2020. augusztus 2., 18:43

Európai kalandorok a háborúban

Nagy az öröm Csehországban, megkerült a két eltévedt bárány! Kiszabadult a török börtönből a terrorizmus támogatásáért 6 évre elítélt Markéta Všelichová és Miroslav Farkas. 2016-ban azzal a világmegváltó elképzeléssel vágtak neki az útnak, hogy tábori kórházat létesítenek a háború sújtotta, kurdok lakta iraki térségben.

A közösségi hálón nem titkolták, hogy a kurdokkal szimpatizálnak, és amikor a török hatóságok lekapcsolták őket, olyan anyagokat találtak náluk, amelyek alapján a hatóságok a terrorista szervezetnek minősített Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) tagjainak, vagy legalábbis szimpatizánsainak minősítette a két cseh fiatalt.

Azonnal megindították ellenük az eljárást, és 2017 szeptemberében hat év három hónap börtönbüntetésre ítélték őket. Ennek a felét, pontosan 44 hónapot és 11 napot le is ültek, míg végül a cseh kormánygép hazarepítette őket a múlt pénteken.

Persze nem ment ez olyan egyszerűen, hiszen a szabadulásukat megelőzően rengeteg diplomáciai egyeztetés, nyílt és titkos tárgyalás zajlott Prága és Ankara között, mégpedig legfelsőbb szinteken. Az áttörést vélhetően a cseh miniszterelnök, Andrej Babiš és a török államfő, Recep Tayyip Erdogan tavalyi találkozója hozta meg, amit rengeteg egyeztetés készített elő. Pénzt és időt nem kímélve küzdött a cseh diplomácia a két, magát akkor még nyilván nagyon bátornak és elkötelezett humanitárius aktivistának gondoló, a valóságban azonban naiv és felelőtlen fiatal kiszabadítása érdekében.

Nagy szerencséjük, hogy nem az Iszlám Állammal, hanem (csak) a törökökkel hozta össze őket a jó sorsuk, így esélyt kaptak a túlélésre. Másrészt az is a kezükre játszott, hogy bár zavaros a török politika, Törökország mégiscsak szövetséges, hiszen a NATO tagja.

S egy szövetséges ország állampolgáraival nem lehet akárhogyan bánni. Minimum arra kell törekedni, hogy a borzalmas hírű török börtönt különösebb megrázkódtatások nélkül túléljék.

Markéta nyilatkozatai alapján ez sikerült, de ami ennél fontosabb, az, amit mondott hazaérkezése után, nevezetesen, hogy nem akar az áldozat szerepében tetszelegni. Bűnös módon lebecsülte a biztonság kérdését. Olyan fotók voltak nála, amelyeken fegyverrel pózol kurd milicisták között, máskor meg – merthogy nem először járt a háború sújtotta övezetben – YPG-zászló volt nála, de a török hatóságok nem csináltak ügyet belőle, a lobogót a kukába dobták, őt meg átengedték a határon.

Csakhogy közben történt valami, ami alapvetően megváltoztatta a törökök hozzáállását: nevezetesen a kurdok harci sikerei. Az IÁ terroristáinak kifüstölése a kurdok lakta térségekből, amivel egy több államot érintő összefüggő övezet (kurd nyelven Royava) jött létre, amit Ankara még az Iszlám Államnál is veszélyesebb fejleménynek tartott. Így lépett be tehát a nagypolitika az európai álmodozók terveibe, aminek a végén jó esetben csak börtön, rosszabb esetben halál vár.

Tanulság? Mielőtt elindulsz a Közel-Keletre mobilkórházat alapítani, tájékozódj a helyzetről, töröld ki a mobilodból a kurdokat éltető fotókat, és ne becsüld le a török határőrök érzékenységét! A legfontosabb tanulság azonban, hogy az ilyen felkészületlen, romantikus fiatalok inkább maradjanak otthon, mert a tudatlanságukkal csak ártanak maguknak, de a kurdok ügyének is.

Markéta Všelichová most nem győz hálálkodni a cseh kormánynak, parlamentnek, a titkosszolgálatnak, szóval mindazoknak, akik dolgoztak a kiszabadításán, sőt, azt is sikerült elintézni, hogy nem kell leülniük a büntetés hátralévő részét. Tényleg hálás lehet mindenkinek, mert kalandja irdatlan pénzébe került a cseh adófizetőknek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.