Az első becsengetésre várva
Lassan újra megtelnek élettel az iskolák. Az már biztos, hogy maszkokkal és fertőtlenítőszerekkel indul az új tanév. Március közepe óta tetszhalott állapotban leledző oktatásügyünk, kis szerencsével, normális állapotába kerülhet vissza. Ehhez persze az is kell, hogy a szülők felelősségteljesen gondolkodjanak, és beteg gyermekeiket ne engedjék közösségbe.
Az oktatási miniszter többször is kijelentette a vakáció idején, hogy országos iskolabezárásokat nem terveznek. Ha a járvány fel is ütné a fejét egy-egy iskolában vagy óvodában, akkor a helyzetet ott helyben próbálják oldani.
Mert nem mindegy, hogy egy-egy település, netán egy régió vagy pedig az ország összes oktatási intézménye zár-e be.
Nagyon nem mindegy, hisz megtapasztaltuk már, milyen az online oktatás. S azt is, hogy vannak régiók, ahol ez szinte zökkenőmentesen működik, a diákok készülnek, rendszeresen tanulnak és számot adnak tudásukról. Míg másutt ennek bevezetése azt eredményezte, hogy a nebulók jó része gyakorlatilag március közepe óta semmit se tanult. Fél év iskolamentesség, mondhatni ajándékvakáció után ülnek vissza az iskolapadokba, nem kis feladat elé állítva a pedagógusokat.
Nagy kihívások előtt állnak a magyar oktatási intézmények is. Talán az egyik legsürgetőbb és évek óta húzódó, megoldásra váró feladat a szlovák nyelv oktatása. Ebben mintha egy helyben toporognánk. Pedig ez már nem tűr halasztást.
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy sok magyar szülő azzal az érvvel írassa szlovák iskolába a gyermekét, mert a magyarban nem tanulja meg jól az államnyelvet.
De a rideg, poroszos iskolarendszert is jó lenne mindenütt felváltani gyermekközpontúra, ahol az élményszerű oktatás személyre szabottan történik. Ahol a gyengébb tanulót segíti az ügyesebb, ahol a tanító nem diktál és nem feleltet, hanem inkább feladatot ad, koordinál, segít, ha szükséges.
Egy szó, mint száz, színvonalas és modern magyar iskolákra van szükség!
A felvidéki magyar szülő számára ugyanis iskolaválasztáskor az adott oktatási intézmény színvonala és felszereltsége a döntő. S csak másodlagos szempont az oktatás nyelve. Ha tetszik, ha nem, ezeknek az elvárásoknak is meg kell felelni.
A megoldásra váró feladatokat hosszasan lehetne sorolni. Kisiskoláink továbbra is veszélyben vannak, de a nyár megmutatta, hogy gimnáziumaink és középiskoláink hálózatát is át kellene gondolni, nagyok az aránytalanságok nyugat és kelet között.
Különös hangsúlyt kell fordítani a szórványban, a peremvidéken élőkre, ahol más stratégiákra van szükség, mint például a Csallóközben. Nem hagyhatjuk elveszni Lévát vagy a Zoboralját!
Fel kell készülnünk az iskolaösszevonásokra is, melyek nem feltétlenül jelentenek rosszat. Főleg akkor nem, ha ezáltal egy még nagyobb és erősebb bástya jön létre, ahol szakmák tömkelegéből választhat a felvidéki magyar fiatal. Olyan szakmákból, amelyekre napjainkban a leginkább szükség van.
A felsoroltakból is látszik, hogy komplex oktatási stratégia kidolgozására lenne szükség. Egyfajta vízióra, vagy ha úgy tetszik, előremenekülési tervre vagy sorvezetőre. Ehhez pedig van néhány kiváló oktatási szakemberünk, akik csapatmunkában, az SZMPSZ-szel karöltve meg tudnák írni azt a forgatókönyvet, aminek mentén haladni lehetne. Azt senki sem vitatja, hogy ez gigászi feladat és nem is végezhető el egyik percről a másikra.
A saját jól felfogott érdekünkben azonban nekünk kell előállnunk oktatási koncepciókkal.
Ne várjuk meg, hogy mások mondják meg nekünk, hogyan és mit tanítsunk az iskoláinkban, mert abban nem lesz köszönet!
El kell végeznünk a házi feladatot, meg kell fogalmaznunk, hogyan képzeljük magyar iskoláink jövőjét. Úgy tűnik, erre most alkalmas az idő, az oktatási tárca nyitott, kíváncsi a véleményünkre és elképzeléseinkre. Éljünk a lehetőséggel!
