Egy euró, két euró...
Amikor a postán bankkártyával fizetek, nem szívesen adnak erről igazolást. Szólnak, hogy rendben lezajlott a fizetési művelet, közben nyújtják felém a lepecsételt feladószelvényt, ami egyben azt is jelenti, hogy mehetek dolgomra, jöhet helyettem a következő. Csak kimondottan kérésre adják a bizonylatot. Egyszer megkérdeztem a házunkban lakó postai alkalmazottat, miért ódzkodnak a banki igazolás kiadásától. Elárulta, hogy nincs ebben semmi különös, csak takarékoskodniuk kell a papírral. Nagyon helyes, erősítettem meg, igazuk van, ahol csak lehet, kötelességünk takarékoskodni.
Nos, ez volt eddig. Most meg mi történt? Egy ajánlott levelet adtam fel éppen, megint kártyával fizettem meg a 3,50-et, s már indultam volna utamra, de a hivatalnok még nézegette a feladószelvényt. Mire alaposan megszemlélte, a pici nyomda is kiadta azt a bizonyos dokumentumot a banki ügyletről. A hölgy ezt a papírfecnit csatolta a szelvényemhez, együtt nyomta azokat a kezembe. S ha már kérés nélkül is megkaptam a papirost, meg is néztem. Rögtön észrevettem az újdonságot: a hátoldalán egy reklámszöveget, amely azt hirdette, hogy „A posta is az ön bankautomatája”. Továbbá pedig tömören tájékoztat, hogy minden ablaknál biztosítják a banki számláról való pénzfelvételt, potom 1 euró illeték fejében. De jaj! A reklámszöveg trükkösen fogalmaz: „már 1 eurótól” – így mondja.
Azt nem tárgyalja, hány euróig megy el, meg hogy az egy euróért milyen összeget vehet fel a kedves ügyfél, és mely esetben fog kettő, három vagy több eurót fizetni. Na, de kérem, ez a GYORS PÉNZFELVÉTEL! Ez egy új találmány, s mint olyat, meg kell fizetni. Aki háborog, az ellene van a haladásnak!
Hozzáteszem, hogy az új cetli nagyobb, mint a régi volt, a hátoldalán a reklámszöveg jó sötét betűkkel hívja fel magára a figyelmet – csak hogy takarékoskodjunk a papírral és a nyomdafestékkel is.
Hogy megint a postát cikizem? Hát igen, de ő maga tehet róla, hiszen ontja a kritikára érdemes tényeket. De azért mást is tartogatok a tarsolyomban. Egy egészségügyet érintő témát. CT-vizsgálaton voltam a minap. Minden simán ment, és feltűnt, milyen kedves a személyzet. A bejelentkezésnél szóltak, hogy a vizsgálat eredményét már másnap letölthetem a honlapjukról, elmondták pontosan, hogy a „Dokumentumok” címszó alatt a „Vizsgálati eredmények”-re kell rákeresnem, aztán a nevem és születési számom alapján megkapom a megállapított eredményeket. Még egy röplapot is adtak, amely szépen elkalauzolja az érdeklődőt a kívánt orvosi leírásig. A vizsgálatot végző egészségügyi alkalmazott is elmondta mindezt. Másnap oda is ültem a számítógéphez, rögtön megtudhattam, hogy országos méretű informatikai hálózattal állok szemben, északon és délen, keleten és nyugaton mindenki egyaránt keresgélhet a honlapon.
Maga a keresés nagyon egyszerű volt. Csak egy kódszám kellett hozzá, amiről pedig senki sem szólt. Ezt a kódszámot a beírt adataim alapján és három euró néhány cent befizetése után adja meg a rendszer, s a vizsgálatom eredményét erre a kódszámra kaphatom meg. Jól behúztak a csőbe!
Hogy kukacoskodó, meg szőrszálhasogató vagyok? Mert hát mi az a három euró? Ennyit bárki meg tud fizetni!, mondhatnánk. De képzeljük el a nagy tömeg egyes elemeitől bekasszírozott 3-3 eurót! Hiszen a legnagyobb nyereségek éppen azok, amelyek bár kis tételekből tevődnek össze, de a széles tömegeket érintik. Ezek az emberek busásan fizetik az egészségbiztosítást, ennek ellenére lépten-nyomon jelentős kiadások sújtják, ha az egészségükről van szó. És akkor még ők legyenek szolidárisak az egészségügyiekkel, ha azok követelésekkel állnak elő.
