Félárú jegyek a zsákutcába
November végéig marad a félárú utazás a szlovákiai vonatokon, a helyközi buszokon és a megyeszékhelyek tömegközlekedésében – jelentette be szerdán a kormány, 13,8 millió eurót rászánva az intézkedés meghosszabbítására. A felszínen ez egy nagylelkű, polgárbarát lépés, a valóságban azonban egy mesterien csomagolt politikai termék. Ha a színfalak mögé nézünk, tökéletesen kirajzolódik a jelenlegi kormányzás anatómiája: a zseniális PR-gépezet, a valódi eszközök hiánya felett érzett tehetetlenség, az érdemi ellenzék teljes tehetetlensége és a rendszerszintű megoldások krónikus távolmaradása.
Kezdjük azzal, amit el kell ismerni: a kormány propagandája és érvelése ebben az esetben kifejezetten profi, sőt, van benne ráció. Robert Fico miniszterelnök azzal indokolta a lépést, hogy a magas üzemanyagárak letörésére az áfa vagy a jövedéki adó csökkentése nem hozná meg a kívánt hatást, ezért választották ezt az „európai mintát” követő alternatívát.És az az igazság, hogy a kormánynak ebben speciel igaza van. A globális olajpiaci folyamatokra vagy a finomítói árrésekre a szlovák kabinetnek vajmi kevés ráhatása van. Számos európai példa (köztük a magyarországi is) bizonyította már, hogy az adócsökkentéseket a benzinkutak és a beszállítói láncok pillanatok alatt lenyelik, a fogyasztó pedig alig vesz észre belőle valamit. A kormány tehát valóban tehetetlen az üzemanyagárak érdemi, piaci alapú letörésében.
A képmutatás azonban pontosan itt kezdődik. Ezt a kényszerű tehetetlenséget a kormány egy diadalmas jóléti intézkedésként adja el. A probléma az, hogy a félárú jegy nem megoldás az inflációra és az elszabaduló megélhetési költségekre, csupán egy egyhónapos politikai fájdalomcsillapító. Mit üzen az, hogy egy 30 napos intézkedést újabb 30 nappal hosszabbítanak meg? Azt, hogy nincs koncepció. Nincs hosszútávú terv arra, hogyan tegyék fenntarthatóvá a mobilitást, hogyan strukturálják át a közösségi közlekedés finanszírozását, vagy hogyan nyújtsanak célzott segítséget a leginkább rászoruló rétegeknek. Ehelyett kapunk egy univerzális, mindenki számára elérhető látványintézkedést, amely a hírekben jól mutat, a szavazóbázis pedig hálás érte.
Mindeközben a rendszerszintű megoldásokról mélyen hallgat mindenki. Hiába olcsó a vonatjegy, ha a szlovák vasúti infrastruktúra évtizedes lemaradásban van, ha a vonatok késnek, a mozdonyok és a vágányok pedig elavultak.A 13,8 millió euró most nem a rendszer minőségének javítására, hanem a rendszer fenntartásának látszatára megy el. A közlekedés strukturális válságát egy olcsó jeggyel próbálják elfedni az utasok elől.
És ami a legszomorúbb a szlovákiai belpolitikai valóságban: ez a fajta ad-hoc, hónapról hónapra történő tűzoltás azért működhet ilyen olajozottan, mert nincs, aki megálljt parancsoljon neki. A politikai erőtérből teljesen hiányzik egy olyan potens, cselekvőképes ellenzék, amely képes lenne rávilágítani erre a képmutatásra, és hajlandó lenne letenni az asztalra egy hiteles, rendszerszintű alternatívát. Ellenzéki nyomás nélkül a kormánynak egyáltalán nem kell megerőltetnie magát:elegendő időről időre bedobni egy-egy hasonló, azonnali dopaminfröccsöt jelentő szociális csomagot, miközben az államháztartás és az állami szolgáltatások fundamentumai tovább rohadnak.
Összességében tehát az utasok joggal örülnek annak, hogy novemberben is féláron utazhatnak. Ez a havi néhány tíz eurós megtakarítás sok családnak valódi segítséget jelent. De ne ringassuk magunkat illúziókba: ez nem államférfiúi stratégia,hanem a túlélés és a PR politikája, amely egyre gyakoribb világszerte. Féláron utazunk egy olyan vonaton, amelyről senki sem tudja, pontosan hová tart,miközben a kormány mosolyogva kezeli a jegyeket, az ellenzék pedig lemaradt a peronon.
