magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2022. december 14., 13:58

Kijev az új Betlehem és egymásrautaltság a magyar–szlovák kapcsolatokban – megjelent a Magyar7 50. száma

Elvétették az irányt, és nem Betlehembe, hanem Kijevbe mentek. „Rastislav Káčer, Jaroslav Naď és Karel Hirman, a napnyugati „bölcsek” találkoztak Volodimir Zelenszkij elnökkel és Denisz Smihal miniszterelnökkel.

címlap

Az érzelmektől sem mentes találkozón (mint arról Káčer beszámolt) igazi barátokként ülték körül a nagy zöld fotelt, ahonnan a színészfejedelem osztogatja parancsait az egész Nyugatnak. Az sem kizárt, hogy közösen emlékeztek a zsidó-keresztény gyökereinkre. Nyilván tovább mélázgattak a mesterterven, hogyan lehetne megleckéztetni szlovák segítséggel a huszonegyedik század Heródesét, aki Moszkvában székel. Ebben alapjában véve nem is lenne kivetnivaló, hiszen a jóakaratú ember szívesen segít a bajba jutott szomszédján. Akár önfeláldozóan is, a sajátjai szájától véve el a falatot. Igaz, nem úgy, hogy közben odakötözi egy oszlophoz és megvirgácsolja magát. Ez már nem tűnik keresztény szokásnak…” Lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly írta legfrissebb számunk vezércikkét Hárombohócok címmel.

közélet

legutóbbi előrehozott választások óta 10 év telt el, ha hiszünk a számmisztikában, jó eséllyel 2022-ben is bukik az aktuális vezetés. Hogy mi az oka annak, hogy az elmúlt harminc év kilenc szlovák kormánya közül már a negyedik készülhet az idő előtti távozásra, nehéz megmondani. Nemzetkarakterológia vagy a demokratikus hagyományok hiánya? Felelősségtudatból van kevés, vagy tehetséges politikusból? 

A lényeg, hogy állampolgárból akad vagy 5,5 millió, ők egy példátlan gazdasági és geopolitikai válsággal a nyakukon kénytelenek végignézni, hogy az ország irányításával megbízott politikusok képtelenek teljesíteni a feladatot. Szürke hétköznapok a Szlovák Nemzeti Tanácstalanságban címmel írta meg a hít belpolitikai összefoglalóját Pomichal Krisztián.

„Most Szlovákia „első biztonságos ország” lett a menekültáradat számára, az ukrán szó megszokottá vált közterületeinken, az ukrán nyelv vizuálisan is megjelent, az ukrajnai konfliktus mindennapjaink részévé vált, „beemelődött” a közbeszédbe, interpretációja megosztja a lakosságot. Értelemszerűen a szlovákiai bel- és külpolitikát is alakítja. Gazdasági hatásait pedig szó szerint a bőrünkön érezzük.” Kocur László külpolitikai jegyzetének címe: Világunk, konfliktusaink, fókuszaink

interjú

Amikor a felvidéki magyar érdekképviselet kormányzati tényező volt, az segített Szlovákia és Magyarország kapcsolataiban – fogalmaz Szijjártó Péter, aki szerint az utóbbi időben felesleges nyilatkozatok is terhelik a kétoldalú kapcsolatokat, holott az egymásrautaltságra kellene figyelni. A külgazdasági és külügyminiszter kétnapos pozsonyi látogatása alkalmával adott exkluzív interjút a Ma7 médiacsaládnak. Vannak kérdések, amelyekben eltérő álláspontot képviselünk, s ez az ukrajnai háború alkotta kontextusban talán még hangsúlyosabban van jelen, mondta, de sokkal több kérdésben van egyetértés köztünk, mint vita. Szlovákia a második legjelentősebb kereskedelmi partnerünk, tavaly 13 milliárd euró fölé emelkedett, idén pedig további 43 százalékkal bővült a kétoldalú kereskedelmi forgalom. Jövőre három Ipoly-hidat, egy határkeresztező utat és egy kompkapcsolatot adunk át. 50. számunkban Szijjártó Péterrel olvashatnak interjút A magyarok és a szlovákok egymásra vannak utalva címmel.

