2022. március 29., 13:03

Európa, a gyenge vénember

Vannak evidenciák. Oroszország nem azonos Vlagyimir Putyinnal, Ukrajna nem egyenlő Volodimir Zelenszkijjel. Ám miközben egyesek arról ábrándoznak, hogyan lehetne Putyint eltávolítani (megmérgezni, megpuccsolni) Oroszország éléről, az ukrán elnöknek egyesek már Nobel-békedíjat is adnának. Miért is?

Volodimir Zelenszkij
Fotó: TASR/AP

Mert Európa már csak teátralitásban és a pótcselekvésekben képes kiélni magát. Most rádöbbenhetett, hogy hová vezet a nyílt társadalom rózsaszín álma és az önfeladás színjátéka, hiszen Putyin aligha indított volna háborút, ha Európa erős lenne. Ebben a helyzetben bárhogy is könyörög Zelenszkij az európai országoknak segítségért, a Brüsszeli központú, ezer sebből vérző, önmaga hülyítésével elfoglalt, a jólétbe, az öntetszelgésbe, a deviancia ünneplésébe és más érdekek kiszolgálásába belehülyült vízfej nem tud segíteni.

Aki segíteni tudna, az ismét csak az Egyesült Államok, ennek azonban beláthatatlan következményei lennének. Ráadásul Amerika érdekei azt diktálják, hogy Európa gyengüljön, és az orosz kitettség helyett újra az ő befolyása alá kerüljön.

Kerül amibe kerül. Kelet-Európával, az egykori szovjet érdekszférával együtt. És ezzel tisztában van Vlagyimir Putyin is, aki elérkezettnek látta az időt, hogy kihasználja az Európa nevű vénember gyengeségét. Az öntelt Európának már csak arra futja, hogy Putyin megpuccsolásáról, orosz népfelkelésről és hasonló marhaságokról vizionáljon. És attól rettegjen, mi lesz a jövő télen, hány millió ember maradhat fűtés nélkül, ha Putyin dühében mondjuk elzárja a gázcsapot.

Ugyanakkor Zelenszkij sem éppen a megoldást keresi, hiszen vasárnap esti interjújában olyanokat mondott, amikkel nemigen fogja maga mellé állítani a szomszédait. Az interjúban, amelyet egy orosz nyelvű adó közvetített, nem köntörfalazott, fehéren-feketén kiteregette az ukrán demokrácia Janus-arcát.

Eszerint az oroszoknak és a magyaroknak nem jár anyanyelvű oktatás abban az országban, amely az Európai Unió tagja kívánna lenni. Márpedig a sokat ragozott európai értékrenddel és a virtuális kardként suhogtatott jogállamisággal szöges ellentétben van a kisebbségek sárba taposása. Ha az oroszok (és a magyarok) anyanyelvi iskolát akarnak Ukrajnában, nyilatkozta Zelenszkij, ám nyissanak maguknak, de az ukránok ugyanannyi ukrán iskolát fognak nyitni náluk. Zelenszkij szerint az ukránok még az orosz nyelv létjogosultságát is megkérdőjeleznék, hiszen „a háború minden napja megkérdőjelezi még a fogalmát is annak, hogy mi is az orosz nyelv”, mert „az emberek nem akarnak majd oroszul olvasni, mozit nézni, beszélni”.

Világos beszéd. Nem éppen európai, de valahol érthető: egy elkeseredett vezető jajgatása, aki nem ura a helyzetnek, s akit ráadásul cserben hagytak a hitegetői, hiszen senki nem akarja a vérét folyatni Ukrajnáért. Azért az országért, amelyet mézes-mázos ígéretekkel halmoztak el az európaiak és Amerika. Kérdés, hogyan tudnak majd a szemébe nézni azoknak a millióknak, akik kénytelenek otthagyni az otthonukat, vagy akik elveszítik a fiaikat, testvéreiket.

Még nagyobb kérdés, hogy mi lesz „utána”. Mert az orosz nép, akár megnyeri ezt a háborút Putyin, akár nem, ott marad a helyén, akárcsak Ukrajna, vagy annak a roncsa. Feldarabolva, kettévágva, vagy csak területet veszítve. De ott fognak egymás mellett élni oroszok és ukránok, oroszul beszélő ukránok, ukránul beszélő ruszinok (akikről a kutya sem ugat, mintha nem is lennének), magyarok, lengyelek, románok és a többiek. És félő, hogy a borzasztó vereség miatt az ukrán nacionalizmus még vadabbul esik neki a kisebbségeknek, hogy a fájdalmát kiélje valakin.

Amikor a délszláv háború kirobbant, bosnyák, szerb, horvát, muzulmán, keresztény szomszédok gyilkolták egymást.

Akik azelőtt békés szomszédságban éltek akár ugyanabban az utcában, egyszer csak előrántották a kalasnyikovot az ágy alól. Mert a hamu alatt ott lappangott a parázs: a nagyhatalmak által összetákolt országok átka. Az orosz–ukrán konfliktusban ez egy fokkal nehezebben érthető, hiszen két testvérnépről van szó.

A vasárnapi Zelenszkij-interjúban ez is elhangzott: „Ne játszadozzunk tovább az iskolabezárással Ukrajnában. Ne játszadozzunk tovább, ahogy a magyarok is játszadoznak ezzel egy kicsit, de kevesebbet, Oroszország pedig többet. Ha orosz iskolát akarnak, ha valaki oroszul akar tanulni – magániskolát, tessék, nyissanak.” Valljuk be, ez sem mutat egy majdani megbékélés felé. Értjük persze, hogy az ember erős felindultságban nem mindig fogalmaz szalonképesen. De mivel magyarázható, hogy az ukrán államvezetés gyakorlatilag a „demokratikus” állapotok eljövetele óta (2014) egyfolytában azon mesterkedett, hogyan fojtsa meg az országában élő kisebbségek alapvető jogait? Mikor mondanak igazat, és mikor hazudnak?

Jut eszembe, mint mondott 2021 augusztusában az ukrán „ombudsman”, az államnyelv védelméért felelős kormánybiztos, Tarasz Kreminy. Akinek nem tetszik a nyelvtörvény vagy Ukrajna, elköltözhet az országból.

Milyen érdekesek a véletlenek: Gyurcsány Ferenc, a magyar liberális baloldal vezetője is azt fröcsögte, el lehet menni. Igaz, ő ezt Magyarországra értette. A „kurva országra”. Ha már az Ukrajnához tartozó szülőföldről takarodjon a magyar, menjen az anyaországból is. Legyen földönfutó mindenütt. Nem érdekes, hogy az ukrán nacionalistáknak és a magyar milliárdos operettdemokratáknak egy srófra jár az agyuk? Az Orbán-kormány mindenesetre felelősen döntött ezúttal is: Magyarország nem lesz öngyilkos mások érdekei miatt. Reméljük, hétvégén a választók is díjazni fogják a józanságot.

Megosztás
Címkék