Eső után köpönyeg

Így volt ez most is. Nem gyakran fordul elő velem, hogy az ember csalódik, főleg kellemesen. Ez talán adódik műszaki beállítottságomból, ami a helyzetek reálisabb szemlélését teszi lehetőbbé számomra.

Igen, reális szemlélet– ez talán a legnehezebb része az életnek, így tehát a politikai történéseknek is.

Ezért vált számomra érdekessé Csáky Pál cikke “A küzdelem újabb állomása“ címmel.  Az okfejtés az elnökválasztásra és az EP-választásokra van betájolva és kihegyezve, részletesen és aránylag elfogulatlanul nézve,  csaknem objektíven elemzi a történteket a Csákytól joggal elvárható magas értelmiségi szinten.

Miközben gyógyítgattam a lelkemet, sok információra tettem szert ismerőseim, rokonaim révén, akik az egyszerű, nem minden nap politizáló emberek naturalisztikus szempontokból elemezték a két párt kudarcát (a harmadik párt említésre sem méltó, hacsak nem látjuk, hogy a 0,2%-os eredménye éppen az MKP-t buktathatta meg).

Ismerőseim elég szép számban felvetettek egy olyan értékelést, amelyet legalábbis logikai szempontból érdemes megvizsgálni. Nézetük és egyesek hajthatatlan állítása szerint hiba volt az MKP-listát Csáky és Berényi nevével kezdeni.

A sok ilyen vélemény affelé tendált, hogy a két „öregnek“ helyet kellett volna adni a fiataloknak, akik megkezdhették volna a generációváltást az MKP-ban.

Természetesen sokan voltak azon a véleményen is, hogy ez nem volt hiba, hiszen elég megnézni, hogy a két „öreg“ mennyi karikázást kapott, hiszen egyenkét annyit vagy többet kaptak, mint az összes többi képviselőjelölt együttvéve. Ez azt jelenti, hogy nagy volt az a szurkolótábor, amely Csákyt és Berényit a karikázással erőteljesen támogatta.

Igen ám, mondta az ellentábor, ha valaki nem karikázott és bedobta az MKP- listát „csak úgy“, akkor is Csákyt és Berényit támogatta, mert alig ismert vagy ismeretlen fiatalokkal nehéz elérni az 5%-nyi karikázást. A bizonyíték rá, hogy csak egy embernek sikerült feljebblépni.

További érvként hozták fel azt is, hogy sokan vannak olyan MKP-támogatók, akik pl. Csákyt ki sem állhatják – egyszerűen nem szeretik. Van ilyen ismerősöm nem is egy az ország déli részén. Annyira nem szimpatikus számukra a 30 éve politizáló Csáky, hogy el sem mentek szavazni. Mi van akkor, ha a Csákyt támogató tábor létszáma összehasonlítható az őt ellenzők létszámával? Mert ha van támogató, akkor van ellenző is.

Az ellenzők azzal érvelnek a támogatókkal szemben, hogy a két „öreg“ nyugodtan parkolhatott volna pl. a 3. és 4. helyen, mert

szimpatizánsaik így is karikázták volna őket és az elért karikázások száma úgy is felrepítette volna őket a lista tetejére.

Ezt az állítást nehéz lenne cáfolni. Tovább érveltek azzal is, hogy a két első helyen lévő ismertebb fiatal meggyőzte volna a szavazástól távolmaradók egy jelentős részét azzal, hogy menjenek el szavazni. Szerintük így minden másként alakulhatott volna...(?)

Meglátásom szerint nem csak a 0,04% szavazat hiányzott, hanem az a 40 ezer magyar szavazó, aki ignorálta az egész EP-választást. Ennyien pedig nem utálhatják az „öregeket“. Nézetem szerint ez volt a lényeges, a helyezkedések vitatása csak ronthatott  a helyzeten.

De térjünk vissza Csáky amúgy logikailag alig támadható cikkéhez. Valaki a neten kommentben értékelte tárgyilagosságát és hiányolta benne a kilábalásra vezető út kijelölését és az új vezető személyének meglebegtetését. Úgy látom a cikk elolvasása után, hogy Csáky a cikk megírásával jókorát lendített az eseményeken (ha elegen elolvasták) és az útmutatásra az eggyel fiatalabb generációnak kéne adni a reményteljes megbízatást – mert másképpen beteljesedik az „öreg“ által jósolt sötét jövőkép.

Már régen olvastam ilyen tárgyilagos és logikusan felépített fejtegetést Csáky Páltól

– de, sajnos, mint a „mellékelt ábra mutatja“ - „eső után köpönyeg“.