Egyenlők és egyenlőbbek
„Soha nem fogom tolerálni, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, mint néhány hete, amikor a szlovák gyermekek számára nem tették lehetővé, hogy szlovák nyelven tanulhassanak!” – jelentette ki Peter Pellegrini, jelezve, nem fogja tolerálni a nagyszarvaihoz hasonló helyzeteket, ahol a község képviselő‑testülete elutasította szlovák osztályok nyitását a helyi magyar alapiskolában.
Fenyegetés ez a javából! Még ha nem is tudjuk, mit jelent a valóságban, ha Robert Fico „hangja” nem tolerál valamit: csak körmöst kapnak a nagyszarvai faluvezetők, sarokba kell állniuk vagy a bünti megszorításokban és ukázokban, hivatali zaklatásban, ellenőrzésekben, esetleg pénzben lesz mérhető. Tippelem, ez utóbbiak.
Várható volt, hogy a május végi indulatoktól sem mentes testületi ülés salamoni döntése, mellyel a novemberi önkormányzati választások utánra tolták ki a végső szó kimondását, a faluba betelepült szlovákokat nem nyugtatja meg. Nem is hagyták annyiban. És sirámaik a kormánypalotáig értek. Ha egy magyar iskola szűnik meg, az a falutáblán túlra sem jut el hírként, a hatalom – mérhetetlen közönnyel – még csak tudomást sem vesz róla, nem oldja, mi lesz az iskola nélkül maradt gyerekekkel‑szülőkkel, Bakától Dercsikáig, Csallóköznádastól Csiliznyáradig, hogy csak a térségben maradjunk. De ha a szlovákok nem kapnak azonnal osztályt, iskolát, az a kormányfő ingerküszöbéig is elér, s ingerült is lesz.
Az izmozásnak nem kis tétje van: meg kell mutatni, ki az úr a vidéken! Márpedig ha a térfoglalás ilyen ütemben halad, őseink, eleink ránk hagyott öröksége, házaink, templomaink, temetőink, iskoláink, földjeink sem lesznek elegek, hogy megőrizzük, ami évszázadokig a miénk volt.
Pellegrini reakciójával ismét bizonyosságot nyert, a politikai világnak semmi sem szent. Követhetetlen kanyarjaival elődjéhez hasonlóan ő is Janus‑arcot mutat. Néhány órás különbséggel határon túl, magyar térfélen széles mosoly, parola meg hadova, majd határon innen izompolitika, hangulatszító zsigeri érvelés, az önkormányzatiság semmibe vétele. Mintha nem tudná, az arrogancia csak zavart kelt, a szembenállásra erősít rá. Mi meg újból szembesülhetünk a ténnyel – ha netán egy percre is elfelejtettük volna –, hogy kormányzati indíttatásból másodrendűsítenek bennünket. Néhány új betelepült elégedetlenkedő felülírhat minden közösségi szándékot, önkormányzati határozatot, autonóm döntést, racionális érvelést. Mindeközben a Most‑Híd hallgat, nem tesz ez ügyben semmit, nem utasítja vissza koalíciós partnere arrogáns hangnemét, csak mindegy is alapon végiglapítja a kormányzást, a lényeg, hogy oda‑vissza nyálazhassa a „gondjaira bízott” 7 milliárd eurónyi uniós pénzcsomagot. A többi meg nem fontos!
Pellegrini sommázata egyértelmű: ha iskola kell, lesz iskola! A szlovákoknak biztosan. Hiszen „Szlovákia területén garantálni kell, hogy ha egy szlovák szlovákul akar tanulni, ez jogában áll, és az államnak ezt biztosítania kell”. Eszerint nekik joguk van – nekünk marad az elfogadás kötelessége. Meg a meghátrálás. Vagy mégsem? De azért lojálisak is legyünk... nem kicsit, nagyon!
Demokráciának hazudott orwelli világ ez!
(A cikk a Magyar c. hetilap2018/26.számában jelent meg.)
