Egyre szaporodnak a telefonos csalások
Egy szép őszi délután megszólalt a vonalas telefonom. Kellemes női hang mondta a nevemet, és megkérdezte, én vagyok-e a megnevezett. Igennel feleltem, s ő folytatta: Adamová hadnagy vagyok a rendőrségtől. Sajnos egy kellemetlen ügy miatt hívom. Akárhogy is háborgok, ha valaki hagyja magát átverni az agyafúrt telefonbetyároktól, most bennem is megállt az ütő. És én már tudom, hogy csak az ítélkezhet emiatt, akit még nem környékeztek meg ily módon.
A hívó fél a pillanatnyi hallgatásomat kihasználva mondta tovább: A rendőrség elfogott két betörőt, akiknek a zsebében megtalálta egy cetlin az ön nevét, címét és telefonszámát. A kihallgatás során bevallották, hogy ön a következő kiszemeltjük. Mit mondjak, tényleg kellemetlen volt ezt hallanom. Az is kiderült, hogy ez egy tíztagú bűnözőcsoport, romániai szlovákok, és hogy tudják, ön nagy összegű pénzt tart az otthonában. Erre felkacagtam. És ez volt a másik fontos pillanat, amely döntő szerepet játszott az ügyben. Itt már ugyanis felocsúdtam az első sokkból, és latolgattam, hogy leteszem a telefont. Na de a kíváncsiság nem engedte, hogy bontsam a vonalat, tudni akartam, mi van még az úgynevezett hadnagy tarsolyában. Kacagás közben megmagyaráztam, milyen jó lenne, ha valóban tulajdonosa lennék egy jókora pénzösszegnek, de nekem nemhogy nagy összegű pénzem, de valójában semmi pénzem nincs itthon.
Fel is hívtam a 158-as rendőrségi számot, beszámoltam a hívásról, mindent feljegyeztek, mondták, hogy továbbítják az információt a kompetens osztálynak. És hogy azokban a napokban legalább 70 ilyen jellegű bejelentést kaptak. A hadnagy asszony azóta sem hívott újra.
A másik esetem arról szólt, hogy a kramárei kórházból hívtak: a lányom karambolozott Pozsony közelében, ő okozta a balesetet, egyedül ült az autóban. Most itt fekszik az egyetemi kórházban, nem tud beszélni, és pénzre lenne szüksége, mert a másik autó vezetője, aki szerencsére nem sérült meg, annál inkább az autója, bírósággal fenyegetőzik, ha nem kap azonnal tízezer eurót. De ha megkapja, eltekint a pereskedéstől. Itt azzal próbálkoztam, hogy nekem nincs is lányom. De a telefonáló bizonyára tudta, hogy van, mert szemrehányó hangvétellel szólt: Letagadná a saját lányát? Hát milyen anya az ilyen? Magának nem ér meg tízezer eurót a lánya sorsa? S hogy még jobban megpuhítson, hozzátette: Ha én kerülnék ilyen helyzetbe a gyerekemmel, azonnal rohannék, hogy segítsek rajta. Na, de én csak egy ápolónő vagyok, csak közvetítek. Nem rám tartozik, mit fog maga tenni.
Közben a másik telefonról hívogattam a lányomat. Nem vette fel. Beismerem, az motoszkált a fejemben, hogy talán mégis igaz lehet… Végre jött tőle egy esemes: „Most nem tudok beszélni, értekezletünk van. Utána felhívlak.” Akkor már bontottam is az előző vonalat. A lányommal beszélve szendén bevallottam, hogy egy pillanatra meginogtam. Válasza: Jaj, anyu!
Az én eseteimnél egy sokkal jobbról is tudok. A facen olvastam. Egy nőnek ilyen üzenete jött: „Anya, gyorsan küldj ezer eurót erre a számlaszámra. Nagyon sürgős, és életbevágóan fontos. Ne kérdezz semmit, majd megmagyarázom.” A hölgy pedig így válaszolt az esemesre: „Nem is tudtam, hogy anya vagyok!” Bárcsak így alakulna minden kamuhívás!
