Félideje van a nyárnak, lassan ideje az iskolának
A címben foglalt megállapítás nem deríti jó kedvre az iskolásokat! Szerintük az igazi nyár kéthónapos: július és augusztus. Így gondolják a pedagógusok is, bár nekik az előző tanév „elszámolása”, lezárása ellop egy hetet a júliusból, és az új tanévre való felkészülés az augusztust is megrövidíti.
Ami a két hónap előtt és utána van, az csak szemfényvesztés, tavaszbúcsúztató előhang, illetve őszidéző utóhang. Augusztustól viszont már tényleg a nyári lemez B oldala forog, bármilyen meleg van is. Ez még nem a vénasszonyok, hanem inkább a középkorúak nyara. A lányoké, fiatalasszonyoké pedig az időtlenség, akkor van nyaruk, amikor nekik úgy tetszik, mert beragyognak mindent és mindenkit.
Az iskolás korú gyerekek pedig óvatosan, olykor kissé félénken pislognak a boltokban ilyentájt a szeptemberi iskolakezdésre berendezett polcokra. A harcedzett felsősök ezekből a jelekből már tudják, mi következik, lógatják is a fejüket, semmi jóval nem kecsegtet ez a kínálat. Az iskolakezdő nebulókat viszont még elkápráztatják a számukra szokatlan új „cuccok”, amelyek, mint a játékok, színesen mosolyognak rájuk a polcokról. A gumimatracok és a különböző strandkellékek szomszédságában a felsősök vakációs örömének elrontásaként már júliusban megjelennek a boltokban a fiús és lányos strapabíró iskolatáskák, a cifrábbnál cifrább írószerek, a csecsebecsés tolltartók és az egyéb „csicsás” tanszerek. Az „öregdiákokat” ilyenekkel nem lehet becsapni vagy meglepni, jól tudják, hogy ezek már a szeptemberi iskolakezdés korai előjelei.
Ilyenkor aztán javában aggódnak az anyukák, hogy megvettek-e már mindent a tanévkezdésre, illetve futja-e majd a pénztárcájukból.
Talán igen, kénytelenek beleadni apait-anyait, sőt nagyszülőit is. Sok iskolakezdő szülő viszont felelőtlenül megfosztja csemetéjét az új (iskolai) élet szerezte felhőtlen örömöktől. Mivelhogy az iskolaválasztásnál figyelmen kívül hagyták az otthon eddig használt anyanyelvet. Érthetetlen okok miatt idegen tannyelvű iskolába íratták mit sem sejtő gyermeküket, hogy ott neki jobb lesz. Dehogy lesz! Viszont a megmagyarázhatatlan szülői döntés miatt könnyen idejekorán veszthetik el a gyermekük ragaszkodását.
Még nem késő változtatni ezen, hiszen szeptemberig, sőt utána is bármikor átíratható a gyerek magyar iskolába, hogy a gondtalan gyerekkor után együtt kezdje meg tanulmányait a barátaival, az egykori óvodás társaival, hogy az osztályban ne legyen támadható és gúnyolható a foghíjas idegennyelv-tudása miatt. Amúgy sem egyszerű a környezetváltás a kicsinek, s ha még nyelvváltás is társul hozzá…
Érti a fene ezeket a szülőket, gondolhatja magában a kisgyerek, de megfogalmazni képtelen, mi bántja. Még a nagypapa is becsapott, amikor séta közben egy egész másik épületet mutatott nekem, hogy oda fogok járni, ahova ő is járt annak idején iskolába. Ott akkor azon az iskolaudvaron mindenki magyarul beszélt. De még akkor sem volt annyira gyanús a dolog, amikor elhoztak ide beíratni, mert a tanító néni, aki fogadott, magyarul szólt hozzám.
Még a legcsicsásabb tolltartó, a legillatosabb radír, a sokszínű színes ceruza, a legjobban felszerelt tanterem és tornaterem, a csillogó-villogó folyosók és a legkorszerűbb iskolai felszerelés sem pótolhatja az iskolában a gyerek számára jól érthető magyar szót, az anyanyelvét!
Megjelent a Magyar7 2024/32. számában.