piac

Rajkovics Péter azt kérdezi Piac rovatunkban, hogy ki állja majd a számlát? A kedvezőbb energiaárak, a szülői bónusz, az emelkedő adóbónusz által keletkezett költségeket. A kormány mintha végre elkezdett volna a lakosságot érintő változásokra összpontosítani, de vajon van-e erre pénz az államkasszában? És ha nincs, akkor honnan talál rá a kisebbségbe került végrehajtó hatalom?

hatter

Nemrég az egyik videómegosztón megjelent egy alig pár perces film, amelyben Ryszard Legutko, a Jog és Igazságosság párt lengyel képviselője higgadtan, ám keresetlen őszinteséggel, lényegre törően mondja el a véleményét az Európai Parlamentről. Két percbe foglalva a keserű igazságot. Érdemes az egész felszólalását idézni. Ezt teszi Kövesdi Károly a A démonizált démosz című írásában.

tema

Bor a legjavából – Csernus módra. Ez volt eheti számunkban Somogyi Szilárd Témája, aki részletesen megismerkedett az igényesen dolgozó családdal. Megtudhatjuk, hogy a partnereik a Csernusék által elvárt módon termesztik a szőlőt: egy tőkén nem teremhet több egy kilónál, és a legegészségesebb fürtöket, a szőlő legjavát szeretnék. S a szőlő legjavából is a legjobbat hozzák ki, ami azt jelenti, hogy szó szerint sem akarnak mindent kifacsarni a terményből, s a lé kinyerése náluk legfeljebb csak 50% lehet, másutt pedig ez akár a 78-80%-ot is elérheti. Enzimeket, adalékanyagokat elvből nem használnak. 

muzsa

Egyet hátra kellett lépnem, hogy haladjak előre, vallja a fiatal építészmérnök, Bohák Dorottya, aki úgy tekint magára ebben a kissé férfias szakmában, mint egy műszaki gondolkodással megáldott, művészeteket kedvelő tervezőre. Vele beszélgetett Balla Rita.

A Külváros, František Langer darabja a Komáromi Jókai Színházban, avagy az utolsó utcai lámpán túl. Oda igyekszik a fiatalember, aki bűnt követ el, amit nem fedeznek fel, de a bűntudat addig marja, amíg új szerelme az életét adja, hogy megszabadítsa a bűn érzésétől. A darabról, a színészi alakításokról olvashatnak Bárány János cikkében.

A hallásproblémákkal küzdő zseni, Heman Ottó izgalmas élete és nősülésének története olvasható a Leporolt históriákban Lacza Tihamér tollából.

„Évszázadokkal a fazekas Terentius, évtizedekkel a szobafestő Hitler (és a

kiugrott papnövendék Sztálin) után ismét születnek ideológiák, amelyek talán

még pusztítóbb rettenetet készítenek elő. Érdekes, hogy a hitleri nácizmusra

történt utalások számomra (már csak a koromnál fogva is) elsősorban a

kommunista terror korszakát idézik. Pontosabban annak utóéletét, a „szép új

világ” megteremtésén ügyködő Janus-arcú „urakat” és „hölgyeket”. Vigyázat!

