Felfokozott várakozással
Egy tisztújító pártkongresszusra mindig jobban odafigyel a választó, mint mondjuk, a programalkotóra, mert az új pártvezetéstől várja az új pártprogramot és a megújhodást is. Ezért kíséri napjainkban megkülönböztetett figyelem az MKP július 18-ai kongresszusának előkészületeit, amely új elnököt és új vezetőséget hivatott választani.
Teljesen érthető ez a felfokozott várakozás, mivel a választási kudarcot követően most mindenki a felvidéki magyar egység újrateremtésének szükségességéről beszél, és ebből a folyamatból kihagyhatatlan az MKP. Mint ahogy a legújabb pesti szleng is mondja, a folyamat folyamatban van…, tegyük hozzá, elég régen. Olyasmi egyelőre kizárt és elképzelhetetlen, hogy az Összefogás politikai mozgalom, a Magyar Fórum, a Most-Híd, az MKDSZ és az Új Egység (már felsorolni is sok ennyi politikai szerveződést egy kisebbségben) az MKP nélkül annyira sikeres politikai összefogást hozzon létre, amely átugorja a legközelebbi választásokon a parlamenti küszöböt.
Viszont az is teljesen biztosra vehető, hogy az immáron elkerülhetetlenné vált teljes felvidéki magyar összefogás megvalósításában az MKP-ra nagyon komoly szerep vár. Ezzel az elnökjelöltek is tisztában vannak, kétlem, hogy bármelyikük kortesprogramjából hiányozni fog ez a kitétel.
Hozzátéve persze még azt is, hogy pusztán az összefogás ma már kevés a felvidéki magyar választónak, mert eredményes, együttműködésre képes komoly szakmai politizálást is elvár. Bíztató a párt országos tanácsának a határozata, hogy a kongresszus 18-án csak átmeneti megbízású elnökséget válasszon, ami a pártegyesülést követően átalakulhat és akkor válhat bizonyos időszakra véglegessé. Egy következő fontos változás lehet, amit az OT már el is fogadott, hogy a jövendő magyar egység alapját a platformok szövetségének kell alkotnia!
Az MKP érvényes alapszabályzata értelmében a párt élére a járási konferenciák javasolnak elnökjelölteket, akik közül aztán a kongresszusi küldöttek választják meg az országos elnököt. Már beindultak a járási konferenciák, az eddig tapasztaltak alapján általában a regionális elv működik az elnökre tett javaslatokban, tehát járáson belülit (belülieket) szánnak a pártelnöki tisztségbe. Ilyen esetben a meghatározott kulcs alapján több kongresszusi küldöttel rendelkezők kerülhetnek előnybe, illetve azok a járások, amelyek meg tudnak egyezni azonos jelöltben. Természetesen a lobbizás a kongresszuson és előtte sem lebecsülendő.
Az MKP eddigi történetének az első kilenc évét Bugár személye határozta meg, aki az egyesülést követően 1998-2007 között elnökölt a pártban. Tehát a párt mindkét kormányzási időszakában. 2007-ben, amikor első alkalommal akadt kihívója Csáky személyében, alul is maradt a kongresszuson, amit képtelen volt megemészteni, és magyar-szlovák ellenpártot alapított.
Az MKP további történetében az elnökök a parlamenti választások kudarcainak következményeként váltották egymást: Csákyt az elnöki tisztségben Berényi váltotta 2010-ben, őt pedig 2016-ban Menyhárt József követte, aki az idei, februári választási sikertelenség után mondott le az egész elnökséggel együtt.
Jelen pillanatban új választás előtt áll az MKP, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egész magyar Felvidék is. A kívülálló, gyanútlan szemlélődő kétfajta erővonal kibontakozását észlelhet a párton belül, és csak remélni meri, hogy ez nem vezet majd egy újabb szakadáshoz, kiváláshoz a párton belül. Bár szinte már nincs is hova szakadni! Szinte minden felvidéki politikai sarok foglalt valamilyen szinten, csak kikönyökölni lehet onnan pártokat, mozgalmakat. Az új arcokért kiáltók hada áll szemben a tapasztaltabb politikusokat is kívánókkal, bár vannak persze átfedések is, hiszen még nem mindegyik régi arc volt a párt legelső sorában (elnökként még kevesebb), és az új, fiatalabb, ismertebb arcok is dolgoztak már együtt a régikkel, a tapasztaltakkal, csináltak végig együtt kampányokat, fogalmaztak meg programokat jól, rosszul. Tehát a teljesen új arcokat a párt élére mozgalom áll szemben a meghagyni a tapasztalt, kapcsolatokkal rendelkező politikusokat is a pártvezetésben elveket valló csoporttal.
Teljesen váratlan, meglepetésszerű elnöki befutóval nem lehet számítani! Hiszen a járási konferenciákat levezénylő járási elnökségek is valamilyen módon kötődnek az előző struktúrákhoz. Nem igazán lehet olyan személy indulásával, jelölésével sem számolni, aki mindenki számára megfelel, akire mindenki csettintene egyet, hogy ez már döfi, őt elfogadjuk! Aki általános elfogadottsága, szakmai előélete és közismertsége révén alkalmas lenne a felvidéki magyarság vezérszerepére, mint amilyen volt példának okául annak idején a kilencvenes években Duray Miklós!
Hagyjunk magunkat meglepni és rábízni magunkat a kongresszusi küldöttek bölcsességére! Az új elnöknek és elnökségnek első lépésben helyzeti előnye származhat abból, ha sikeresen levezényli a magyar politikai erők egyesülését, amellyel felvidéki magyar történelmet írhat! Aztán majd meglátjuk….
