Ellenzéki játszótér: Út a patthelyzet felé?
A szlovák kormányválság úgy tűnik, megoldódott. A koalíció kisebb-nagyobb veszteségekkel, de megegyezésre jutott, így az előrehozott választás forgatókönyve (legalábbis egyelőre) lekerült az asztalról. A kormányátalakítás részletei még nem teljesen ismertek, de a politikai helyzet látszólag stabilizálódott. Fontos, illetve még mindig megválaszolatlan kérdés, hogy vajon a kormány túlélte-e ezt a krízist. Ugyanakkor azt is érdemes megvizsgálni, vajon az ellenzék hogyan alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Hiszen eddig az előrehozott választás lehetősége is benne volt a pakliban, de valóban készen állt volna erre az ellenzék?
Ha megnézzük az elmúlt hónapok eseményeit, különösen az ellenzéki pártok kommunikációját, azt látjuk, hogy szinte mindenki készen állt volna egy kampányra. Az előrehozott választást úgy várták, mint a sivatagi vándor az első esőcseppet.
Az SaS például saját kormányprogrammal rukkolt elő, demonstrálva, hogy kész átvenni az ország irányítását. Még a PS-t és a KDH-t is megkeresték egy közös ellenzéki együttműködés lehetőségével, de egyik párt sem kapott az ajánlaton, vagyis Gröhlingék kosarat kaptak.
A PS azzal érvelt, hogy nem kíván másodhegedűsként egy másik ellenzéki párt mögé sorakozni. Šimečkáék az ellenzéki oldalon a legerősebb formációként pozicionálják magukat, és nem akarták feladni ezt a dominanciát az SaS kedvéért – legalábbis ők így látták. Bár politikailag logikus döntésnek tűnhetett, hosszú távon kockázatos lehet, hiszen ha a PS mellett nem erősödik meg egyetlen ellenzéki párt sem, akkor hiába lesznek az egyeduralkodók ezen a térfélen, kormányt nem fognak tudni alakítani.
Ahogy azt korábbi kommentárjaimban is kifejtettem, egyre világosabb, hogy a szlovák politika két fő blokk köré szerveződik. Az egyik oldalon a Smer, a másikon pedig a PS a stabil erő, amely úgy tűnik, magára maradt az ellenzéki térfélen.
Az SaS támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb környékén billeg. A két liberális párt választói bázisa pedig könnyen olvasható: ahogy erősödik a PS, úgy gyengül az SaS – vagyis utóbbi szavazói szép lassan a progresszíveknél fognak kikötni.
A KDH kényszeresen folytat különutas politikát. Hiába utasítják vissza egyértelműen a Smert, Ficóék olyan témákat boncolgatnak, amelyekre, ha nem reagálnak, elszívják előlük a választókat. Az alkotmánymódosító javaslatuk erre lehetett egyfajta reakció, amelyben a KDH a hagyományos értékek mellett az európai struktúrák fontosságát hangoztatja. A kereszténydemokraták jelenleg igyekeznek tisztes távolságot tartani a Smertől, és az ideológiai különbségek miatt a PS-szel sem kívánják szorosabbra fűzni a kapcsolatukat. Kérdéses, hogy a stratégiájuk mennyire lesz kifizetődő a jövőre nézve, és hogyan viszonyulnak majd ehhez a választóik.
Matovičék pedig körülbelül annyira vannak elveszve és elszigetelve a politikai pártok erdejében, mint Ábel a rengetegben. Hiába hangosak, hiába növekszik a népszerűségük, az ellenzék többi szereplője számára egyre inkább vállalhatatlan szövetségesnek tűnnek.
A kialakulóban lévő politikai tömbösödés komoly kihívás elé állítja a progresszíveket. A PS-nek szüksége lesz politikai szövetségesekre, mert ellenkező esetben hiába nyerik meg a választást, ellenzéki pártként ismét végignézhetik egy újabb Smer-kormány felállását, amely legalább négy, de akár több évre is bebetonozhatja hatalmát. Akárhogy is nézzük, a PS egyedüliként maradt az ellenzéki csatatéren.
A lényeges kérdés azonban az, hogy a PS bízik-e abban, hogy egy új politikai formáció alakul, amelyre partnerként számíthat a jövőben, vagy inkább várja a csodát, remélve, hogy az ellenzéki pártok maguktól megerősödnek?
Mindenesetre komoly agytorna és sakkozás mehet most a progresszíveknél. Vajon kijátsszák a mattot? Vagy a sokadik öngólt rúgják majd az ellenzéki hálóba?
