2020. január 27., 18:05

Danko úgy megdicsérte Bugárt, hogy attól koldul

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Andrej Danko a hétvégén két alkalommal is úgy megdicsérte Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét, hogy lehetséges, neki és a vegyespártnak ez lesz a veszte a parlamenti választásokon.

Fotó: Pravda.sk

A TA3 Politikában c. műsorában a szlovák parlament elnöke Bugárral kapcsolatban kijelentette, hogy jól tudott vele kormányozni, mivel a Most-Híd soha nem akart autonómiát a magyaroknak. Ezt el is hisszük Dankonak, hiszen Bugár már 1994 januárjában, a komáromi nagygyűlés előtt is elutasította a szlovákiai magyarság önigazgatási törekvéseit, sőt magát az autonómia szót is kizárta a szókincséből.

Nyitrán, a SNS pártrendezvényén mutatta be pártja választási programját Andrej Danko, miközben értékelte az eltelt kormányzati időszakot is. A Most-Híddal kapcsolatban most sem rejtette véka alá kedvező kormányzati tapasztalatait, lekicsinylően elmondta, hogy

Bugárék csupán megváltoztatták egyes táblák színét a déli területeken, és az, hogy nagyobbak lettek rajtuk a betűk, csak optikai csalódás, semmi több!
Magyar partnereink semmi mást nem akartak elérni

– tette hozzá Danko. Az egybegyűlteknek pedig azzal fenyegetődzött, hogy politikai ellenfeleknek fogja tekinteni azokat a magyar politikusokat, akik autonómiáról fognak beszélni az ország déli területein.

A szlovák parlament elnöke Nyitrán azt is kijelentette, hogy tisztel ugyan minden magyar nemzetiségű polgárt Szlovákiában, de az országhatárok jelenlegi elrendezését mi is kötelesek vagyunk tiszteletben tartani!

Amit követelünk, az nem más, mint a Szlovák Köztársaság tisztelete

– jelentette ki.

Megjegyzésként csupán annyit, hogy ezt szinte lehetetlen követeléssel elérni a felvidéki magyaroktól még abban az esetben is, ha a mindenkori szlovák állam is tiszteletben tartaná a szülőföldjükön élő nemzetiségek által követelt jogokat, így az önrendelkezést is, amennyiben egyszer megfogalmazódna egy ilyen igény.

Lojalitást már sokszor követeltek tőlünk, csak még szinte soha semmit se tettek érte!

A jövőre nézve pedig Danko leszögezte, hogy amennyiben pártja újra kormányzati szerephez jut, igényt fog tartani a közlekedési tálcára, amelyet jelenleg Érsek Árpád, a Most-Híd jelöltje irányít.

Konfliktusveszély állhat be tehát abban az esetben, ha mindkét párt bekerülne a parlamentbe, és ott megint kormányzati szerephez jutna. Valljuk be, szerencsére erre kicsi az esély!

Danko természetesen nem mondhat mást a Most-Hidas közös kormányzásról csupán azt, amit kijelentett, mert különben a nemzetiek szemében nem lesz elég nagy hazafi.

Saját választói előtt a táblaszínváltoztatás szintjére kell degradálnia a vegyespárt nemzetiségi törekvéseit,

ellenkező esetben számon kérnék rajta, miért kormányzott együtt négy éven át egy nemzetiségi jogokért keményen kiálló magyar párttal.

De ebben az esetben nem is túloz Danko, hiszen úgy kell keresni a vegyespárt eredményeit ezen a területen, mint a tűt a szalmakazalban.

Bugár pedig szintén nem állíthatja Dankoról azt, hogy éppolyan magyar-gyűlölő, mint elődje, Slota volt, csak ügyesen tudja titkolni érzelmeit, és képes becsomagolni, főként féken tartani politikai megnyilvánulásait. Ha ezt bevallaná a vegyespárt elnöke, akkor a magyarok tennék fel neki joggal a kérdést, hogy miért lépett frigyre egy ilyen párttal, mint a SNS, és főleg miért tartott ki mellette négy évig.

Tehát inkább sumákolnak mind a ketten, miközben valószínű, hogy Danko elismerő szavait Bugár nem is fogja hangoztatni a magyar falvakban tartandó kampánygyűléseken.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.