Beneš-dekrétumok: történelmi izgalmak

Bár Csehország a Beneš-dekrétumok kezelésében nem sokkal, de valamivel előbbre jár Szlovákiánál, azok hatályon kívül helyezése ellen mindkét országban az a fő érv, hogy azok történelmi dokumentumok, ezért nem kell velük foglalkozni. Önök láttak már olyan iskolaigazgatót, aki a Ratio Educationist olvasgatva annyira felhúzta magát, hogy meg kellett húznia az igazgatói konyakot? Ilyen biztos nincs, Mária Terézia rendelete egy történelmi dokumentum. Olyat sem hallottam még, pedig naponta böngészem a rendőrségi híreket, hogy a tájainkon a Monostori híd megépítése óta egyre szaporodó török kamionosok közül valamelyik a datolyával megrakott nyerges vontatójával a zsitvatoroki béke harangos-félholdas emlékműve ellen fordult volna, sérelmezve az abban foglaltakat. A zsitvatoroki béke is egy történelmi dokumentum. Az, hogy egy csapásra milyen hiszti alakult ki a Beneš-dekrétumok körül, jól mutatja, a szlovákok biz’ azok történelmidokumentum-mivoltát másként értelmezik.

Hiába no, a párton belül bedőlt a kezdetben gründolt magyar tagozat, valahogy el kell érni a déli régiókat is, ne mondják, hogy csak a kampány idején járnak ide. A progresszívek jöttek, láttak, rácsodálkoztak arra, ami itt nekünk a mindennapi valóságunk – és még csak a Csallóközig jutottak, mi lesz még, ha majd Gömörnél járnak… –, majd elfogadtak egy egyébként csupa jó dolgot tartalmazó, hat pontos határozatot, melynek még a magyar nyelvű változatát is elkészítették. A dokumentum második pontja szerint „a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 2007-es határozatára hivatkozva, (a párt) elítéli a kollektív bűnösség elvének alkalmazását, amely a II. világháborút követő időszakban a magyarok csehszlovák állampolgárságuktól tömeges megfosztásához, kényszer áttelepítéséhez a cseh határvidékre és Magyarországra, valamint nemzetiségük megtagadására irányuló nyomás gyakorlásához vezetett.” Ha a szöveget elolvassuk, ebben szó sincs a Beneš-dekrétumok eltörléséről, ennek ellenére mégis ez a legprogresszívebb dolog, ami a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban megfoganásuk óta történt a szlovák politikumban. Bár amíg Ivan Korčok is ott ül annál az asztalnál, ahol ilyesmiket fogalmaznak, mindig lesz szemernyi fenntartásom a leírtak kapcsán, de ezzel mindketten jól együtt tudunk élni.

Hanem az a – hogy a kulturális miniszter asszonyt idézzem – shitstorm, ami az egyébként jámbor nyilatkozat után fogant a szlovák politika PS-en kívüli spektrumában… Na az… Meglepő volt? Legfeljebb annak, aki most tanulja a betűvetést. Juraj Blanár külügyminiszter; Andrej Danko, az SNS elnöke, Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke, Richard Raši házelnökkel megtámogatva; Viliam Karas a KDH-ból; az izsai – szerintem zömében magyar – nyugdíjasokkal nordic walkingozó, vagy a gútai lőtér megnyitóján a magyar vendégszeretetet dicsérő Rudolf Huliak kaszinóminiszter..., a sor tetszés szerint bővíthető. Volt itt minden, hazaárulózás, főügyészségi beadvánnyal fenyegetőzés, a kétoldalú kapcsolatok megromlásának vizionálása, a régi sebek feltépése… Végül aztán Robert Fico és kormánya tette ki a pontot az ügy végére, kihelyezett kormányülésük végén kimondva: a dekrétumok érinthetetlenek. Ennyire felizgatta hát őket egy „történelmi dokumentum.”

Természetesen tudjuk, hogy a Beneš-dekrétumok ma is aktív jogi dokumentumok, hiszen napjainkban is zajlanak földelkobzások ezzel a hivatkozási alappal. Amikor a kormány azt állítja, hogy azok alapján nem keletkezhetnek új jogviszonyok, hazudik. De volna egy szerény javaslatom azoknak a politikusoknak és Facebook-huszároknak egyaránt, akik még nyolc évtized alatt sem tanulták meg, mik is azok a Beneš-dekrétumok. Most már eléggé lehűlt az idő, havat is láttunk, hideg is van, bár nem annyira, mint 1947 februárjában. Menjenek ki a lakhelyükhöz legközelebbi vasúti pályaudvarra, a teljes családjukkal, beleértve csecsemőkorú gyermekeiket és a mozgáskorlátozott nagymamát is  – kérem a Szlovák Vasúttársaságot, hogy önkéntes emberkísérletemhez biztosítson vagonokat, ahogy ezt nagylelkűen korábban is megtette –, ott üljenek be egy tehervagonba, és fagyoskodjanak benne két-három hétig. Kályhát vihetnek, de csak azzal tüzelhetnek, amit a sínek mellett össze tudnak szedni. Opcionálisan a magukkal vitt bútorokat is felapríthatják, bár az ikeás pozdorja nem fog olyan jól égni, mint a nagymama komódja. Utána egy-két évig végezzenek olyan munkát, amit nem akarnak, de azt ingyen tegyék, és valahol messze, 4-5-600 kilométerre az otthonuktól. Ez időre költöztessenek a házukba idegeneket. Utána megaláztatásaikról 40 évig, büntetés terhe alatt ne beszéljenek. Ezt jelentik a Beneš-dekrétumok.