Fogyókúra hetven felett

Tizenkét évvel ezelőtt próbálkoztam úgy igazából először, akkor harminc kilót fogytam. Jó ideig tartottam is az új súlyomat, de aztán majdnem tíz kiló – hogy, hogy nem – visszajött. Ettől még nem estem pánikba, hiszen az eredeti súlyomhoz képest mínusz hússzal éldegéltem tovább. Csakhogy idén tavasszal – se szó, se beszéd – megint megindultak a kilók fölfelé. És annak ellenére, hogy alaposan odafigyeltem, sehogy se tudtam megfordítani az irányt. Ilyenkor nincs más hátra, szakemberhez kell fordulni, aki kézben tartja az addig eredménytelen hadakozást, és lassú, de biztos súlycsökkenést varázsol a kliens számára.

A családom még tavasszal abban állt mellettem, hogy fogadjam el a túlsúlyomat, ne álljak vele örök harcban. Jó volt hallani támogató hozzáállásukat, de azért erősen foglalkoztatott a gondolat, hogy tenni kell valamit. Most, hogy nyár eleje óta mínusz nyolc kilónál tartok, családtagjaim örömmel veszik tudomásul, hogy mégiscsak eredményes vagyok, és azzal biztatnak, hogy a közérzetem és az egészségem is javulni fog.

Ezt máris elmondhatom, hiszen a vérnyomásom szép lassan halad az ideális szint felé, pedig a belgyógyász már csökkentette a gyógyszeradagolást. Azt mondta – és igaza van –, hogy minden egyes kiló számít. Természetesen hiszek neki, én magam vagyok rá a bizonyíték.

Ami pedig a fogyókúrát illeti, nincs benne semmi ördöngösség. A táplálkozási szakember első körben elbeszélget az ügyféllel, jegyzeteket készít táplálkozási (rossz) szokásairól, majd ezeket a továbbiakban közös erővel küszöbölik ki. A második konzultációra a klinika szakemberei elkészítik a testreszabott receptkönyvet is, amelyből kedvére variálhat az ember. Sőt telefonos applikációt is kap a kliens, napi szintű étrendajánlattal. Egyáltalán nem nehéz betartani az ésszerű táplálkozás alapelveit, és az sem igaz, hogy költségesebb lenne az ilyen kosztolás. Tapasztalatom szerint a kiadásokat nézve kimondottan előnyös. Annak ellenére, hogy jobb minőségű, ezzel együtt drágább (de tegyük hozzá: egészségesebb) élelmiszereket ír elő a kúra, az érem másik oldala, hogy kevesebbet kell, illetve szabad belőlük fogyasztani.

Ez pedig egyáltalán nem nehéz, a kezdeti enyhe sokk nagyon gyorsan elmúlik, a szervezet könnyen rákapcsol a mennyiséget nézve kevesebb, de elegendő tápértékű táplálékbevitelre. A táplálkozás mellett a mozgásra is figyelni kell. Lehetőleg mindennapos séta, ezen kívül egy kis otthoni torna is szükséges. Semmi megerőltetés, csupán egyszerű, könnyű gyakorlatok. 

Az én trükköm abból is áll, hogy az ismerőseimnek elmondom a tervemet (most csak tíz kilót tűztem ki célul, de nincs akadálya a folytatásnak). Ez nem provokáció és nem alibi, hanem motivációs stratégia a javából: minél többen tudnak róla, annál nagyobb az elköteleződésem, végül is nem okozhatok csalódást annak a sok embernek. Állítom, hogy az eddig ledobott nyolc kiló egyelőre még nem egy magas számot, de annál inkább a visszaszerzett kontrollt, a visszaszerzett önbizalmat jelenti. Bár ez még nem kimondottan látványos fogyás (nem is ez a fő cél), de már ott van a testösszetétel javulása: kevesebb zsigeri (vagyis belső) zsír, több víztartalom, kevesebb testi zsír, és több izom. Ez felettébb fontos.

Annyit tennék még hozzá, hogy három további dolog is döntő szerepet játszik abban, hogy valaki fogyókúrázni kezdjen. Az első az önismeret. Tisztában kell lenni saját hiányosságainkkal, és azzal, hogy képesek vagyunk legyőzni azokat. A második a fegyelem – talán a legfontosabb. Nem drasztikus módszerekkel, hanem megfontolt, szakmailag indokolt lépésekkel haladunk előre.

A harmadik a bátorság. Megvallom, ezt csak utólag tudatosítottam, amikor a mentoromtól hallottam. Ő bátornak tart az elhatározásomért. Elgondolkodtam efölött, s arra jutottam, hogy az emberek többsége valóban vágyik a pozitív változásra, de fél az ahhoz vezető lépésektől, és főleg a kudarctól. Pedig ezzel nem is kell számolni, hiszen ha már rászánja magát az ember, mindenképpen elér valamilyen eredményt, és itt is érvényes a jól bevált „gépszíj” esete. Ha az elkapja az embert, akkor már szinte magától megy minden tovább. 

Azoknak a korombelieknek, akiknek a jelszava „most már minek”, illetve „lefogyni lehetetlen”, azt üzenem: sohasem késő, és lefogyni igenis lehet! S ha erre képesek a hét x-esek, akkor a többi generáció, főleg a fiatalabbak többszörösen esélyesek rá. Egy ilyen küzdelemben benne van az emberi méltóság, a kitartás és a megújulás öröme, amely továbbvisz.