Hogyan csináljunk a munkanapból országos káoszt?
Szeptember 15-e tökéletes mementója annak, milyen az, amikor a dilettantizmus politikai gőggel párosul, és egyetlen tollvonással szabadítják rá a káoszt az egész országra. A szlovák kormány a konszolidáció bűvös jelszava alatt úgy döntött, hogy ideiglenesen töröl két munkaszüneti napot. A matek az íróasztal mögött pofonegyszerűnek tűnt: a polgár többet dolgozik, a gazdaság pörög, a GDP nő, a költségvetés pedig hízik. Csakhogy a nagy igyekezetben elfelejtették hozzáigazítani a Munka Törvénykönyvét a megváltozott ünnepnapi törvényhez. Így született meg a szlovák jogrendszer legújabb mutánsa: a munkanap, amely hivatalosan mégis ünnep, ezért dupla bér jár érte.
Ami az egészben a leginkább elkeserítő, az a politikai elit teljes tehetségtelensége és a valóságtól való elszakadása. Ezt a jogalkotási baklövést egyszer már eljátszották május 8-án. Már tavasszal pontosan látni lehetett, mekkora felfordulást okoz a cégeknél és az intézményeknél ez a fából vaskarika. Egy felelős, a saját tévedését beismerni képes politikai vezetés nyáron csendben módosította volna a Munka Törvénykönyvét, hogy őszre helyretegye a dolgokat. Ehelyett lehajtott fejjel, makacsul rohantak tovább a falnak, mintha mi sem történt volna, mert a politikai arrogancia nem engedi meg, hogy kimondják: hibáztunk.
A legnagyobb árat ezért a gőgért a hazai vállalkozói szféra fizeti. A kormány gyakorlatilag a munkáltatók zsebéből finanszírozza a saját látszateredményeit. A cégek egy olyan abszurd satuba kerültek, ahol csak rossz és még rosszabb döntések közül választhatnak.
Az egyik opció, hogy a vállalat a normál ügymenet szerint működik, behívja az embereket, és kifizeti a törvény által előírt 100 százalékos ünnepi pótlékot. Egy hagyományos ünnepnapon a gyár leáll, a bolt bezár, a költségek minimalizálhatók. Most viszont a munkáltatónak úgy kell teljes kapacitással pörögnie, hogy a bérköltségei egyetlen napra az egekbe lőnek ki, ami a legtöbb szektorban azonnal veszteségessé teszi az adott napi termelést.
A másik opció – és itt mutatkozik meg igazán a rendszer teljes csődje –, hogy a munkáltatónak persze nem kötelező kinyitnia. Dönthet úgy is, hogy lehúzza a rolót, és mindenkit elküld kényszerszabadságra vagy becsomagolja azt valami másnak. Ez költséghatékonyabb megoldás lehet a cégnek, csakhogy ez a lépés porig rombolja a törvényhozói szándékot. Ha ugyanis a gyár bezár, az emberek pedig otthon ülnek, akkor egyetlen centtel sem nő a sokat emlegetett GDP. A munkavállaló közben akarata ellenére elveszít egy napot a nehezen összekuporgatott éves szabadságából, amit talán karácsonyra vagy egy őszi pihenésre tartogatott volna.
A makrogazdasági „csodafegyverből” így lesz egy bosszantó, mindenki számára kényelmetlen kényszerpihenő. A cégek harmadik lehetőségként még megpróbálhatnak megegyezni a dolgozókkal a munkanap csúsztatásában, például így kedden dolgoznak és pénteken szabadot kapnak, de ez csupán a probléma áttolása egy későbbi időpontra.
A káosz azonban nem áll meg a gyárkapuknál, hanem minden terülten helyet kér. Az iskolaigazgatók joggal fogják a fejüket: miből fizessék ki a pedagógusok és az alkalmazottak dupla bérét egy olyan állami normatívából, ami már a kréta megvásárlására is alig elég? A minisztérium persze mossa kezeit, és felkínálja a lehetőségeket, de a valóságban a legtöbb intézményvezető a legolcsóbb ellenállás felé mozdul: elrendeli a kényszerszabadságot vagy az igazgatói szabadnapot.
Ezzel viszont elindul a dominóhatás. Ha bezár az iskola vagy az óvoda, a lavina azonnal maga alá temeti a szülőket. A dolgozó anya vagy apa, akinek elvileg épp ezen a papíron létező munkanapon kellene a nemzetgazdaságot építenie, kénytelen lesz otthon maradni. A szülő kiesik a munkából, a cég termelése akadozik, az állam pedig ahelyett, hogy adót szedne be, szociális juttatást fizet az otthon lévő szülőnek. Ez nem gazdaságélénkítés, hanem egy tökéletesen kivitelezett önsorsrontás.
Hogy az igazságtalanság és a jogalkotói káosz teljes legyen, a helyzet éket ver a munkavállalók közé is. A törvényi anomália miatt azok, akik otthonról dolgoznak vagy vezető beosztásban vannak, hiába végzik el a munkájukat ezen a hibrid ünnepnapon, nekik nem jár a 100 százalékos pótlék. Ugyanaz a dátum, ugyanaz a vállalat, de teljesen más játékszabályok. Az egyik irodában dupla bér ketyeg, a másikban, vagy a laptop előtt otthon ülve pedig csak a bosszankodás marad.
Szeptember 15-e idén nemcsak egy egyházi ünnep, hanem a szlovákiai politikai vezetés alkalmatlanságának emléknapja is. Olyan emberek hoznak döntéseket makrogazdasági kérdésekről, akik képtelenek előre látni egy intézkedés legelemibb gyakorlati következményeit. Amikor a valóság szembejön velük, ahelyett, hogy korrigálnának, hagyják, hogy a munkáltatók, a tanárok és a szülők igyák meg a levét a saját ostobaságuknak. Az ország pedig fizet – nemcsak a kasszánál, hanem az elvesztegetett idővel, energiával és a maradék józan észbe vetett hittel is.
