2020. július 3., 13:40

Célkeresztben a Beneš-dekrétumok

Régi történet, vagyis inkább sérelem foglalkoztatja manapság a felvidéki magyarságot. Azok a bizonyos Beneš-dekrétumok, amelyeknek köszönhetően háborús bűnösök vagyunk a mai napig. Hogy már nem alkalmazzák? Épp ez az, ami mostanság nyert bizonyítást, hogy bizony-bizony nagyon is az emlékezetükbe van vésve a szlovák ügyvédeknek, bíróknak, állami hivatalnokoknak. Hiszen nemrégiben két esetben is újra előkerültek a teljes jogfosztást biztosító rendeletek a felvidéki magyarok földjei kapcsán.

kitelepítés
Fotó: Archívum

Mindannyian ismerjük a történelmi tényeket és ha belegondolunk, csakis ökölbe szorulhat a kezünk, amikor Beneš-dekrétumokra gondolunk. Jogfosztás, elkobzás, lakosságcsere, deportálás, marhavagonok, kényszermunka… Még hosszan sorolhatnánk a kifejezéseket, amelyek mind-mind beazonosítják a történelmi igazságtalanság elkövetőjét, aki nem más, mint Edvard Beneš. Hírnevet szerzett magának a csehszlovák politikus, a Kreml ügynöke.

Mi, magyarok, amikor meghalljuk, valami szívbemarkoló fájdalmat és dühöt érzünk a neve hallatán. Igen, ő volt az, aki nagyszüleinket megnyomorította. Ő volt az, aki miatt a felvidéki magyarság az egyik legnagyobb megpróbáltatását elszenvedte. Igen, miatta vagyunk még a mai napig háborús bűnösök, megbélyegzettek, akiknek a földjeit csak úgy el lehet venni a dekrétumokra hivatkozva.

Manapság viszont újra megmozdult valami a szlovákiai politikai közegben. Egyelőre csak szavak és nyilatkozatok formájában hallottunk arról, hogy egyes kormánypárti szlovák politikusok el tudják képzelni a dekrétumok felfüggesztését. Mert eltörlésről még ők sem beszélnek.

Nem európai! – hangzik el. A felismerés dicséretes, már csak a megoldás hiányzik. Mi, felvidéki magyarok pedig, parlamenti érdekképviselet hiányában, fülelünk tovább. De tehetünk is annak érdekében, hogy ne csak szavak szintjén hangozzék el a jogfosztott intézkedések eltörlése?

Igen, mindenki tehet érte. Ki tettel, ki szóval. Mindenki ott, ahová a Teremtő állította Őt. Tehetünk úgyis, hogy hangoztatjuk és napirenden hagyjuk. Oda-odaszúrunk az aktuális kormánynak, esetleg Brüsszelbe vagy Strasbourgba megyünk történelmet oktatni a civilizált Nyugatnak.

De tehetünk úgyis, hogy nem az asszimiláció, a megfelelési kényszer, a nemzeti identitás lecserélése lesz a jövőképünk, hanem éppen ellenkezőleg. Megmutatjuk, hogy mi itt őslakosként igenis ragaszkodunk szülőföldünkhöz, hagyományainkhoz, nyelvünkhöz, vallásunkhoz. Sosem másokkal szemben, hanem a közösségünk védelmében, a békés felvidéki jövőképért.

Ehhez azonban mindenkire szükség van, aki tenni szeretne érte. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy széthúzzunk. Láttuk, mire vezetett. Akinek fontos a felvidéki magyarság jövője, vagy a szlovákiai magyarság jövője, annak kezet kell nyújtani. A megosztottság még a Beneš-dekrétumokra is igaz. Egyesek legyintenek rá: „Nem ez a legfontosabb!” – mondogatják. De bizony ez is fontos, sok más gazdasági kérdés mellett, a mindennapi megélhetés, a munkahelyek teremtése, a kis- és középvállalkozók adóterhei, az önkormányzatok egyre nehezebb pénzügyi terhei mellett. Ha mindannyian szeretnénk, mi, magyarok is, akkor erről is szólnia kell a felvidéki magyar politikai élet következő fejezetének.

100 nappal az új szlovákiai kormány megalakulása után, a világjárvány árnyékában erről is beszélni kell a szlovák politikusokkal és a szlovák emberekkel. De elsősorban saját közösségünkön belül.

Mindezek fényében fontoljuk meg Isten szolgája, Esterházy János szavait: „Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szeretetben.“

A szerző Dunaszerdahely alpolgármestere

Megosztás
Címkék