CPAC Magyarország: remény, vagy lelkesedésbuborék
Múlt héten zajlott az európai konzervatív politikai naptár egyik legjelentősebb éves rendezvénye a CPAC (Conservative Political Action Conference) Magyarország, amelyet immár negyedik alkalommal rendeztek meg. Felemelő érzés volt Európa és az Egyesült Államok legbátrabb, legokosabb nemzeti konzervatívjai között lenni, tele volt a légtér energiával, küzdő eltökéltséggel. De vajon mennyire fedi a valóságot ez a sok harci beszéd, az ígéretek, hogy „ha hatalomra kerülünk, mi majd megállítjuk, visszafordítjuk”?
Az igazság az, hogy Európa ma nem azért van ilyen kilátástalan helyzetben, mert van egy hiperagresszív, teljesen gátlástalan radikális baloldal. Hanem azért, mert a keresztény, nemzeti, konzervatív politikai erők elárulták szavazóikat, eladták értékeiket, és önérdekből mindig az egyoldalú kompromisszumokkal teletűzdelt kényelmes utat választották.
A német CDU és CSU-tól a brit Konzervatív Pártig, a francia Republikánusoktól az osztrák ÖVP-ig. Vég nélkül sorolhatnánk a bukott, valaha a nemzetérdeket képviselő politikai mozgalmak sorát.
A kommunistákkal egyetemben ők is rájöttek, hogy a politikai arénában sokkal egyszerűbb félrevezetni a szavazókat, mint valódi küzdelemre maguk mögé sorakoztatni őket, vagy értékeket teremteni. Nemzetpolitikává fejlesztették a „nem vak az a ló, csak bátor” alapelvét.
Mennyire támaszkodhatunk tehát mi, a józan eszüket és identitásukat megőrzött Közép-európai polgárok, az újonnan rügyező agresszívabb, öntudatosabb és kompromisszum nélküli konzervatív mozgalmakra Európa szerte? Ezek hazájukban tipikusan 20-25 százalékos népszerűségnek örvendő mozgalmak. Több esetben is képesek voltak a legerősebb pártként kijönni a választásokból, de a baloldali és álkonzervatív pártok által felépített kelepce, az ún. cordon sanitaire, meggátolta őket abban, hogy kormányt alakítsanak (Ausztria), vagy elnyelte őket a baloldali koalíciós partnereik manőverezése (Hollandia, Svédország).
Volt a CPAC során egy kicsit melankolikus beszélgetésem Hans-Georg Maassennel, a német titkosszolgálat volt vezetőjével, akit Angela Merkel azért bocsátott el, mert nyíltan kimondta, hogy a német bevándorlási politika nemzetbiztonsági kockázatokkal jár.
Keserű humorral mondta el nekem, hogy ő az egyetlen volt titkosszolgálati vezető, akit megfigyel a titkosszolgálat. Maassen mára saját pártot alapított. De ott volt Alice Weidel is, a mai Európa „legveszélyesebb” nemzeti politikusa, aki szinte hipnotikus meggyőződéssel mondta, hogy mégpedig ő megszabadítja Németországot a migrációs válságtól. Vagy Harald Vilimsky, az osztrák FPÖ páratlanul szókimondó és karakteres politikusa.
De ha mindezt összeadjuk, és kicsit elcsendesül körülöttünk a dobpergés és a bátorító beszédek hatása, még mindig azt látjuk, hogy Nyugat Európa választópolgárainak háromnegyede, és a mi kis térségünk választóinak kb. fele, már visszafordíthatatlanul az identitásfeladás, történelemtagadás és az iszlám előtti feltétel nélküli behódolás elmeállapotába került. Érvek és tények feletti fanatizmus, egy eddig ismeretlen, idegen erőszak, agresszió lelkiállapotába süllyedtek.
Én szeretném hinni azt, hogy ez a bátor új konzervatív szuverenista politikusgeneráció tényleg meg tudja fordítani Európa hajóját a megsemmisülés irányából.
De ha a puszta számokat, trendeket, tényeket figyeljük, akkor nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy Nyugat Európának legfeljebb 10-15 éve van, amíg végleg elszabadul a pokol, nekünk, talán húsz. Ennyi volt a nyugati keresztény civilizáció, kétezer év, plusz egy kis apró.
Hozzáteszem azért, hogy mindennek közepén ott állt a CPAC házigazdájaként Orbán Viktor miniszterelnök. Ő még egy régi vágású harcos, egyfajta gentleman-politikus, aki hegyeket mozdító hittel mondta, amit mondott.
Azt, hogy Európa felébred, túléli. Orbán hite a múltban már megmozgatott egy csomó mozdíthatatlan hegyet, és ha jól látom, az európai hiteles konzervatív, nemzeti erők összefogása, megerősítése az a következő hegy, amin dolgozik. Ő tudja legjobban, hogy bármekkora is legyen hitünk, ha Nyugat-Európa elesik, Közép-Európának is megszámláltattak a napjai. Hát valahol itt állunk most, erre kell felkészülni, bár jólesett látni a CPAC során, hogy vannak még köztünk bátor, megvásárolhatatlan nemzeti érzésű politikusok.
