak, hogy tiltakozzanak… A házelnökkel is találkozni akarnak. Ha nem teljesítik követeléseiket, akkor szeptemberben jöhet az éles sztrájk.
Nem kérnek olyan sokat, amit ne lehetne teljesíteni. S nemcsak magukért, hanem az oktatási intézmények nem pedagógus alkalmazottaiért is harcolnak. A bagóért dolgozó szakácsokért, takarítókért, karbantartókért.
Minden kormányprogramban benne van, hogy az oktatás prioritás. De megszoktuk már, hogy ezek csak üres szavak, soha be nem váltott ígéretek. Az iskola csak pénzt visz, közvetlen hasznot nem hoz. Nem olyan, mint a gazdaság, vagy egy gyár, ahol a kiadások mellett bevételre, haszonra is lehet számítani. Ezért válik mostohagyermekké, s állítják mindig a sor végére, ha támogatásra szorul. Veszteséges vállalkozásnak is nevezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy valójában szellemi tőkét teremt. A jövő generációt neveli. Azokat, akikből később gyári munkás, fejlesztőmérnök, orvos, mi több, politikus lesz. Ők pedig mind hasznára válnak ennek a kis országnak.
Az iskola állítólag a gyermekek és diákok második otthona. Hát akkor illendő volna olyan körülményeket teremteni, hogy ez valóban így legyen. Olyan hely, ahol diák és tanár egyaránt jól érzi magát!
