Egykori és mai levelek
Levelet írt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Részlet a levélből: „Arra kérem (…) önt, hogy komolyan vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a törvényjavaslat elfogadását követően – célszerűen a Szuverenitásvédelmi Hivatalra vonatkozó, jelenleg is folyamatban levő kötelezettségszegési eljárásban – haladéktalanul kérje, hogy az Európai Bíróság ideiglenes intézkedésként tiltsa meg az új törvény alkalmazását.”
A közélet átláthatóságáról szóló törvényről van szó, amely sajtótermékek, civil szervezetek és politikai pártok esetében teszi lehetővé a külföldi támogatások mögött lappangó politikai befolyásolási kísérletek vizsgálatát, a magyarországi belpolitikába való beleszólási szándék láthatóvá tételét. Tulajdonképpen egy, a transzparenciát és az átláthatóságot szolgáló törvényről van szó, amely az ellenzéknél nagy felháborodást váltott ki. Annál az ellenzéknél, amely éjjel-nappal az átláthatóságot kéri számon a jobboldal esetében, és folyamatosan a korrupció nevű baseballütőt lóbálja a feje fölött.
A törvény célja pedig nem az, amit szeretnének elhitetni róla, hogy ellehetetlenítsen, ne adj' isten betiltson civil szervezeteket, csak arról szól, hogy aki közéleti befolyást gyakorol és külföldről támogatást kap, az köteles legyen ennek a tényét nyilvánosságra hozni. Akinek nincs takargatnivalója, természetesen nem kell tartania az átláthatóságtól. A törvény ugyanis nem fog tiltani semmit, nem tesz lehetetlenné senkit, csupán transzparenssé (láthatóvá) teszi, honnan pénzelnek egy-egy civil szervezetet, sajtóterméket. Ha a liberálisok transzparenciát követelnek másoktól, és időről időre „kinyomozzák”, mennyi támogatás érkezik például a magyar kormánytól felvidéki civil és kulturális szervezeteknek, sajtótermékeknek, akkor nekik se legyen takargatnivalójuk, hadd tudja meg a nyilvánosság, honnan és milyen céllal pénzelik őket.
Így kell értelmeznünk a főpolgármester feljelentő levelét, amelynek tartalma hűen tükrözi, hogyan képzelik a Karácsony-félék a demokratikus intézmények működését, a demokrácia mibenlétét. Ők, akik még az inggombot is függetlenítenék az ingtől, és még a betonfalat is átláthatóvá tennék, arra ösztökélik az Európai Bizottság vezetőjét, hogy lépjen fel az átláthatóság ellen, „szóljon oda az Európai Bíróságnak”. Utasítgassa.
A törvény még életbe sem lépett (meg sem szavazta a parlament), de már tiltassa be a Nagysasszony!
Ismerős ez a bolsevik tempó, hiszen már a 20. század elején megtapasztalhattuk, amikor a magyarországi elvtársak a külföldi „felszabadító” beavatkozást várták, konkrétan Lenin elvtárs csapatait. Valószínűleg Táncos Osztyapenkót is szívesen fogadták 1945-ben, akárcsak a Kádár vezette tankokat 1956-ban. 1968-ban Csehszlovákiában ugyanez a társaság (csak Vasil Biľaknak hívták a vezetőjüket) adta át rossz nyelvek szerint egy piszoárban, két sliccgombolás közben Brezsnyev elvtárs embereinek a „baráti segítséget” kérő levelet. Ez mindig ugyanaz a genetika, legyen magyar, szlovák vagy román. A bolsevik nem tud más lenni, csak „önazonos”.
A 37 ezer szerződés iszonyatos szám. Ha ezeket úgy tudták fű alatt összebrüsztölni, hogy a nyilvánosság nem tudott róla (nem- igen tudhatott, ha úgy kellett kikönyörögni tőlük), elképzelhetjük, mi zajlik ebben a (bocsánat a kifejezésért) kuplerájban. Az európai adófizető polgároknak fogalmuk sincs róla, mire költik a pénzüket! Ne feledjük: magának az Európai Uniónak nincs pénze, hiszen nem vállalkozás, értéket előállító üzem, csak fogyasztója és elosztója a polgároktól beszedett és nekik odautalt javaknak. És ha ezeket a több tízmilliárd eurós összegeket úgy tudják osztogatni és költögetni, hogy közben az Unióban nem létezik elszámoltatás, nem csoda, hogy minden „okvetetlenkedés”, ami az átláthatóságot és a transzparenciát szolgálná, az ő szemükben nemtelen támadás a „civil társadalom” ellen! Ez a varázsszó és a fedőnév: civil társadalom. Miközben ezek a „civilek” politikai aktivisták, és most azért prüszkölnek, mert a körmükre akarnak nézni.
