Energia-világháború
A hírek néha (?) ólomlábakon járnak. Ami még márciusban hangzott el, szeptemberben került napvilágra. Az amerikai Wall Street Journale írta meg, hogy az Egyesült Államok athéni nagykövet asszonya állítólag összeveszett a görög energetikai miniszterrel, miközben arra próbálta rávenni, hogy kizárólag amerikai cseppfolyós földgázt vásároljanak, mert ha nem úgy lesz, ők akármilyen kormányt meg tudnak buktatni.
Romániában akkortájt került válságba Ilie Bolojan kormánya. Májusban aztán meg is bukott. Mert ha Amerika úgy akarja… És igen, jó, hogy Amerika az ideológiai nyomásgyakorlásról lemondott Trump elnökségével, ám nagyon gyorsan világossá tette, hogy az érdekei továbbra is fennmaradtak, csak ezentúl a gazdaságban fogja érvényre juttatni azokat. Előbb jöttek a vámháborúk, jött a kormánybuktatási főpróba Venezuelában, vita Mexikóval, Kanadával és az Európai Unióval, Kínával, Oroszországgal, Indiával, végül az iráni háború.
A földkerekségen kitört a globális energiaháború. Elszabadultak a tőzsdei gáz- és olajárak. Ráadásul az arab térség legnagyobb üzleti partnerei a Távol-Keleten vannak, ahová mostanság még az USA-barát olajsejkek sem tudnak szállítani, mert a hajóutak blokád alatt vannak.
Úgy látszik, azért arrafelé – a Közel- és Közép-Keleten – nem lehet olyan könnyen kormányt buktatni, mint Dél-Amerikában. És: a szilárdabb lábakon álló szuverén országok nem adják magukat könnyen, egymással is tudnak szövetkezni, elvégre érdekeik nekik is vannak. Meg józan eszük is.
Amerikának pedig – mely időről időre békeközvetítőnek tünteti fel magát, miközben a szürke zónában szítja a harcokat – Indiáról, Kínáról át kell nyargalnia más piacokra. Stabilitás és ellenállóképesség szempontjából a leggyengébb, így könnyen támadható láncszem Európa uniós része. Az EU-nak létszükséglet a kőolaj és a gáz. A Trump-adminisztratíva pedig mára már feltérképezte, hogy milyen működő szállítási útvonalakat kellene megszereznie ahhoz, hogy kiváltsa az orosz és közép-ázsiai földgázszállításokat a jóval drágább amerikaival. Románia Fekete-tengeri kikötői és csővezetékei kész infrastruktúrával kecsegtetnek, ahogyan Görögország Földközi-tengeri kikötői és szerteágazó vezetékhálózatai is. A 2008-as pénzügyi világválság miatt csődhelyzetbe került Görögország stratégiai ágazatokat kényszerült eladni, hogy pénzhez jusson. Vevőként Kína jelentkezett be, az akkori amerikai adminisztrációnak a gazdaság még nem volt fontos, kizárólag „demokráciát” és ideológiát exportált, vacillált a palagáz-kitermelés bővítésének engedélyezése miatt is. A szép eszmék azonban nem termelnek extraprofitot, sok-sok pénzt, így most az Egyesült Államok gyors pénzt akar Európa rovására. Ez a gazdasági stratégiája, melynek a sikeréért bármit képes beáldozni.
Trump elnök már nem álmodozik arról, hogy Nobel-békedíjat kapjon. Üres államkasszával nem lehet, nem szabad álmodozni. Előbb pénzt kell csinálni. Trump jó üzletember, ismeri a praktikákat, s alkalmazza is őket. A mindig győztesek mentalitásával.
Előbb tárgyal az oroszokkal, partneri alapon, mintha tényleg békét akarna csinálni az ukrajnai harctereken, kijelenti, hogy kiszáll Ukrajna finanszírozásából, fegyvert Kijevnek akkor ad, ha azt Európa megvásárolja tőle, mert neki a béke fontosabb. Aztán idővel kiderül, hogy a logisztikát azért biztosítja Zelenszkijéknek, még az orosz hátországban lévő „stratégiai” célpontokat is kijelöli, a műholdjaival pedig a fegyverzetek rávezetését is elvégzi, vagyis: céloz és irányít, csak a drónról állítja, hogy az bizony ukrán… S lássunk csodát: a célpontok többnyire kőolajfinomítók, finomított kőolajszármazék-tározók, s nem, nem Ukrajna a fontos, hanem az, hogy az energia-világháború minél magasabb fokozatra kapcsoljon. És hogy az irányítás Washington kezében legyen, mert csak a győzelem számít. A pénz, a minél több pénz. Venezuela is azért kellett, mert ott hatalmas kőolajmezők vannak, Maduro azért lett drogdíler, mert Kínával paktált, s mostanában már nincs is drogcsempészet, elvégre: szépen sorban visszamennek oda a nagy amerikai olajvállalatok, hogy majd onnan is USA-nyersolaj áradjon a világba.
Oroszország kőolajfeldolgozói azért váltak „ukrán” célponttá, hogy akadályok gördüljenek az épülő kínai–orosz vezetékek kapacitásnövelése elé. Az ukránokat már megint átverik. A sötétzöld EU meg, mely fosszilismentes versenyképességről álmodik, megint nem látja szépséges álmodozása végóráit… Vagy csak nem akarja látni, mert már jól bevásárolt amerikai olajrészvényekből.
Megjelent a Magyar7 2026/41. számában.