Az új Varrók lesben állnak, és hálójukat szövik!” – írja Hálójukat szövik című jegyzetében Fülöp Antal.

multunk

A Felvidék lakossága 1938 október végén és november elején nagy izgalommal várta sorsa további alakulásának nemzetközi döntőbírói határozattal történő rendezését. Amikor november 2-án végre megszületett a döntés, csak akkor derült ki, hogy mely területek kerülnek vissza Magyarországhoz, ám még el sem kezdődött, amikor mindjárt a döntés másnapján – november 3-án – egy rendkívül különös jelenség volt tapasztalható a Bécsben megállapított új határvonal csehszlovákiai oldalán. A vissza nem tért falvak egy részében ugyanis mozgalom indult azért, hogy ők is kerüljenek vissza Magyarországhoz, annak ellenére, hogy a bécsi döntőbírók őket cseh fennhatóság alatt hagyták. Egyes helyeken máris tüntetéseket szerveztek, illetve aláírásgyűjtésbe kezdtek a Magyarországhoz történő visszacsatolás mellett. Hogy hol, és milyen sikerrel, megtudhatják Popély Gyula Múltunk rovatunkban közölt összefoglalójából.

tajaink

Járványt hozott a Mikulás. December elején utolért bennünket az influenzajárvány. Több óvodában, iskolában alig talált gyermekeket a Mikulás, sok intézményben ugyanis 40-50%-os a hiányzás, és a bezárást fontolgatják, elsősorban Nagyszombat megyében. Szakembereket, tanárokat és óvónőket kérdezett Lacza Gergely.

Kassa szellemi vonzásában. A fenti címmel jelent meg válogatáskötet a márciusban elhunyt dr. Kováts Miklós tanár, művelődéstörténész írásaiból. A könyvet a kassai MaJel Rovás Központban mutatták be hatalmas érdeklődés mellett, írja Fábián Gergely.

Milyen volt a felvidéki magyarok politikai identitása a rendszerváltáskor? Liberálisok, szocialisták vagy konzervatívok voltak? A kérdést Lampl Zsuzsa is feltette magának és kikutatta a korabeli dokumentumokból. Az eredményekről szóló tanulmánykötet a Csemadok pozsonyi székházában is bemutatta, írja Dunajszky Éva.  A rendszerváltást követően sorra alakultak a különböző politikai pártok, ám „ezek nagyrészt nem alulról építkeztek, nem a lakosság igényeit vették alapul, hanem a saját elképzeléseiket, vízióikat vetítették ki a lakosságra, s így próbálták meg a maguk képére formálni annak identitását” – olvasható A szlovákiai magyarok politikai identitása 1989–1990-ben című kötet előszavában. 

Újra „Örvendeztek” a fülekiek, mert a Csemadok Füleki Alapszervezete idén harmadízben szervezte meg adventi vasárnapok elnevezésű rendezvényét, amelynek része a hagyományos ünnepváró, az Örvendezzünk. Erről Agócs Szvorák Emese számol be.

Új, a neves helyi fafaragó, Smídt Róbert által készített betlehem díszíti Szőgyén főterét. A kis tornyos házikóban elhelyezett faragott szoboregyüttes megállásra késztet mindenkit, olvashatjuk Bokor Klára írásában.

„Játék nélkül az élet olyan lenne, mint csillag nélkül az égbolt, vagy virág nélkül a rét. A játék a gyermek vágya, hogy már felnőtt legyen, a felnőtt álma, hogy újra játszó gyermekké váljon” – írta a mátyusföldi népi gyermekjátékok legendás gyűjtője, Gágyor József. A tanító, a néprajzkutató, a helytörténész, a drága papa, Jóska bácsi 82. évében, december 4-én reggel megtért a Teremtőhöz. Szomolai Andrea visszaemlékezésének a címe: Jóska bácsi vándorútra indult – Gágyor József emlékére

Mezei virágos képek, fogadó-táblák, házi áldások, angyalkák, harangok. Bármit is készít Csank Tímea, kézjegye könnyen felismerhető. Termékei immár négy éve a Gömör-Kishont regionális termék védjegyet viselik. Mint mondja, egész évben akad munkája bőven, karácsony táján viszont még gyakrabban keresik. Csank Tímea varázsműhelyében járt Agócs Szvorák Emese.

