Drang nach Osten, kicsit másként
Hogy az egykoron szebb napokat látott Németország éppen belefullad a káoszba és a közutakat elöntő taktikai trágyába, nem ok arra, hogy a német népvezérek ne hódoljanak régi kedves hobbijuknak, a keleti pusztaságok felé özönlő tankokról való álmodozásnak.
Közkeletű félreértés, hogy a Drang nach Osten, a német élettér kelet felé való kiterjesztése náci agyszülemény lenne. Valójában Hitler és bűntársai csak „újrahasznosították” a 19. századi romantikus nemzeti elképzelést, ami, mit ad isten, szintén nem eredeti találmány. Máig Ostsiedlung néven emlegetik a „német” történelem azon korszakát, a kora középkortól egészen az újkor hajnaláig tartó mintegy hét évszázadot, mely során a germán törzsek belakták a mai Lengyelország nyugati részét és a Baltikumot.
Hasonló álmokat ma már senki nem dédelget Németországban.
A lakossági expanzióra nemhogy akarat, de mód sem nagyon kínálkozik, legfeljebb török vendégmunkásokat és szír orvosokat lehetne új honfoglalás gyanánt keletre küldeni. Csakhogy a régi reflexek nehezen halnak.
A nemzetkarakterológia nem enged, a német ember valahogy szereti a terjeszkedést. A civilizáció fáklyavivőinek általában maguk által magukra ruházott szerepéből máig nem bírtak kitörni. Most nem tettre kész földműveseket kísérő szép szál teuton lovagokkal, vagy harckocsikkal próbálkoznak, hanem ideológiával. Némi „páncélos” támogatással…
Hetek óta hangos a német sajtó a kardcsörtetéstől, s a zajban alig hallatszik néhány józanabb hang: a hidegháborús war games-ek forgatókönyveiről talán jobb lenne nem lefújni a port. Hadd zabálja meg őket a moly ott, ahol vannak!
Én ugyan, koromnál fogva, nem voltam katona (isten adja, hogy soha ne is legyek!), de emlékszem az olyan klasszikus fogalmakra, mint a Fulda-rés, vagy a Suwalki-folyosó. Míg az előbbi, egy hesseni német városka közelében található síkság, a NATO által várt szovjet támadás egyik kulcsterülete volt, utóbbi a Fehéroroszország és a kalinyingrádi exklávé között húzódó, jelenleg Lengyelország és Litvánia, két NATO-tagállam által őrzött határszakasz. Ezek stratégiai jelentőségét helyhiány miatt nincs mód kifejtenünk, de közbeszédbe való visszatérésük nem sok jóra enged következtetni.
A Bild által pár hete kiszivárogtatott friss német forgatókönyvekben különösen az utóbbinak jut jelentős szerep.
A német vezetés szerint idén februárban már elindulhat egy olyan eszkalációs spirál, amelynek a végén, valamikor 2025 nyarán fegyveres konfliktus törhet ki a NATO és Oroszország között. Gyors megnyugtatásul azért szögezzük le, számos kimeneti pontja van egy ilyen spirálnak. Rögtön például, hogy az „exportlázban” égő német hadsereg katonai ereje jelenleg a nem túl acélos, Ukrajnában harcoló orosz csapatok ellen sem lenne elegendő.
Arról a lehetőségről sem sokan beszélnek, hogy az amerikai nagystratégiai érdekek átalakulásával és Európa zárójelbe kerülésével a NATO ereje és jelentősége is hanyatlásnak indulhat. Miközben mindenáron háborúzni akarnak, valahogy elfeledkeznek arról, hogy mindehhez hadsereg is kellene. Míg egyik nap a Bundeswehr üres lőszerraktáraival van tele a sajtó, a másik nap meg már német páncélosok dübörögnének Breszt irányába…
Lassan igazán véget érhetne az őrület, mert ez már viccnek is rossz!
