2020. november 23., 19:46

Gréta-kor

Hallgatom – sokadszor – a zöld háttérből kiemelkedő szőke asszonyt. Most éppen a rossz levegőről beszél. Túl sok a szmog, mert a hideg idő meghozza a sok füstöt. S azért hozza meg, mert a kormány még mindig nem csomagolgatta be – közpénzen – az ország összes házát és lakását, vityillóját meg palotáját, s nem állított melléjük szélenergiaparkokat, nem szerelt rájuk napkollektorokat… Hogy ne ülje meg hörgőinket a szálldosó finom por és korom. Meg a CO2, a szén-di-oxid.

Fotó: TASR/AP

Máskor azt mondja: be kell tiltani az autóközlekedést, vagy legalább a minimálisra kell csökkenteni. A tömegközlekedést is. Építeni sem kell, atomerőművet főként, minden talpalatnyi telken erdőt kell telepíteni; a fásítás a fontos, nem az otthonteremtés.

Meglehet, ő már tudja, hogy rövidesen visszamászunk a fára, úgy élünk majd, mint sok évezrede az „előemberek”,

a civilizációs vívmányok elenyésznek, gyűjtögetünk majd, néha vadászunk, már ha közben az állatvédőink el nem érik, hogy a halászat-vadászat-madarászat művelése végképp kikopjon még az emlékezetünkből is, s úgy lépjünk át az ősi létbe, hogy legfeljebb egymást húzzuk nyársra, mert ugye a kannibalizmus ahhoz a világhoz természetes módon hozzátartozott. Előtte majd aszaljuk, nyereg alatt nem puhíthatjuk, nem lesz nyereg, csak szabadon száguldozó vadlovak, mert ugye az állatok jogai mindenek felett…

(Bár az még nem dőlt el, a párosujjú patásokkal mit kezdjenek; ebben a légkörvédőknek kellene zöld ágra vergődniük a tejtermék- és steak-tagadókkal meg az indusokkal, hogy szent állat-e vagy légkörpusztító a szegény tehénféle.)

A zöld háttérből kiemelkedő szőke asszony heti rendszerességgel jelent be valami sürgető, szén-dioxid ellenes feladatot. Néha önkéntelenül odaszólok neki: ha abbahagynád a lélegzést, az is sok szén-dioxidtól mentené meg a világot! S várom, hogy mikor áll elő ezzel az ötlettel.

S most szomorú vagyok, ifjú német hölgyek megelőzték, ellopták előle a show-t. A szén-dioxid-kibocsátás megfékezése érdekében meghirdették: legyen gyermekmentes a világ. Nyilvánosan ­– és jó hangosan – hirdetik: ők nem szülnek, s várják a csatlakozókat, mert milyen sok szén-dioxidot szuszog ki (fúj) egy ember csecsemőkorától a haláláig, tönkre téve gyönyörű Földünket (s tetézik azzal a rengeteg vízzel, amit elfogyasztanak-elpancsolnak, s akkor az evésről még nem is beszéltek).

Közben pedig – mert elragadta őket zseniális ötletünk nagy heve – „igehirdetés” duplaannyi szén-dioxidot ürítenek nagybeteg légkörünkbe.

Új szekta van születőben, Jim Jones, Charles Manson és David Koresh 21. századi új változatai világszólót akarnak dobbantani, le akarják tromfolni Greta Thunberget is. Meg akarják menteni a világmindenséget: a jövő nemzedékektől akarják megmenteni. Ember nélküli csendet akarnak a tiszta levegőnek. S míg az eljön, addig kiabálni, tobzódni, enni-inni, világot járni, a légkörbe sok-sok szén-dioxidot kifújni…

És mert világot megmenteni áldozatok nélkül nem lehet, de ők – a riki-zöld zsenik – mégsem lehetnek ők az első áldozatok, vesszenek a meg nem születettek.

Nekik nincsenek jogaik. A német tiniknek viszont vannak, a légszennyezéshez is. Ha következetesek lennének, maguk mutatnának példát. Tömegesen hagynák abba a lélegzést.
Mondjuk: zöld színű nejlonzacskót húznának a fejükre, légmentesen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.