Beneš élt, Beneš él, Beneš élni fog
Legalábbis a szlovák védelmi miniszter szerint, aki egyre bizarrabb kijelentésekre ragadtatja magát, amelyek kimerítik a nemzetgyalázás kategóriáját. Azt eddig is tudtuk, hogy Robert Kaliňákot a legjobb indulattal sem lehet magyarbarátnak nevezni, hiszen egész politikai pályafutása magyarfóbiáról árulkodik.
Élénken él az emlékezetünkben, amikor Robert Fico kormányfővel, akkor éppen belügyminiszterként, azzal akarták befolyásolni a független bíróságot, hogy kiálltak a kamerák elé, és „önmegveréssel” vádolták a magyar diáklányt, akit véresre vertek Nyitrán. És a dunaszerdahelyi magyar szurkolóveretést sem lehet egykönnyen elfelejteni. „Kali” már csak ilyen, legyinthetnénk, ha éppen nem lenne közjogi méltóság. Ezek a megnyilvánulásai legalábbis kérdésessé teszik, méltó-e emberileg (és politikailag) a miniszteri tisztségre.
Állítják ezt éppen azok, akik korábban egy képzelt mély gödörbe vélték eltemetni a dekrétumokat, és a sír fölött győzelmi tangót lejtettek, mondván, hiszen azok már nem is érvényesek, meg a kutya se törődik velük. Aztán, amikor kiderült, hogy Beneš doktor csontvázát ismét kiásták a gödörből, és vígan zabrálják el a közel nyolcvanéves elnöki rendeletek alapján az örökösök földjeit, egyszeriben mindenki megokosodott és harciassá vált.
És itt jött a képbe a nemzetközi politika. Bár inkább nevezzük (jó)szomszédi viszonynak, amelyet úgy tűnik, sikerül ismét megmérgezni. Orbán Viktor kormányfő azért nem nyilvánosan oldotta Robert Fico ámokfutását, mert előbbre valónak tartotta a két ország viszonyát a közös ellenféllel, Brüsszellel szemben. Mert ha Brüsszelben „elesik” a két ország, a dekrétumok fogják jelenteni a legkisebb rosszat. Utóbbit még lehet kezelni, korrigálni, tompítani negatív hatásait, de ha bekebelez bennünket a (természetesen nem létező) háttérhatalom kielégíthetetlen étvágya, süthetjük a hazai perpatvarainkat és a közös jövőnket.
A magyar parlamenti választások eredménye aztán mindent borított. Magyar Péter már a kampányban éles hangot ütött meg, és erre még rátett egy lapáttal, amikor a jószomszédság feltételéül jelölte meg a dekrétumok ügyét. A Kaliňák-féle túlfűtött nacionalizmus éppen ettől pöccent be, és ragadtatja magát elfogadhatatlan kijelentésekre.
Hogy aztán hogyan lehet ebből jól kijönni, hogy egyik fél se érezze magát vérig sértve, nagy kérdés. Szlovák részről elég lenne egy kis jóindulat, és rendet tenni a földmaffia körül, magyar részről meg diplomatikus hozzáállás. A kampánynak vége, Magyar óriási felhatalmazást kapott. Talán Brüsszellel szemben kéne keménykedni. De ne legyünk türelmetlenek.
Azt azonban mindkét fél jól tenné, ha a Magyar Szövetség helyzetismeretét, a témát illető tapasztalatát és józanságát használná a kérdés kezelésénél egyféle hídnak (senki se értse félre, kis betűvel írva). A fenét sem érdekelnék a dekrétumok, a kollektív bűnösség bélyegének és gyakorlatának azonban semmi keresnivalója a 21. századi Európában.
