2021. március 4., 09:38

Egy év magány – hány év embertelenség?

„Mind elmennek. Némán, alázattal, amilyen alázatos némaságban, munkával és áldozattal telt az életük. Elmenőben van egy teljes nemzedék. Ők azok, akik az élelemért vívott hajszában a légópincékből olykor kitörve a bőrükön érezték a háború bűzét, a nélkülözést, a veszteségeket. Kérges tenyerek, mélyen árkolt arcok mennek most el, s velük együtt távozik a gyilkos napon és a metsző hidegben töltött idők emlékezete. Testek, amelyek atlétatrikóban és újságpapír csákóban tonnaszám hordták a törmeléket, cementet kavartak, és meghajlították a vasat. Elmenőben a Lambretták, a Cinquecento és a Seicento nemzedéke, az első hűtőszekrényeké, a fekete-fehér tévéké.

koronavírus Izrael
Fotó: TASR / AP

Lepedőbe csavarva hagynak el bennünket, mint megannyi Krisztus, ők, a gazdasági boom megteremtői, akik életük és verítékük árán felemelték ezt a nemzetet, és olyan gazdasági jóléttel ajándékoztak meg bennünket, amit büntetlenül élveztünk hosszú ideig. Velük együtt távozik most a tapasztalat, a belátás, a türelem, a rugalmasság, a tisztelet és ki tudja, hány órányi elfeledett imádság.

Magányosan mennek el, a kezüket senki nem fogja, nem lehelnek utolsó csókot az arcukra. Mennek a nagyszüleink, országunk történelmi emlékezete, az emberiség kulturális öröksége.

Itália tartozik nektek egy Köszönömmel, 60 millió kedves gondolattal, amely utolsó utatokon elkísér.”

2020 májusában futott végig az interneten a fenti üzenet, amelyet egy tüdőgyógyász írt Bergamóból. Mintha Dante Poklának 21. századi kiadásához írt volna valaki függeléket, úgy futotta körbe a virtuális teret az olaszországi jajkiáltás, amely a koronavírus áldozatairól és arról tudósított, hogy az orvosok a hajukat tépik a dilemma előtt: kit kapcsoljanak le a lélegeztetőgépről, és kinek adjanak esélyt az élet reményére.

Kurta egy év alatt Szlovákia Bergamo sorsára jutott, napjainkban a Tátra alji ország világelső az egy főre eső elhalálozás arányában. Egymás után mennek el az ismerőseink, rokonaink, jönnek a vadnál vadabb hírek minden régióból, hogyan szedi az áldozatait a vírus.

És most lássuk a szlovákiai üzenetet: „A 65 év fölötti emberek többsége már nyugdíjaskorú, tehát nem jelentenek gazdasági értéket az állam működése számára. A gazdaság nélkül, anélkül, hogy termelni lehessen, szóval pénz nélkül nem megy.” Ezt egy Anna Zemanová nevű SAS-es kormánypárti lény fogalmazta meg egy tévéműsorban. Ez a nő nyilván nem az egész szlovák nemzet nevében mondta azt, amit mondott, és nem is a teljes szlovák kormány nézeteit böfögte föl az embertelenségnek valami nagyon-nagyon mély, ürességtől és tudatlanságtól kongó barlangjából.

Ennek az Anna Zemanovának nem tudom, van-e édesanyja, édesapja. Állítólag 61 éves és négy gyermeke van. Ha él az édesanyja, édesapja, akkor a négy gyereknek még lehet nagyapja, nagyanyja. S az öregek, ha élnek, lehetnének dédszülők is. Mindez persze csak feltételezés, nem szívesen turkálok más magánéletében. És itt inkább nem folytatnám.

Beszéljenek a tények. Egy éve van Szlovákiának másik kormánya.

A rablókormány után, amelyet gengszterek tartottak a markukban, s amelyet most sokan visszasírnak, jött a káoszkormány, amelynek egy része legalábbis pszichológus rendelőjébe való.

Nem a vírus hozta őket, de rájuk szakadt, akárcsak valahányunkra ők, és égő háztetőként a járvány. És ülünk idestova egy éve a magányban, a bezártságban, sokan a rettegésben, és egy a közös bennünk: várjuk a csodát, hátha elmúlik ez a szörnyűség. Mert kezd már nagyon elegünk lenni az egészből.

És hátha elmúlik ez a kormány is, amely láthatóan nem tud mit kezdeni magával, és nem tud mit kezdeni velünk sem. Amely cserbenhagyta az embereket. Amelynek tagjai egymásra mutogatnak, vádaskodnak, döntésképtelenek, sértődöttek és inkompetensek.

Napi hír lehetne a szlovák sajtóban: ma dönt a kormány arról, hogy miről fog dönteni holnap, és mit jelentenek be holnapután arról, mit szeretnének elhatározni holnapután után, hacsak valaki a koalíciós partnerek közül vétót nem emel. Tesztelés reggel, délben, este.

Nincs oltóanyag, nincs oltási stratégia, ha van, napról napra változik, és lassan elszabadul a könyökharc, melyik lobbi tudja lenyomni a másikat. Mondhatnánk, tipikus szlovákiai jelenség. Mert az öregeknek, akik egy éve halomra haltak Bergamóban, Szlovákiában pláne nincs lobbierejük.

Mindeközben a magyar elnököt, miniszterelnököt beoltották kínai vakcinával, pedig azt a jóságos Unió nem hagyta jóvá, és bejelentkeztek orosz vakcináért az osztrákok és a csehek is, akiknek – úgy látszik – szintén fontosabb az emberélet, mint a megfelelés. Jó nekik a szamárpad is a brüsszeli oskolában, csak maradjanak minél többen életben.

Mit mondjak? Nem jó érzés most Szlovákiában öregnek lenni. Az olaszok legalább elsiratták a halottaikat, és nem tekintették őket gazdasági hulladéknak.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/9. számában.

Megosztás
Címkék