Csicsón cseperedett fel, 2014-től Komáromban él, mégsem a sík déli tájainkon, hanem a vadregényes Nyugati-Tátrában ismerkedtem meg Bognár „Etele” Attilával, a csallóközi csúcshódítóval, aki azt vallja: imád hegyet mászni, de nem mindenáron.  Etele, a csallóközi csúcshódító címmel olvashatják Nagy-Miskó Ildikó írását.

Az Estendøn zenekar két farnadi muzsikusa, Ricsi és Vajk a chili szerelmesei. Bánovski Richárd, a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió gitár tanszakos hallgatója, valamint Saróka Vajk Attila, a féli Grand Beats stúdió hangmérnöke 2020 óta foglalkozik chilitermesztéssel. A farnadi szőlőhegyen elterülő földekről származó finomságaikkal már a párkányi és a komáromi vásárban is találkozhattak. Kaszmán Zoltán: Zene chiliszósszal.

Az udvardi Benkó Gábor a legsikeresebb papagájtenyésztő a környéken, aki 23 Magyar Bajnok címmel rendelkezik. A színpompás madarak között beszélgetett vele Bokor Klára.

A rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium csapata, a Szőlőszemek nyerte meg a „Szekéren és az apostolok lován a Felvidéken” című irodalmi vetélkedőt, amelyről hetilapunk legutóbbi számában is írtunk. Élményekről Virsinszky Tamásnak meséltek.

kavezo

Domonkos Andor kutatóorvos előző írásában a fejfájással jelentkező veszélyes betegségekkel foglalkozott. Ezek közül kiemelkedik a vérzéses stroke, de olvashattak arról is, hogy az ennél sokkal gyakoribb érelzáródásos stroke viszont nem jár fejfájással. Most nézzük meg, hogyan lehet kezelni, esetleg megelőzni a stroke-ot.

vizsodorta

A napokban mutattuk be a Vízsodorta históriák Füssön készült részeit. Nem tudtunk mindent megfilmesíteni, hiszen vannak dolgok, amelyeket nem is lehet visszaadni a filmkockákon. Munkánk során számos töredék maradt fenn, melyek írott formában sokkal inkább összeállnak és megelevenednek. A 700 lakosú Komáromfüss lakói sokat meséltek nekünk. Mi pedig leírtuk őket, hogy egyetlen történet se menjen veszendőbe. Ezt találják a Barangolóban Zalka Lóránd tollából.

teszt

Szabó B. Csilla kínálata: Lazacpisztráng leves és rumos-diós golyók, Vas Gyula pedig a Mazda2 Hybrid Select autót tesztelte.

szurkolo

Szurkoló rovatunkban Rajkovics György arról ír, hogy a katari világbajnokság is megmutatta, felesleges a politikát bevinni a pályára, sőt, jobb, ha a politika messziről elkerüli a stadionokat, a válogatottakat és úgy általában a sportot.

Ondík Gábor: Sikeres ősz után még jobb tavasz? A klubtörténet második legjobb őszi idényével, három ponttal a címvédő Slovan mögött zárta a Fortuna Liga őszi évadát a dunaszerdahelyi DAC. A dunaszerdahelyi sárga-kékek Adrian Guľa személyében új vezetőedzővel vágtak neki az idénynek.

Azt hitték a magyar szurkolók, ez nem történhet meg, de mégis megtörtént. Novemberben az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók, Liu Shaolin Sándor és testvére, Liu Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltáshoz. Rajkovics Péter: Köszönjük, olimpiai bajnokaink!

A hátlapon Erzsébet királyné csodaszép eperjesi szobra, Stróbl Alajos munkája látható. Lapunkban megtalálják a műsort és a keresztrejtvényt. Rendelje meg, akár karácsonyi ajándékként is, vagy vásárolja meg a kioszkokban, a postán, vagy a Slovnaft üzemanyagtöltő állomásokon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.