Bajba kerülhet a gyógyszeripar

Tudvalevő, hogy a sima fájdalomcsillapítók egytől egyig elsősorban májkárosodást idéznek elő, de nem ritka a szívre, a vesére vagy az ízületekre gyakorolt és más hátrányos hatásuk. A nyugtatók, altatók amellett, hogy függőséget okoznak, negatívan befolyásolják az idegrendszert, pszichikai gondokat idézhetnek elő, elsősorban az összpontosítást nehezítik, de akár depressziókat is eredményezhetnek. Nem beszélve az időskori állapotok súlyosbodásáról, a demencia és más hasonló bajok fokozottabb megnyilvánulásáról. És akkor még nem beszéltünk a számtalan más medicináról.

Nincs gyógyszer mellékhatás nélkül, és ezt a betegtájékoztatók, használati útmutatók rendszerint fel is tüntetik. Van, aki elretten a mellékhatások felsorolásától, de az emberek többsége fittyet hány rájuk, hiszen az elsődleges bajuktól akarnak megszabadulni, és szívük mélyén abban bíznak, hogy az ő esetükben nem fog a gyógyszer olyan mellékhatásokat kifejteni, amilyeneket a csatolt szórólap felsorol.

Nemrég epefájdalmakra kért tőlem „valamit” a szomszédom. Mezei zsurlót javasoltam. Annak idején ezzel kezelte magát az édesanyám. A gőz fölött felforrósított zsurlót egy pelenkába csomagolta, s ezt tette a törzse jobb oldalára. Mezei zsurlót lehet kapni a patikákban, de a természetben is bőven van belőle, sőt a kertekben is találkozhatunk vele. Sajnos nem mindenki gyűjti be. Pedig nagy kár, mert sok más nyavalyára is gyógyírként szolgál. Szomszédom köszönte, de nem kért a tanácsaimból, neki valamilyen gyógyszer kellett. Hangsúlyozta is, hogy ő csakis a tablettáknak hisz.

Olyan esetnek is tanúja voltam, amikor egy asszonyság egy teli táska orvosságot váltott ki a patikában, ezen felül még jó néhány szabadon vásárolható szert is vett. A mögötte sorakozókra pillantva fennhangon mondta, hogy ő a gyógyszertárak szponzora. Hát, tényleg úgy nézett ki. De a helyében ezzel nem dicsekedtem volna.

Ezzel szemben örömmel hallom, hogy a mai fiatalok egyre inkább egészségtudatosabban élnek. Az egészséges táplálkozást helyezik előtérbe, odafigyelnek a testmozgásra, és lehetőleg kerülik a gyógyszerfogyasztást.

Erre a jelenségre is van példám. Egy fiatal házaspárt fogadtam a napokban. Hiába kínáltam őket a frissen főtt étellel, azt mondták, hogy ők csak akkor esznek, ha már kimondottan éhesek. Nem szoktam senkit se nyaggatni, most is tudomásul vettem az érvüket, sőt bele is mélyedtünk ennek a helyzetnek a megvitatásába. Elmondtam, hogy legalább húsz éve hallottam a tévében egy orvostól ezt az intelmet, mint az egészséges életmód egyik alapkövetelményét. Szerencsére nem kérdezték meg, hogy én is betartom-e. De a beszélgetésünk arra ösztönzött, hogy igenis, ezentúl én is ennek a trendnek a híve legyek.

Jó három órát tereferéltünk mindenféléről, amikor az unokaöcsém – nagyon illedelmesen – megjegyezte, hogy most már akár ehetnénk is, mert megéheztek. Amíg terítettem, nem győztem mondogatni magamban: „Nahát, ezek a mai fiatalok! Le a kalappal! Nem csak egészség-, hanem öntudatosak is!” Én ugyanis nem merném figyelmeztetni vendéglátómat, hogy éhes vagyok. De ez az én bajom. Ők viszont ahhoz az elvhez is tartják magukat, hogy lehetőleg ne legyenek farkaséhesek, amikor a „terülj, asztalkám”-ra kerülne a sor, mert ilyen esetben fennáll a veszélye, hogy az ember többet is megeszik a kelleténél.

S ha a címben azt jeleztem, hogy bajba kerülhet a gyógyszeripar, azzal azt akartam mondani, hogy a mai fiatalok már nem hagyják behúzni magukat a csőbe a gyógyszergyártók által sem.

Egyértelmű, hogy a mai idősebb korosztály csúnyán ráharapott a „modern” kor egyik vívmányának kikiáltott gyógyszerfogyasztásra, illetve a gyógyszerekhez való hozzáférésre. Ennek a hibának teljesen tudatában vannak a mai fiatalok.

Fejfájásra csak egy kiadós sétát tesznek, és elsősegély-ládikójukban csupán sebfertőtlenítőt és kötszert tartanak. Belőlük aligha fog megélni a gyógyszerágazat.