Fico már megbukott. Biztos?
Másfél évvel vagyunk a parlamenti választások rendelt időpontja előtt. Ahogy a koalíció jelenleg áll, a Polymarketen az fogadjon rájuk, akinek van veszítenivalója. Viszont elnézve az ellenzéket, még az is könnyen megeshet, jó hozamú befektetés lesz, ha 2026 első hónapjaiban valaki Robert Ficóra teszi a tétjeit.
Bukméker legyen a talpán, aki a szlovák politikában másfél évvel előre látja a befutót. Honi közéleti viszonyainkban az elmúlt években egy dolog látszik biztosnak, a káosz. A kedves olvasó joggal mondhatja, Igor Matovič feketeöves káoszharcos mellett Robert Fico vidéki úttörőnek látszik sápadt tisztelettel meredve Gustáv Husák elvtárs portréjára egy elképzelt hetvenes évekbeli tanteremben, de szerencsétlenségére Fico a kormánykoalícióban nincs egyedül.
Itt van rögtön Andrej Danko, a koalíció pillanatnyi túléléséhez honanyákat és honatyákat szállító SNS első embere.
(Csak zárójelben, milyen szerencse, hogy Mikszáth csak tót atyafiakról és nem anyalányokról írt, mert akkor hosszasan magyarázhatnánk, hogy a nemzetiek nyolcfős frakciójában miért egyetlen fővel képviselteti magát a szebbik nem. Amúgy meg, mielőtt jóemberkedve mélynemzeti toxikus maszkulinitást emlegetnénk, engedjük is el a női kvótát ízibe.)
Szóval itt van ez a Danko, akinek a nyolc parlamenti keze - akarom mondani, tizenhat, emberenként kettő természetesen, hiszen vannak, akik rendszeresen balkézzel szavaznak - tartja életben a szebbre hivatott negyedik Fico-kormányt. A nemzetiek vezéréről amúgy tudjuk, hogy nem egy fárosz, de oszlopokkal már volt dolga. Tudom, tudom, most mindenki a szerencsétlenül járt jelzőlámpára gondol, amely két éve ilyentájt a pártelnök útját keresztezte. Látják, ilyen rövid az emlékezet! Ki emlékszik ma már Danko zászlórúdjára, amely máig mereven áll a parlament előtt. Pedig az akkori házelnök nem aprózta el, ha már a budapesti Országgyűlés előtt 27 méter magasan leng a magyar trikolór, Pozsonyban 30 méter magasra kell felhágnia a szlovák lobogónak.
No de vissza a jelenbe, amelynek nehéz terheit cipeli vállán a nemzetiek elnöke. Összedrótozott, -foltozott pártja, amelynek frakciójában annyi volt a célvonalon a politikai bevándorló, mint algériai gyökerű kikötőmunkás a francia Azúr-part kevésbé frekventált helyein, mélyen alulról szemléli a parlamenti küszöböt. Ezt látva Andrej Danko pártja nagy elődeit is szégyenbe hozó ámokfutásba kezdett a figyelem apró morzsáiért és a tizedszázalékokért.
Jegyezzük meg, Danko igyekezete nem tűnik teljesen sikertelennek, az SNS a frissen publikált felmérésekben picivel közelebb kapaszkodott a parlamenti küszöbhöz. Az már más lapra tartozik, az így begyűjtött tizedszázalékok, mekkora veszteséget hoztak a koalíció összmérlegében.
Ficónak valóban fájhat a feje, mert Danko mellett további Tökmag Jankók sorakoznak a koalícióban. Ezzel együtt is, e sorok írója óvatosságra inti mindazokat, akik már eldöntött tényként kezelik a következő parlamenti választás befutóját.
Továbbra is igaz, és ezen a koalíció minden csetlése-botlása, konszolidációnak nevezett nadrágszíjhúzása sem változtat, az ellenzék szervezetileg megosztott, és nincs csatasorba állítható kormányfő-jelöltje. Ettől még persze simán lehet ellenzéki győzelem, s ez a forgatókönyv valóban valószínűbbnek látszik ebben a pillanatban, de ha őszinték vagyunk, a szlovák politikában felelőtlenség jósolni.
Hogy mi következik mindebből? A politikai szereplők, azok is, akik jelenleg ajtón kívülről igyekeznek a törvényhozásba, jól teszik, ha nem az esélyeket mérlegelik, hanem járják a maguk útját. Az utak úgyis összetalálkoznak idővel. Ma még csak abban lehetünk biztosak, ha eljön az ideje, abba az irányba lesz érdemes elindulni, ahová kisebbet kell lépni.
