Elszakadó cérnák
Két nap alatt két lövöldözés volt Belgrádban. Már az első is sokkolt bennünket, akik nap mint nap hírek tömkelegével dolgozunk. Mégsem tudunk immunissá válni a véres eseményekről szólókkal szemben.
Egy hetedikes diák lövöldözött apja pisztolyával. Az ámokfutás eredménye kilenc halott. Két nappal később egy 21 éves férfi egy mozgó gépjárműből automata fegyverrel tüzelt az emberekre. Nyolcan vesztették életüket. A lehetséges okok közt azt hozták fel, túl sok fegyver van Szerbiában, a délszláv háború keserű hagyatékaként, szigorítani kell a fegyverviselést és egyebek.
A magamfajta viszont nem elégszik meg ilyen indoklással. Különösen azért nem, mert az elkövetők egyike még gyerek, a másik pedig fiatal. A legérzékenyebb és legképlékenyebb korban lévők vetemedtek erre a szörnyűségre. Talán fel sem fogták, mint cselekedtek. Rég elmúltak azok az idők, amikor az iskolai lövöldözés szinte kizárólag az USA-ban volt jellemző. Akkor homokba dugtuk a fejüket, és nem engedtük közel magunkhoz még a gondolatát sem annak, ez is átterjedhet Európára, nemcsak az ismert gyorsétteremlánc.
2020. márciusa óta a világ sokat változott. A koronavírus-járvány meggyötörte az emberiséget. Hétmillió ember lett a vírus áldozata, de ki tudja, hány millió ember élete ment tönkre, egészsége veszett oda. Hiszen nemcsak a postcoviddal kellett és kell megküzdeni emberek sokaságának, de a munkahely-elvesztéssel és a létbizonytalansággal is. És mikor már azt gondoltuk, túl vagyunk a nehezén, akkor Európa egyik országában háború kezdődött. Az infláció vágtázásba kezdett, alig lassul, a drágaság soha nem látott méreteket öltött. A családok egy része elszegényedett, nem jut arra, amire eddig még futotta. Sokan nem látják a fényt az alagút végén…
Ilyen körülmények között nem könnyű gyermeknek lenni. A csaknem kétéves, nagy részben online oktatás messzemenő súlyos következményei körvonalazódni látszanak… S a szakemberek tudni vélik, komoly károsodás érhette a jövő generációinak érzelmi intelligenciáját. A bezártság frusztrációhoz, szorongáshoz vezetett, a társas kapcsolatok hiánya pusztító hatással bírt a gyermeki lelkekre. A kimaradt tananyag pótolható, a magányosan és nem együtt eltöltött idő viszont nem. Az ember boldogulása pedig döntően nem az értelmi intelligencián, hanem éppen az érzelmin múlik…
Rémisztő statisztikák látnak napvilágot mostanában. Duplájára emelkedett az öngyilkossági hajlam a fiatalkorúaknál. A segélyhívó vonalakra érkező hívások kétségbeesett, tanácstalan, a jövőtől szorongó gyermekektől és fiataloktól érkeznek. Nem tudják, mihez kezdjenek és félnek attól, mit hoz a jövő. Félnek, mert otthon is azt látják, apa és anya sem ismeri ebben a zavart világban a helyes utat. Tanácstalanság, bizonytalanság veszi őket körbe, szüleik marják egymást. Nem kapják meg azt a puha védőburkot maguk köré, ami igenis járna nekik. Minden gyermeknek joga van a boldog gyermekkorhoz.
Egyre több a szomorú gyermek. A pszichológus szerint ez is arról árulkodik, hogy otthon sem mennek úgy a dolgok, ahogy kellene. A gyermek szemlélődéssel tanul. Ha veszekedést lát, ezt viszi tovább. Ha becéző szavak és simogatás helyett ledorongolást kap, megtanul ő is ordibálni… Ha apa és anya nem szeretik egymást, akkor lehet, hogy őt se szeretik… Hát akkor ő hogyan tanuljon meg szeretni?
Valahogy az az érzésem, most mindennél jobban szükség volna az iskolai pszichológusokra, sőt minden második gyermek és fiatal mellé kellene egy. Biztos támasztékként ebben az ordas világban. Sokkal jobban kell vigyáznunk gyermekeink lelkének épségre, különben csúf idők jönnek. Mint a fent említett példák is mutatják, a kezeltelen szorongás, a depresszió, közöny, az oda nem figyelés és más egyebek tragédiákhoz vezethetnek. Szép új világot csak úgy remélhetünk, ha a családokban, miniben próbáljuk megteremteni azt. Nem könnyű küldetés, türelem és idő is kell hozzá. Meg a sokat emlegetett kommunikáció. Meg kell tanulnunk kíváncsinak lenni saját gyermekünkre és szeretettel fordulni felé. Csak ez a járható út.
