Haló, haló, kisiskolák…
Most ugyan van egy telefonos ígéret – nem a jogbiztonság netovábbja –, hogy a specifikus helyzetben levő kisebbségi iskolákra nem fogják vonatkoztatni az újabb forrásokat megvonó méretszorzót, de az, ahogy a sunyi Tomáš Drucker csendben, észrevétlenül próbálta átnyomni az újabb zsebbe nyúlást, figyelmeztet: kisebbségként minden kormányzat idején résen kell lennünk.
A kormány azon döntése, amely a kisiskolák számára biztosított méretszorzó csökkentését célozza, visszafordíthatatlan károkat okozhat mind a szlovák, mind a magyar nyelvű vidéki oktatásban. Nem lehet elég élesen elítélni azt a megoldást, amely a költségvetési „racionalizálást” pusztán számítási trükkökkel, egyeztetések nélküli rendeleti módosításokkal akarja elérni; különösen nem akkor, amikor a döntés előkészítetlensége és időzítése a konszolidáció kellős közepén történik, és a legtöbb önkormányzat már megszavazta a jövő évi költségvetését, benne az oktatásra fordítandó összeggel.
A támogatás visszavonása ezért nem pusztán adminisztratív ügy, közvetlenül gyermekeink iskolai környezetét, az oktatáshoz való hozzáférését érinti. Illetve, tágabb társadalmi kontextusában: a helyi közösségek életképességét. Ahol ugyanis bezárják a helyi, korábban évtizedekig működő iskolát, ott nemcsak a kapura kerül lakat, hanem heg marad a közösség lelkén is.
A szorzó javasolt, 1,495-ről 1,35-re történő csökkentése látszólag nem olyan nagy dolog, csak játék a számokkal, mint – egyesek számára – az egész konszolidáció. De amikor a három csomagnyi konszolidációs intézkedés után az önkormányzatok itt állnak csupasz seggel a novemberi hóban, a túlélérést küzdve, noha ők maguk nem okozói az állam eladósodásának; ilyen helyzetben egy tízezres nagyságrendű, újabb hiánypótlást már nem tudnak kifedni. Miből? Hogyan?
Természetesen nekünk, magyaroknak ütnünk kell a vasat, mert egy ilyen szabályozás azt kockáztatja, hogy a magyar iskolarendszerre mérhetetlenül súlyos, többgenerációs csapást mérnek, iskolabezárások, tanulók ingázása, pedagógusok elvándorlása vagy pályamódosítása következhet, végső soron a nyelvi és kulturális identitásunk sérül. Ugyanakkor az intézkedés a szlovák kisiskolákat is érinti.
Az pedig, hogy egy ilyen fontos, nem túlzás azt mondani, egzisztenciális jelentőségű intézkedést egy rendelet kilencedik mellékletébe dugnak el, sunyi módon, az önkormányzatokkal és a szakmai szervezetekkel való egyeztetést szándékosan megkerülve, egyenesen felháborító.
A felvidéki magyar közösség utóbbi időben egyre inkább megrendült immunrendszere most még össze tudta kapni magát, és a botrányos intézkedés ellen tiltakozó petíciót másfél nap alatt tizenegyezren írták alá. A Magyar Szövetség pedig kicsikart Drucker miniszterből egy telefonos ígéretet arról, hogy "keresik és megtalálják a megoldást arra, hogy a méretszorzó csökkentéséből hogyan vegyék ki a nemzetiségi iskolákat."
A méretszorzó farigcsálását azonnal fel kell függeszteni, majd, a szakértőkkel, önkormányzatokkal, szülői és oktatási ernyőszervezetekkel egyeztetve átlátható hatásvizsgálatot kell végezni: mivel járnak a vidék életképességére egy ilyen intézkedés. Végső formájában pedig csak konszenzuális alapon lehetne bevezetni, hisz egy olyan "fent" meghozott intézkedés, amelynek hatásait "lent" viselik, viseljük.
Hosszabb távon pedig gondolni kell arra is, mi lesz, ha jön egy olyan oktatási miniszter, aki a mindenkori magyar párt elnökének nem fogja felvenni a telefont. Tudjuk, csak lassan már kezdjük megszokni a helyzetet, ezért alkalmanként újra és újra el kell mondani: a tartós megoldást csak a magyar parlamenti képviselet biztosítása jelentheti.
