Belebetegedhetünk
Maga mellrákot akar kapni? Ezzel a kérdéssel fogadott az endokrinológus, amikor lehuppantam rendelőjében a betegek számára fenntarott székre. Őszintén szólva köpni-nyelni nem tudtam, s bár a fejemben jó előre megvolt a forgatókönyv, mire magyarázkodom ki, hogy miért csak most jövök, de egy szót sem bírtam kibökni. Magamban talán röstellkedve eldörmögtem egy mea culpát, hisz való igaz, tíz éve nem jártam a rendelőjében. De hát, amikor legutoljára itt voltam, az értékek még rendben voltak…
Szó szerint mellbevágott az orvos kérdése, még a gyomrom is összeugrott. Mikor kissé felocsúdtam, mondtam neki, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, nőgyógyászhoz is, eddig minden rendben van. A hormonpótlásról meg ilyenekről pedig ő sosem beszél. És endokrinológushoz sem küld el… Miért? Szegeztem a kérdést a leletemet böngésző orvosnak.
Pedig azt hittem magamról, képben vagyok, ami az egészségügy egyes szegmenseit illeti. Azt hittem, koromhoz képest fitt vagyok, jól vagyok. De rá kellett jönnöm, hogy egyik sem igaz. Tudatlan vagyok, nem látom, hogy minden mindennel összefügg, testünk egy összehangolt rendszer alapján működik. Ha rendszerhiba áll be, például elfogynak a női hormonok, akkor résen kell lenni, a hibát ki kell javítani, különben máshol keletkeznek galibák. Sokszor félelmetesen nagyok. Aminek szélsőséges esetben akár még az is lehet a vége, hogy testünk, akárcsak az elavult üzem, végleg leáll. Idejekorán.
Az utóbbi napok az orvosok tiltakozásától hangosak. Nem kérnek a konszolidációból. Az egészségügy összeomlása fenyeget ismét, isten tudja hányadszor az utóbbi években.
Számomra vészjósló jel önmagában már az is, hogy a szokásos két-három hónap helyett, nyolc hónap múlva kaptam időpontot szonográfiára. Rosszabbul járnak azok, akik pár hónap helyett akár egy-két évet is várakozhatnak szemműtétre, egynapos sebészeti beavatkozásokra. Spórol az egészségbiztosító! Hol máshol, mint a betegen.
Az egészségügyi dolgozók kongatják a vészharangot. Kevesen vannak, s ha ez így megy tovább, még kevesebben lesznek. Tudok olyanról, hogy a betegek agyvérzés után, már lábadozva, botorkáló lépéseket megtéve, segítségre szorulva megpróbáltak volna elmenni toalettre. Nem akartak pelenkát! De akkor is kaptak, mert nem volt ápoló, esetleg nővér, aki elkísérte volna őket az illemhelyre. Hiába csengettek, egyszer-kétszer még jött valaki, aztán már nem… Szégyenszemre pisilhettek a pelenkába. Pedig segítséggel el tudták volna végezni a dolgukat. Emberhez méltóan!
Fásult, kiégett orvosból, nővérből – sok pályatévesztettből – nincs hiány. Az emberség ritka kincs, ha ellátásra szorul valaki. Miért megy orvosnak az olyan, akiben nincs semmi empátia? Egy mosolyt, két-három emberi szót nemigen lehet kisajtolni belőlük. Pedig többet ér az a legdrágább gyógyszernél is…
