Az LMBTQ-lobbi „megalázzuk Magyarországot” felvonulása vörös szőnyeget kapott
Az első benyomásokból olykor hiányzik a mérlegelt megfontolás, ám ezt poétikájukkal sokszor pótolják. Ekként fogok most írni a Pride Budapest napján megrendezett ellentüntetésekről. Szombaton egy maroknyi dühös emberrel keveredtem, akik megpróbálták megfékezni a könyörtelen nemzetközi nemi ideológia áradatát, miközben tehetetlenül szemléltük, ahogy nemzeti identitásunk bástyáit nem is annyira lerombolják, mint inkább bemocskolják és kigúnyolják.
Röviden összefoglalva a hétvégi eseményeket a következőképpen lehetne összefoglalni: az LMBTQ nemzetközi lobbinak sikerült a magyarok orra alá dörgölnie a Pride rendezvényét. Minden miniszterelnöki figyelmeztetés ellenére, minden ígéret ellenére, amit a magyar jobboldal tett, minden jogszabályi változás és minden hazafias véleményvezérünk érvelésével szemben. Meg akarták mutatni, ki a főnök Magyarországon, és szombaton ez sikerült is nekik.
A nap egy kis imával kezdődött a családokért, amelyet a CitizenGO Magyarország szervezett az Országház mellett. Ez egy római katolikus csoport, amely keresztény értékek hangsúlyozásával próbálja ellensúlyozni a gender ideológiát.
Az egyik felszólalójuk sajnos nagyon eltért a témától, amikor egy melegeket támadó, vallási fundamentalista jellegű beszédet tartott. A másik felszólaló azonban inkább az evangélium és az egyház üzenetére koncentrált, ami elfogadhatóbb volt. A Kossuth téren megrendezett eseményen a bevezető után az ötvennél is több jelenlévő keresztény sorba állt, és katolikus rózsafüzért imádkozott. Ez felemelő volt.
Ahogy közeledett a Pride felvonulás időpontja, délután 3 óra, ellentüntetések szerveződtek a hivatalos útvonal bizonyos pontjain. A legtöbbet a Mi Hazánk szervezte, amelyekre a rendőrség engedélyt is adott nekik. A tervük az volt, hogy útzárat képezzenek a felvonulók ellen. De nem így lett. A rendőrség a Szabadság hídon gyülekező körülbelül ötven ellentüntetőt kordonba zárta, megakadályozva, hogy eljussanak a folyópartra, ahová korábban a hatóságok engedélyt adtak nekik.
A rendőrség egy női tisztet küldött, hogy közölje a rossz hírt az ellentüntetőkkel. Amikor viszont Novák Előd képviselő, a Mi Hazánk alelnöke, a terv önkényes megváltoztatásának jogi alapjáról kérdezte, a tiszt csak annyit válaszolt: „önök ötvenen vannak itt, ők pedig több ezren. Pech. Ha akarnak, tegyenek panaszt.”
A néhány jelenlévő ellentüntetőt elnézve világos volt, hogy ők nem a magyar konzervatív elit kiváltságos tagjai. Néhány erős szó, néhány nem túl finom megjegyzés a melegekről, egy kis „b”-zés a rendőrségnek - de ott voltak, kiálltak azért, amiben hisznek. Felháborodásuknak adtak hangot, de mindezt békésen és büszkén. Olyasfajta egyszerű emberek, akiket az ókori Júdeában a mágikus rabbik társaságában találhatott az ember csodára várva.
De hol voltak Magyarország híres, fáradhatatlan konzervatív védelmezői, a nemzeti szuverenitás és a keresztény értékek lovagjai, amikor egy külföldről importált politikai kultusz meggyalázta utcáinkat, tereinket, amelyek csak pár generációval ezelőtt még tanúi voltak a szabadságért vívott leghősiesebb küzdelmeinknek? Hol voltak a „prezentálhatók”, akik vég nélkül járják a tévéstúdiókat, hirdetve, hogy nem engedünk tapodtat sem az értékeinkből? Talán túl sok vesztenivalójuk van?
Mielőtt a tüntetőket felszólította a szétszéledésre, Novák Előd némi keserűséggel a hangjában rámutatott, hogy a „Harcosok Klubja”, amelyet Orbán Viktor csak néhány hete mozgósított a woke ellen, szombaton távol maradt. És valóban, így is volt. Végülis nem mutatkozhatnak a hazánkért tüntető jobboldali plebejus között, igaz? Ehelyett inkább kivárják a helyzetet, és névtelen online kommentek között adnak hangot felháborodásuknak.
A hétvégén a transz- és LGBTQ-lobby zöld utat kapott arra, hogy elfoglalja utcáinkat, miután a Kúria az utolsó pillanatban hatályon kívül helyezte a rendőrség korábbi tilalmát a Pride-felvonulásról.
