2021. október 9., 16:22

FutureEU

Ha most egy tanteremben ülnénk, és azt mondanám, tegye fel a kezét az, aki tudja, hogy ötödik hónapja folyik a vita Európa jövőjéről, tartok tőle, nagyon kevés kéz lendülne a magasba. Annak ellenére, hogy nem csak az unió minden vezető testülete, az európai államfők is szívhez szóló levélben kérték az unió lakosságát, hogy személyesen is járuljanak hozzá a vitához. Sőt, létrehoztak egy platformot is, ahol mindenki a maga nyelvén írhatja meg a véleményét, javaslatait. Ez a FutureEU.

Fotó: unsplash.com

Magánszemélyek, szervezetek ötleteit várják, hogy a Merre tovább, Európa? kérdésre válaszok szülessenek. Ma még nem tudhatjuk, hogy milyen eredményekkel zárul majd az összeurópai társadalmi vita, néhány szempontot azonban nem ártana figyelembe venni. Azt például, hogy az uniós állampolgárok már azzal választ adnak az Európa jövőjével kapcsolatos kérdésre, hogy elmennek választani. Arra a pártra voksolnak, amely meg tudta őket győzni vezetője rátermettségével, egy jól felépített kampánnyal vagy – ez a legritkább – programjával.

A németek például most szavaztak a Merkel nélküli merkeli éra folytatásáról. A még hivatalban lévő kancellárasszony – minden hibás döntése ellenére – egyben tudta tartani az uniót, de könnyen előfordulhat, hogy a szociáldemokrata német vezetésnek ez már nem fog sikerülni. Hogy is fogalmazott a szomszédos Ausztria kancellárja? Nem akarja az osztrák adófizetőkkel megfizettetni az olaszok adósságát. Márpedig a baloldali párt programjából ez a realitás.

Aztán itt van az Európát nagyon megosztó bevándorlás kérdése. Ahány ország, annyi hozzáállás és megoldás. Egyes országok az afrikai és délkelet-ázsiai migránsokkal, mások aktív családpolitikával akarják orvosolni demográfiai problémáikat. De a járványkezelésben sem működtek az európai megoldások, gondoljunk csak a közös vakcinabeszerzésre. Ellenkezőleg, a nemzeti államok megoldásai működtek. A Nyugat-Európában zajló kultúrharc, a hagyományos európai értékek, a zsidó-keresztény kultúra megkérdőjelezése kopogtat térségünkben is. Ha van a jövőt meghatározó kérdés, akkor ez az, mert politikai feszültséghez vezet. Nemzeti államok vagy Európai Egyesült Államok?

Emlékszik még valaki Juncker Fehér könyvére? Sokkal konkrétabb volt, mint a mostani vitafelhívás. Az EB volt elnöke ugyanis ötféle lehetséges utat vázolt fel: a még szorosabb integrációt, a csak bizonyos területekre korlátozódó szoros integrációt, a többsebességes Európát, a nem változtatunk semmin, minden megy úgy tovább, ahogy eddig, és végül az egységes piacra korlátozódó együttműködés útját.

Ez utóbbit váltotta fel a Maastrichti Szerződés 1992-ben, amellyel létrejött az Európai Unió. Szívem szerint én az utolsóra szavaznék, a nemzeti államoknak a szoros gazdasági kapcsolatokra, a kölcsönös előnyök kiaknázására korlátozódó együttműködésére. Már csak azért is, mert a rendszerváltáskor azért fagyoskodtunk hónapokon át a tereken, mert bíztunk abban, hogy egyszer nálunk is lehet nyugati életszínvonal és demokrácia. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy agresszív, emberellenes, szélsőbalos ideológiákkal és képviselőikkel kell majd viaskodnunk.

Megjelent a Magyar7 2021/40.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.