Hárombohócok
Közeleg a karácsony. Az idő lelassul, a zaklatott lélek lecsöndesedik, mindenki várja a csodát, a Megváltó érkezését, aki leveszi vállunkról az ősember óta cipelt testvér- és szomszédverő husáng testet-lelket nyomasztó terhét, és megszabadít minket a bűneinktől. S így van ez már több mint kétezer éve, amikor útra keltek a napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, követve egy fényes csillagot.
A szlovák kormánytagok is felpislogtak az égre, és úgy döntöttek, az idén ők is eljátsszák a betlehemesdit, kissé áthangszerelve a bibliai történetet. A múlt héten a három király, Rastislav Káčer, Jaroslav Naď és Karel Hirman, a kormány három tagja tehát felkerekedett, de Pozsony után elvétette az irányt, és nem Betlehembe, hanem Kijevbe ment. Persze nem véletlenül: a nyugati kultúrkörben napjainkban általánossá vált az új (anti)teológiai nézet, hogy ott született a megváltó.
A napnyugati „bölcsek” találkoztak Volodimir Zelenszkij elnökkel és Denisz Smihal miniszterelnökkel. Az érzelmektől sem mentes találkozón (mint arról Káčer beszámolt) igazi barátokként ülték körül a nagy zöld fotelt, ahonnan a színészfejedelem osztogatja parancsait az egész Nyugatnak.
Az sem kizárt, hogy közösen emlékeztek a zsidó-keresztény gyökereinkre. Nyilván tovább mélázgattak a mesterterven, hogyan lehetne megleckéztetni szlovák segítséggel a huszonegyedik század Heródesét, aki Moszkvában székel. Ebben alapjában véve nem is lenne kivetnivaló, hiszen a jóakaratú ember szívesen segít a bajba jutott szomszédján. Akár önfeláldozóan is, a sajátjai szájától véve el a falatot. Igaz, nem úgy, hogy közben odakötözi egy oszlophoz és megvirgácsolja magát. Ez már nem tűnik keresztény szokásnak.
A szlovák küldöttség természetesen most sem ment üres kézzel Kijevbe, további fegyvereket (az S-300-as légvédelmi rakéták, a Migek és a Zuzanák után Boženákat) ígért Zelenszkijnek néhány millió euró értékben. Mert a farkasordító zimankóban a didergő, nélkülöző ukrán népnek egy-egy újabb fegyverszállítmány jelenti a legnagyobb szívmelengető ajándékot.
Nem tudom, hogy a találkozón szóba került-e például az a tény, hogy a Szlovákiába menekült hatvan-nyolcvanezer ukrán gyermek közül csak mintegy tízezer jár iskolába. Mert ha már a jövőről, az ország helyreállításáról is tárgyaltak, ami szintén óriási anyagi segítséget követel majd az Európai Uniótól (s ezen belül Szlovákiától is), jó lenne tudni, hogyan képzelik el ennek a töméntelen gyereknek a jövőjét. Igaz, ez a téma nem jelent akkora bizniszt, mint a fegyver- vagy az építőanyag-szállítás. Meg aztán a fegyverszünetről, az esetleges béke lehetőségéről sem hallottunk egy soványka említést sem. A Dnyeper menti Betlehemben ugyanis kissé összekuszálódott az értékrend és az emberiesség. Itt a „hála” olykor más nemzetek szimbólumainak árokba döntögetését jelenti, de hát ez belefér a brüsszeli, demokráciáról megfogalmazott kiskátéba.
Ám ha a szlovák polgár számára ez nem lett volna elég sokkoló, a bölcsek hazatérte után a náluk ezerszer bölcsebb Eduard Heger miniszterelnök is megtoldotta egy virtuális lépéssel az adventi zarándoklatot. Közölte népével, hogy a szlovák kormány „proeurópai és proukrán”. A szlovák hajóskapitány tehát nem Szlovákia hajóhídján áll, hanem valahol Brüsszel és Kijev között lebeg valamilyen légüres térben.
Ami, valljuk be, igencsak megnyugtató. Ennek tudatában mindjárt emelkedettebb hangulatban és átszellemültebben hajtja álomra a fejét a szlovák polgár, várva a karácsonyt meg a Jézuska ajándékát: a kormány bukását. Igaz, arról csak zavaros elképzelései lehetnek, hogy mi jöhet utána.
Megjelent a Magyar7 2022/50.számában.
