Három medvebocs
Szlovákiában lassan sportot űznek a medvék (és farkasok) levadászásából. Ha emberre támad, ha felbukkan az ember közvetlen közelében, vagy veszélyes egyednek van nyilvánítva, puskavégre kerül. Tucatszámra, kis túlzással halomra, lövik a barna mackókat. Merthogy állítólag túlszaporodtak. Azt persze elfelejtik hozzátenni, mi, emberek meg mindenhova betesszük már a lábunkat, nem hagyunk nekik lassan egy talaplatnyi területet sem. Ami csak az övék lehetne…
Elborzadva láttam, nem is olyan régen, az egyik híradóban, hogy eszement emberek milyen terülj-terülj asztalkámat készítettek elő az egyik hegyi tisztáson. Az erjedő dinnye és más túlérett finomságok akár több kilométeres távolságból is odavonzották az örökké torkos, jó orrú medvéket. A rengeteg ételmaradék a kukákban szintén olyan vonzerő számukra, aminek nem tudnak ellenállni. Hamar rászoknak a kukázásra. Ösztöneik azt súgják nekik, a kétlábúak közelében mindig akad valami finom falat. Meg aztán a medve okos állat, hamar megtanulja, hogyan juthat könnyen és sok táplálékhoz. Kijön az erdőből és az ember közelébe megy. Ott mindig van harapnivaló.
Néhány napja újabb medvével végeztek. Emberre támadt, nem volt kegyelem. Csakhogy, mint kiderült, egy szoptatós anyamedve fölött mondtak halálos ítéletet. Valószínűleg kölykeit védte, azért támad az emberre.
Három apró bocsát nemsokára meg is találták és a bajmóci állatkertbe szállították. Az ott dolgozó tapasztalt állatgondozók ilyen pici, nagyjából egy hónapja született bocsokat még nem vettek a gondozásukba. Egyelőre nem tudni, sikerül-e őket életben tartani, mert meglehetősen le voltak gyöngülve, ki voltak száradva, amikor hozzájuk kerültek. Most huszonnégy órás gondozásra szorulnak, az állatgondozóknak fel van adva a lecke. Időközben az egyik bocs már el is pusztult... Bárhogy is alakul a másik kettő sorsa, a szabad természetbe vissza már nem kerülhetnek. Jó esetben valamelyik másik befogadó állatkertben végzik… A jóérzésű ember lelkét egy ilyen eset nem hagyja érintetlenül.
Volt már hasonló, de akkor nemcsak az anyamedvével, hanem a bocsokkal is végeztek, ami közfelháborodást váltott ki. Joggal. És felmerül a kérdés, valóban a puska az egyetlen megoldás a medvék embertől való távolságtartására?
Valóban túl vannak szaporodva a medvék? Nem az a helyzet véletlenül, hogy elvesszük az életterüket? Nem lehet, hogy nem hagyjuk élni a mackókat? Zavarjuk őket a tavaszi ébredezés és bocsszületés időszakában?
Az oktalan állattól ne várjunk megoldást. Azt nekünk, értelmes embereknek kellene találni. De semmikép sem a medvék halomra lövésével. Az csak tűzoltás. Az állatvédőknek vannak ötleteik a medvehelyzet kezelésére, de őket mintha nem akarnák meghallgatni. Játszadozzunk el most mi is azzal kicsit, mi lehetne a megoldás! Ha már igazi medvenagyhatalommá vált ez a kicsi ország, talán „exportálhatnánk” a mackókat olyan államokba is, ahol kevés van belőlük, esetleg igény mutatkozna rájuk. Nem igazi tölténnyel, hanem altatólövedékkel kellene rájuk „vadászni”, és akkor nagy részüket talán jobb helyekre, más hegyek közé, hatalmas erdőkbe lehetne szállítani. Ahol boldogan élhetnének.
Persze, persze tudom, ez csak amolyan álmodozás, naivitás. Meg, hogy macerás is és nagyon drága, ráadásul szigorú nemzetközi állategészségügyi előírások vannak érvényben meg egyebek…. A puskagolyó pedig olcsó. De nem jó megoldás.
Lassan előbújnak téli odúikból a medvék, a frissen született bocsaikkal. Az anyamedve pedig, ha kölykei védelméről van szó, nem ismer tréfát. Vajon hány medvetámadásos eset lesz a következő időszakban? És hányszor dördül el a fegyver? Mikor tanulunk meg már a természet részeként élni, nem pedig annak uraként? Ha már értelemmel áldott meg bennünket a teremtő, meg kell, hogy találjuk a megoldást az ember és a medve békés egymás mellett élésére.