De maga a rendőrség is kisegítette a genderharcosokat, elsöpörve minden engedélyezett vagy engedély nélküli tüntetést, amely kellemetlenséget okozhatott volna a győztes lobbinak. Ők vonulhattak tehát triumfálisan fővárosunk utcáin: külföldi aktivisták, Soros György által finanszírozott NGO-k, a „belpesti kávézó”, amely rendkívül frusztrált a FIDESZ folyamatos választási sikerei miatt, valamint külföldi aktivista diplomaták, akiket kormányuk azért küldött, hogy szexualitásukat a mosdatlan magyarok orra alá dörgöljék, és szivárványos zászlókat lobogtassanak nagykövetségeik előtt. Olyan országok nagykövetei, amelyeknek nincsenek se határaik, se elfogadott erkölcseik, nincs már közös nemzeti étoszuk, és így nincs jövőjük sem. Olyan társadalmakból érkezők, ahol – ellentétben Magyarországgal – naponta történnek súlyos támadások melegek és leszbikusok ellen. Elsőrendű képmutatók.
Mára már egyértelművé vált, hogy semmilyen alkotmánymódosítás vagy jogi változás nem lesz képes megakadályozni a woke gender-lobby ilyen nyílt provokációit, amilyen a Pride büszkeség napja, hacsak a hétköznapi polgárok nem mernek bátorságot gyűjteni, hogy visszaszerezzék utcáikat.
És szögezzünk le még egy dolgot: nem létezik semmiféle „LMBTQ -özösség”, ahogyan azt folyamatosan el akarják hitetni velünk. A közösség egy olyan embercsoport, amely értékeket termel, és amelyet közös kulturális, történelmi identitás tart össze. Az LMBTQ ezzel szemben egy ideológiai szekta és politikai érdekcsoport, amelyhez mind heteroszexuálisok, úgy egyes homoszexuálisok önérdekekből, néha viszont külső nyomás alatt csatlakoznak. Gender ideológiával felfegyverkezve megpróbálják saját érdekeiknek megfelelően torzítani a társadalmi és politikai folyamatokat olyan irányba, amely lehetővé teszi számukra, hogy meg nem érdemelt előnyökhöz jussanak. Ezek olyan előnyök, amelyeket értékteremtéssel, a társadalom egészét gazdagító munkával nem tudnának megszerezni. Az LMBTQ „közösség” valójában egy politikai és ideológiai kartell, amely a szexuális kisebbségek érdekeinek képviselete ürügyén olyan hatalmi pozíciókat tud megszerezni, amelyekkel egy szűk elit hatalmat gyakorolhat a társadalom nagy része, valamint a gazdasági szféra felett.
Kétségkívül, a hétvégi budapesti Pride felvonulás a hungarofób baloldal katonáinak büntető keresztes hadjárata volt a progresszív értékek és a szupranacionális társadalmak nihilista víziója előtt meg nem hajló, konzervatív Magyarország ellen.
A nyugat-európai demokráciák hamvai felett regnálók erődemonstrációja volt. Szombat este már ünnepelhették is, hogy megnyerték a csatát a magyarok csendes és egyúttal passzív többsége ellen, akik elutasítják a nemi ideológia ilyen hivalkodó, provokatív terjesztését. Tudják, hogy ilyen győzelmekkel végül alááshatják a kormány és a miniszterelnök tekintélyét, miközben a német baloldal által kijelölt, készre gyártott bábminiszterelnök-jelölt, Magyar Péter kezére játszanak.
Aki külföldi újságírókkal vagy véleményvezérekkel beszélget, az hamar rájön, hogy a világ figyel minket. A nyugat-európai konzervatívok és különösen a nemzeti erők példaként tekintenek ránk a globális woke mozgalom felett aratott sikerünk miatt, mint ellenszerre úgy az autoriter progresszív ideológiák, mint a nemi identitás, a multikulturalizmus vagy a hamis klímakultusz áfiuma ellen. Magyarország ezért nem engedheti meg magának, hogy még egyszer ilyen gyengeséget mutasson, mint a hétvégén.
Kétségtelen, hogy Magyarország fel fog épülni ebből a megalázó napból, és olyan választ fog adni, amely visszhangot fog kelteni egész Európában. De a konzervatív értékek és az elmúlt években kialakult új kispolgárság kényelmi zónájának összeolvadása egyre inkább hátránynak bizonyul, amely az agresszív és hangos baloldal kezére játszik. A szombati eseményeknek ébresztőként kell szolgálniuk a többségében apatikus magyarok számára: radikális társadalmi reformokra van szükség, míg a hétköznapi hazafias polgároknak egyaránt át kell gondolniuk, hogyan reagálnak az életmódjukat és értékeiket fenyegető veszélyekre. Magyarország a tét.
