Egy hét iskola. Ez vicc?
Nagyjából így reagált oktatásügyben jártas ismerősöm a felelős tárcavezető legújabb bejelentésére. Hogy június utolsó hetére kinyitják azt alapiskolák felső tagozatait és a középiskolákat. Hát mi tagadás, értelmét nemigen látni, legfeljebb némi praktikum indokolhatja.
Gyermekeink március közepétől otthon vannak és a távoktatást élvezik. Vagy lehet, hogy már nem is annyira. Az elején, pár hétig talán még izgalmasnak tűnt számukra a dolog, hogy nem kell korán kelni, s a tanító nénivel és az osztálytársakkal a laptop vagy mobil monitorján keresztül is lehet a kapcsolatot tartani. Amit ők az elején még nagyon élveztek, azt a pedagógusok egy része gyötrelemnek tartotta, sokuknak közülük gyakorlatilag seperc alatt kellett elsajátítania az online oktatást. A katedrát felváltotta a képernyő.
Mire beletanultak, nagyjából akkorra unhattak rá a gyerkőcök a virtuális térben való okosodásra. Elkezdett nekik hiányozni a személyes találkozás az osztálytársakkal, sőt még a tanítóikkal is. Kibújt a szög zsákból, kiderült, amit sokan jól sejtettünk, hogy a távoktatás jó dolog, de nem lehet vele pótolni az iskolát.
Június elsején nagyon sok kisgyermek boldogan ült vissza az iskolapadba, és bizonyára sok pedagógusnak is jót tett, hogy újra normális osztályteremben, és nem virtuálisban, köszönthette a tanulókat.
Június végén a nagyobb diákok, a kamaszok, a majdnem felnőttek is visszatérhetnek az iskolákba. Kár, hogy csak pár napra. Talán csak annyira, hogy megöleljék egymást, élménybeszámolókat tartsanak, merthogy tanulásról ilyenkor már amúgy sincs szó.
Hogy a pedagógus képes lesz-e ennyi idő alatt legalább megsaccolni, hogy a tanulók milyen szinten állnak az ismeretekkel, és mi az, amit bizony ősszel majd be kell pótolni, arra csak nagyon halvány a remény. Amit viszont bizton meg lehet ejteni, az az idén alig használt tankönyvek leadása és a bizonyítványosztás. És remélhetőleg a pedagógusoknak is jut pár virágcsokor. Minderre pedig egy fél nap is elég lett volna bőven.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy félresikerült tanévet zárunk az idén. Ilyen helyzetben még nem volt az oktatásügy, a tanév második fele gyakorlatilag gallyra ment. Ha kicsit finomítani akarunk a dolgon, mondhatjuk azt is, kipróbáltuk, milyen a távoktatás. Nem rossz, de nem is világmegváltás.
Sokkal fontosabb kérdés, hogyan kezdődik majd az új tanév, milyen kihívásokkal kell szembenézni pedagógusnak és diáknak egyaránt. Lesz-e változás a tantervekben, csökkentik-e a tananyagot, fel lehet-e és kell-e készülni egy hasonló helyzetre, amit tavasszal megéltünk. Az idei nyár biztosan más lesz a pedagógusok számára, mint a többi.
Hogy új szelek kezdenek fújni az oktatásügy területén, azt nem lehet nem észrevenni. Csak úgy tűnik, mintha sok lenne az improvizáció. Nemrég jelentette be a miniszter, hogy fontolóra veszik a kilencedik osztályok megszüntetését. Miközben sok a tananyag már így is, és jóval több sebből vérzik az oktatásügy, mintsem ez legyen a legnagyobb baja. Átfontolt iskolareformra van szükség, különben rendre elbukunk a PISA felméréseken. A kevesebb néha több elve alapján ideje volna végre használható tudást adni gyermekeinknek. Eljött az ideje az életre nevelésnek.
